Vigyázz, kész, rajt! Elindult a Nők Lapja 2016-os Nagy Életmódváltás programja

Ismét meghirdettük a Nagy Életmódváltó programunkat, idén tizenkilencen kerültek be a csapatba, akiket fél éven át egy dietetikus és két edző személyre szabott tanácsokkal, egyéni megoldásokkal segít, hogy novemberre karcsúbbak és egészségesebbek legyenek. Ismerjétek meg idei versenyzőinket!

Barna Noémi (28), SZOCIOLÓGUS, BUDAPEST, 106 KG

Gyerekkorom óta cipelem a „kedves, aranyos, okos, de kövér” bélyeget, és ez utóbbit szeretném végre elhagyni. Többször is lefogytam már, de én ugyanolyannak láttam magam akkor is. Mára kiderült, hogy az a típus vagyok, aki elbújik a kövérség mögé, aki így próbál észrevétlen maradni, de ennek vége! Nem nádszál akarok lenni, hanem egészséges és izmos!

barnanoemi

Csizmadia Katalin (32), VALUTAPÉNZTÁROS, TATABÁNYA, 88 KG

Anyósom két évvel ezelőtt részt vett a Nők Lapja programjában, így közelről figyelhettem, mennyire sikeres az életmódváltás. Sajnos az elmúlt két évben tizenöt kiló jött rám, ettől szeretnék megszabadulni. Nagyon elszánt vagyok, már kitaláltam, mikor tudok időt szakítani a sportolásra, hogyan fogok ellenállni a plázabeli finomságoknak, és hogy mit fogok rendelni, ha pizzázni megyünk a barátokkal.

csizmadia katalin

Dobovainé Szabó Ágnes (48), SZOCIÁLIS ASSZISZTENS, BALATONFÜRED, 90 KG

Öt éve küzdök egy autoimmun betegséggel, amire biológiai terápiát kapok, de a súlyvesztés is segítene. Egészségesen főzök, csak az a baj, hogy rendszertelenül eszem, és keveset iszom. Erre mostantól sokkal tudatosabban kell figyelnem. Nyáron sűrűn úszunk a Balatonban, és most még sűrűbben fogunk, mert ez az a mozgás, amiben nem korlátoz a betegségem.

dobovaineszaboagnes

Gáti Szilvia (43), GYERMEKVÉDELMI FELELŐS, BUDAPEST, 77 KG

Nagyon örültem, hogy idén azok is jelentkezhettek, akik nem küzdenek nagyobb túlsúllyal, rajtam ugyanis csak négy-öt kiló felesleg van, de az állóképességemmel és a táplálkozásommal nagyon elégedetlen vagyok. Vissza akarom kapni a vitalitásomat, hogy ne fulladjak ki, ha fel kell mennem a második emeletre, és értékes ételeket akarok enni, nem csak azt, ami kéznél van. Ellustultam az elmúlt években, és nagyon bízom benne, hogy csapatban sikerül viszszatalálnom a helyes útra!

gatiszilvia

Hernádiné Mészáros Ágnes (62), NYUGDÍJAS, MISKOLC, 83,5 KG

Nem a fogyás a legfontosabb, hanem az, hogy sokáig és egészségesen éljek, ehhez viszont változtatnom kell. A kisunokám motivál, akivel jó lenne később is nagyokat kirándulni, és akinek a diplomaosztóján is szeretnék ott lenni. Nagyon szeretek sütni-főzni, rajongok a finom falatokért, a kenyérért, de tudok mértéket tartani, ezért remélem, hogy megvan a kellő akaraterőm, és az életmódváltás sikeres lesz.

hernadinemeszarosagnes

Honti Gézáné Júlia (65), NYUGDÍJAS, BUDAPEST, 74,5 KG

A fülcimpa-akupunktúrától a káposztalevesig sok dolgot próbáltam már, de tartós eredmények nem születtek, mert csak kúraszerűen csináltam őket. Finiselő típus vagyok, aki mindent az utolsó pillanatra hagy, és csak a végcélra figyel, de most magamat akarom legyőzni, és olyan életmódot kialakítani, ami hosszan tartható. Jó lenne megtalálni azt a mozgásformát, ami örömet szerez, és szeretném, ha a derekam végre keskenyebb lenne a csípőmnél, hogy újra beleférjek a szép ruháimba!

hontigezanejulia

Kétszeriné Szűcs Anita (46), PÉNZÜGYI VEZETŐ, ANDOCS, 81 KG

Idén lesz a huszonötödik házassági évfordulónk, és azt szeretném, hogy a férjem ugyanúgy nézzen rám, mint az esküvőnk napján. Nincsenek egészségügyi problémáim, de most kell megalapoznom, hogy később se legyenek, és a szellemi frissességem szintén az életmódváltással tudom megőrizni. Elhatározásomban a férjem és a barátnőim is támogatnak.

ketszerineszucsanita

Kovács Viktória (36), TANÁR, KARÁCSOND, 87 KG

Amióta az eszem tudom, fogyókúrázom, de az eredményeket eddig nem sikerült megtartanom. A sok jojózás hatására olyan lettem, mint egy szappan: néhol szögletes, néhol kerek, de ez az ideálistól nagyon messze áll. A családomban is akad súlyprobléma, együtt remélhetőleg könnyebben fog menni a változtatás. Szeretném egy életre elfelejteni a fogyókúrákat, és egy egészségesebb életstílust kialakítani.

kovacsviktoria

Lengyel Mária Magdolna (53), INTÉZMÉNYVEZETŐ ÁPOLÓ, SÜMEG, 120 KG

Kampányszerűen szoktam fogyni, amikor már nem jó tükörbe nézni, de most, hogy a változókorral megjelentek a pajzsmirigyproblémák is, nem halogathatom tovább: változtatnom kell! Ha nem szeretem magam, akkor másokat is nehezebben viselek el. Imádok néptáncolni, és úgy szeretnék ugrani, ahogy régen!

lenngyelmariamagdolna

Meskó Kinga (22), GYÓGYMASSZŐR, VERESEGYHÁZ, 100 KG

Ennyi idősen imádnom kellene a testemet, ehelyett szégyenkezem a súlyom miatt, és takargatom magam. Egy éve járok edzeni, és építgetem magam belülről lelkileg is, mert az, amit a tükörben látok, nem én vagyok. A napi ötszöri étkezés nehéz lesz, de nagyon elszánt vagyok!

meskokinga

Orbán Klára (31), KÖNYVTÁROS, SZENTGÁL, 95 KG

Százhúsz kilóval mentem szülni, majd megszabadultam huszonöt kilótól, de még ugyanennyit le kellene adnom. Nem szabad jutalmaznom magam az étellel, és sokkal több folyadékot kell innom. A sportolást is meg tudom oldani, mert a férjem szívesen vigyáz a fiunkra. Szeretnék jó formában lenni, hogy jöhessen a második baba is!

orbanklara

Panda Ágnes (54), BIZTOSÍTÁSI TANÁCSADÓ, BUDAPEST, 103,5 KG

Plus size modellként próbálom az önelfogadás segítségével egy jobb életminőség felé terelni az érintetteket, de nagyon fontos felhívni a figyelmet az egészséges határokra. Egy felszívódási rendellenesség következtében tíz évvel ezelőtt huszonöt kilót híztam, és bár ennek egy részétől már megszabadultam, de egy ideje nem mozdul a mérleg nyelve. Hogy továbbmenjek az úton, tudatosabban kell figyelnem a táplálkozásra és a sportra is.

pandaagnes

Papp Jánosné Ági (51), ELADÓ, DEBRECEN, 97 KG

Az előző életmódváltó programok beszámolóit olvasva nagyon megfogott, ahogy a lefogyott nők viszszakapták az önbizalmukat – erre vágyom én is. Szeretném végre egyszerűen jól érezni magam a bőrömben. A mozgástól tartok egy kicsit, jó lenne olyan fajtát találni, amit örömmel végzek. Kipróbáltam a countrytáncot, nagyon tetszett, erre biztosan fogok járni.

pappjanosneagi

Rácz Éva (39), INFORMATIKUS, PÁTY, 76,5 KG

Elegem van a saját lustaságomból, abból, hogy amikor lefogyok, akkor úgy érzem, hogy végre kiengedhetek, és mindig visszahízok. Olyan életmódot szeretnék, ami teljesen beépül a mindennapjaimba. Nekem kell a kontroll, a dicséret ahhoz, hogy végezzem a dolgom, mert magammal túl engedékeny lennék.

raczeva

Rehberg Diana (46), GAZDASÁGI ASSZISZTENS, VERESEGYHÁZ, 90,5 KG

A kollégáim velem együtt csinálják majd a programot, a családom is beszáll, és ez nagyon nagy támogatást jelent. A túlsúlyom megterheli a szervezetemet, kifulladok, ha lépcsőznöm kell, és a lányommal sem tudom tartani a tempót, ha mozgásról van szó. Szeretnék jó példát mutatni neki is.

rehbergdiana

Szabados Andrea (33), RECEPCIÓS, BUDAPEST, 101 KG

A lelkem börtönnek és tehernek érzi a testem, és én élni akarok, nem csak létezni. Ha rosszul érzem magam, akkor eszem, majd ettől bűntudatom lesz, és újra rosszul érzem magam – ebből a spirálból pedig nagyon nehéz szabadulni. Egy ideje végre elhiszem, hogy „ép testben ép lélek”, elkezdtem mozogni, és érzem, ahogy kinyílik a világ. Már úgy nézek magamra, hogy ami most van, az csak átmeneti állapot, ami fokozatosan egyre jobb lesz.

szabadosandrea

Szalatnyai Erika (50), ZENETANÁR, ANDRAGÓGUS, BUDAPEST, 97 KG

A gyerekeim felnőttek, már nincs olyan nagy szükség „Anyataxira” és „Mamahotelre”, így van időm kicsit magammal foglalkozni. Kellenek új kihívások, és jó lenne tizenöt kilótól megszabadulni, de úgy érzem, egyedül nincs erőm ebbe belevágni, kellenek a társak, az útmutatás. Magam miatt szeretnék lefogyni, új külsőre szert tenni, hogy az önbizalmam is megerősödjön.

szalatnyaierika

Terecskei Edit (42), VIRÁGKÖTŐ, BUDAPEST, 92,5 KG

A boltban néha megkérdezik, hogy kisbabát várok-e, és amikor mondom, hogy nem, akkor mindenki zavarban érzi magát. Szeretnék jó példát mutatni a kamasz gyerekeimnek, és jó lenne, ha a párom is büszke lehetne rám. Régen rádiós tájékozódási futó voltam, jó lenne kitartóan visszatérni a futáshoz!

terecskeiedit

Varga Gyöngyi (47), IRODAVEZETŐ, BUDAPEST, 79 KG

Öt évvel ezelőtt diagnosztizáltak mellrákkal, túl vagyok a műtéten, a kemoterápián, a sugárkezelésen, jól vagyok, és szeretném még jobban érezni magam. Tízévesen kezdtem néptáncolni, de az elmúlt időszakban teljesen kimaradt a mozgás az életemből. Most ugyanolyan lendülettel szeretnék táncolni, mint régen, de ehhez le kell fogynom, és fokozatosan felépíteni a mozgásom, nem szabad ajtóstul rontani a házba.

vargagyongyi

Összeállította: Jónap Rita

Fotó: Rózsa Erika

 

 

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!