Voltál már olyan helyzetben, amikor értetlenül álltál a gyerekkel kapcsolatos történtek előtt, és szerettél volna segítséget kérni? Legújabb lapszámunkban* azzal foglalkozunk, hogy nem ciki gyerekpszichológushoz fordulni, alább pedig olyan konkrét jelekről olvashatsz, amikor kifejezetten ajánlott szakember segítségét kérni.

csalad

Ahogy nőnek a gyerekek és új helyzetekkel, nehézségekkel találják szemben magukat, nagyon sokféleképpen reagálhatnak. A harag, a düh, a szomorúság és a félelem is normális reakciók, de ha túl sokáig tartanak, az már komoly dolgot jelezhet. Amikor a gyerek nem tudja megfelelő időn belül megoldani a problémáit, érdemes pszichológus segítségét kérni.

Szülőként nehéz bevallani, hogy a gyerekednek esetleg szakmai segítségre van szüksége, azonban ez nagyon fontos ahhoz, hogy az érzelmi hullámvölgy ne okozzon nála maradandó sérüléseket. Hogy milyen jelekre kell figyelned? A gyerekek nehezen tudják kezelni a stresszt, a frusztrációt, ilyenkor azzal fenyegethetnek, hogy bántani fognak téged, vagy felborítanak. Árulkodó jel lehet az is, ha nem a koruknak megfelelően fejlődnek, vagy lemaradnak a társaikhoz képest, például nem beszélnek, vagy nem akarnak rászokni a bilire, esetleg olyasmit rajzol, amilyet korábban nem.

A szorongást elárulja, ha a kicsi fél az egyedül alvástól, pedig eddig nem volt rá jellemző, vagy romlik az iskolában a teljesítménye, ha figyelemzavaros, vagy viselkedési problémák jelentkeznek (esetenként túlzott harag, ágybavizelés, táplálkozási rendellenességek, stb). Az is előfordulhat, hogy szociálisan visszahúzódó lesz, a társait bántja, például rúg vagy harap, ha nem képes egy helyben megülni, vagy pedig csökken az érdeklődése a korábban élvezett tevékenységekben.

Akkor is érdemes megfontolni a specialista segítségét, ha a gyerek nem tud elválni a szüleitől, nem akar óvodába vagy iskolába menni, ha ilyenkor sír, hisztizik, esetleg agresszívan viselkedik. A gyors hangulatváltozások is lelki traumára utalhatnak, amikor egyik pillanatban boldog, míg a másikban már ideges a gyerek, de jeleznek a fizikai fájdalmak is (fej-, hasfájás).  Előfordulhatnak súlyos, extrém, akár még életveszélyes jelek is, ha furcsa hangokat hall, vagy pedig képzelődik.

Ha ezek közül bármelyiket tapasztalod, vagy úgy érzed, valamit megváltozott a gyerekedben, és nem a jó irányba, semmiképp se hagyd figyelmen kívül a szakszerű segítség lehetőségét!  Fontos, hogy ne okold magad, szakemberhez fordulni nem szégyen – ahogy 13. heti lapszámunkban is írtuk – sőt, a fent említett esetekben nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyermeked fel tudja dolgozni a problémákat, traumákat.

*A Nők Lapja legújabb, 13. lapszáma március 30-án jelenik meg.

Fotó: Thinkstock

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.