Köztudott, hogy a világ méh populációja évek óta csökken – holott ezek az állatok és munkájuk nagyon fontos láncszeme az élővilágnak -, ami sajnos részben az emberi tevékenységeknek, többek között a szennyezésnek, káros anyag kibocsátásnak köszönhető. Sok törekvés született már a megmentésükre, ehhez pedig szerte a világon számos művész is csatlakozott. Ilyen alkotó például Matthew Willey is, aki szerint ehhez a hatalmas projekthez mindenki hozzáteheti a maga részét. Ő például azzal, hogy elhatározta, ötvenezer méhet fest meg a világ különböző részein. Ezekkel a munkákkal a méhek fontosságára és az egyre csak rosszabbodó helyzetükre szeretné felhívni a figyelmet. A „The Good in the Hive” nevű kezdeményezés alapítóját egy, a saját konyhája kövén haldokló méh inspirálta. Ekkor kezdett el érdeklődni irántuk, és tűzte ki célul, hogy kiáll a csodálatos és szorgos élőlények mellett. Íme a figyelemfelkeltő alkotások közül néhány:
Óriási méhek a téglafalon
Ezt a videót érdemes végignézni!
Egyeseknek ijesztőek lehetnek, pedig nagyon fontos teremtmények
Munkájuk édes gyümölcse az utánozhatatlan méz
A gyerekeknek is tudniuk kell, miért olyan hasznosak a méhek 🐝
Fontos feladatuk van
Lepkék, méhek és virágok…
Még a saját kertünkben is elnézegetnénk ezt a művet
További képekért kattintsatok a projekt Instagram-oldalára!
Összeállította: L. J.
Nyitókép: instagram.com/thegoodofthehive