11 érdekesség és fotó a szürrealista művészről, Salvador Dalíról

A szürrealizmus hallatán talán mindannyiunk fejében Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech jellegzetes arca és nem hétköznapi bajusza jelenik meg. A katalán-spanyol festőművész végtelenül nyitott gondolkodású és korszakalkotó személyiség volt. 114 éve született – életének érdekes momentumaival emlékezünk rá.

Salvador kétszer

Dalít születése előtt kilenc hónappal elhunyt bátyja, Salvador után nevezték el. A művész szülei úgy gondolták és úgy is nevelték őt, mint elvesztett gyermekük reinkarnációját. Ezzel nemcsak különc személyiségét határozták meg jó előre, de számos festménye témáját is determinálták.

Veszteség kamaszkorban

A művész 16 éves volt, amikor édesanyja meghalt mellrákban. Ez tovább növelte a nehezen feldolgozható események számát a családban.

Különös viselkedés

Gyerekkorában a fájdalom és az öröm szinte ugyanazt jelentette számára, sok embert indok nélkül támadott és sértett meg. Egyszer állítólag minden előjel nélkül lelökte barátját egy hídról. A fiú nagyjából 5 métert zuhant és súlyosan megsérült.

Egy kis kubizmus

A művész Madridban kezdte meg tanulmányait a képzőművészeti főiskolán, ahol a kubizmussal kísérletezett. A nyugalmat megzavaró alkotásai miatt aztán eltanácsolták, így került Párizsba, ahol megismerkedett Pablo Picassóval. Később csatlakozott egy szürrealista csoporthoz a Montparnasse negyedben.

„Avida Dollars”

A művészeti közösségeken belül ismert volt Dalí pénz iránti szenvedélye. Emiatt aztán sokan viccből Avida Dollarsnak, vagyis „dolláréhesnek” nevezték. Törekedett arra, hogy minél több pénzt szerezzen, és ezzel kapzsiságát köztudomásúvá is tette. Különböző reklámokban és hirdetésekben is szerepelt, emblémákat tervezett és 1969-ben a világszerte ismert Chupa Chups nyalóka lógóját is elkészítette.

A legismertebb alkotása

1931-ben festette meg máig legismertebb művét az Elfolyó időt vagy más néven Az emlékezet állandóságát. Az alkotás több címet is kapott az idő során, sokan ezért másképp ismerik és nevezik. A képen a kemény és lágy ellentétpárok kerültek a középpontba.

„Nem drogozom, én magam vagyok a drog”

A művésznek különleges módszere volt arra, hogyan és mikor alkosson. Nagyon sokan azt hitték, hogy drogok hatására törnek felszínre gondolatai és ihletet is így kap. Dalí erre azzal válaszolt, hogy nem drogozik, hanem ő maga a drog. Kreativitása fokozására érdekes módot választott: kiskanállal a kezében szenderült álomra egy széken ülve, a földre egy tálat helyezett, így mikor éppen elaludt volna, és teste elernyedt a leeső kanál azonnal felébresztette. Dalí ekkor nyomban papírra vetette szürreális álmait.

Új irányvonalak

Salvador és felesége Gala – aki a művésszel való megismerkedése után pár évvel elvált francia szürrealista költő férjétől – Amerikába költözött a második világháború idején, és végül nyolc évig éltek ott. Dalí Párizsba visszatérve újfajta formákkal és irányvonalakkal kezdett kísérletezni: optikai illúziók, matematikai és tudományos formák érdekelték.

Az ékszerbiznisz

Dalí egy komplett ékszergyűjteményt is megtervezett az amerikai Cummins Catherwood közreműködésével. A több millió dollár értékű drágaköveket a művész még különlegesebbé tette, melyhez Carlos Alemany argentin ezüstművész készítette a foglalatokat.

Gazdag örökséget hagyott hátra

Több mint 1500 festményt készített élete során, de számos rajzot, illusztrációt, szobrot és rövidfilmet is hagyott az utókorra.

Az utolsó évek

1984-ben a spanyolországi Púbolban egy tűzesetben súlyos sérüléseket szenvedett, ezután költözött át Figueresbe, ahol egészen haláláig, 1989-ig élt.

Szöveg: L. J.

Képek: Pinterest, The Red List

(primaryfacts.com, listverse.com)

Ez is érdekelhet