Százhuszonöt művész közreműködésével, különleges, festett film készült Vincent Van Gogh életéről, ami minden idők első ilyen típusú életrajzi alkotása. A mozi előzetesét most mutatták be, ennek apropóján pedig elhoztunk nektek öt ehhez hasonlóan felejthetetlen alkotást a legnagyobb festőművészekről.

Loving Vincent

Vincent Van Gogh nehézségekkel teli, tragédiába torkolló élete ezúttal egy egészen különleges alkotás megszületését ihlette. A Loving Vincent című film a művész 1890-ben bekövetkezett hirtelen halála, vitatott öngyilkossága körül vizsgálódik és Van Gogh 800 levelének tartalmából áll össze. A formabontó technikával készült alkotást 125 művész közreműködésével készítették el, akik 120 Van Gogh-festmény elemeiből állítottak össze 65 ezer festett képkockát. Mi már alig várjuk, hogy lássuk a filmet, amit a hazai közönség előtt szeptember 22-én, a Miskolci Cinefesten vetítenek először.

Frida

Frida Kahlo, akit a filmben Salma Hayek alakít, a legnagyobb mexikói művész, akinek életét egy súlyos buszbaleset és annak szövődményei árnyékolták be. Elemi erejű festészetét az állandó jelleggel jelentkező fájdalom és idősebb művésztársa, Diego Rivera iránti vad szerelem és szenvedély táplálta. A film által bepillantást kaphatunk viharos házasságukba, amit egy szabados erkölcsű művészvilágban éltek, míg Frida egyre jobban kiteljesedett alkotóként. A művésznő tehetsége és különleges festményei a legnagyobbak közé emelték, élettörténete pedig számos tanulsággal szolgál ma is. Mi rajongunk a róla készült filmért, és Salma Hayek elsöprő alakításáért.

Leány gyöngy fülbevalóval

Griet (Scarlett Johansson) tizenhét éves, édesapja pedig egy kemence felrobbanása miatt megvakul. A lány kénytelen cselédnek szegődni a festő, Johannes Vermeer (Colin Firth) családjához. A gyönyörű fiatal szépsége megigézi a művészt és lassan beavatja alkotásainak titkába – annak ellenére, hogy a neveltetésük és a családi hátterük is más. Griet a múzsája lesz, ám amikor ez a tehetős családban kiderül, Vermeer anyósa veszedelmes döntésre szánja el magát. Az izgalmas filmben az egyik legismertebb művészeti alkotás születését követhetjük nyomon, míg elvarázsol minket Colin Firth és Scarlett Johansson elképesztően precíz és finom játéka. Mindenkinek látnia kell!

Goya kísértetei

A világ leghíresebb spanyol portréfestőjének gyönyörű modelljét, Inest (Natalie Portman) is utoléri az inkvizíció, Goya (Stellan Skarsgard) pedig minden befolyását beveti, hogy segítsen neki. A művész szemén keresztül rajzolódnak ki előttünk a kor eseményei és a benne lévő emberek, miközben megismerjük Lorenzo atya (Javier Bardem) történetét is, aki inkvizítorként beleszeret Goya múzsájába. A lehengerlő, fordulatokkal teli alkotást bármikor szívesen újranézzük.

Éjjeli őrjárat

A film középpontjában Rembrandt (Martin Freeman) egyik leghíresebb művének, az Éjjeli őrjáratnak a születése áll. Az éjszakai felderítésre induló városi milíciát ábrázoló alkotás ugyanis a rendező, Peter Greenaway szerint egy összeesküvést ábrázol, a megoldás kulcsa pedig a kép részleteinek kibontásában rejlik. A brit filmrendező extravagáns és mozgalmas mozija által bepillantást kaphatunk a 17. század legkiválóbb művészének szerelmi és szakmai életébe, közben pedig elképesztő izgalmakat élhetünk át.

Összeállította: F.R.

Nyitókép: YouTube