Minden idők egyik legjobb gitárosának pezsgő játékáért és fülbemászó dallamaiért az egész világon rajonganak. Nemcsak kitűnő művész, hanem egy jótékonysági alapítvány létrehozója is, akit erősen befolyásolt egy magyar gitárvirtuóz munkája. Carlos Santanát születésnapja alkalmából legjobb zenéivel és vele kapcsolatos érdekességekkel ünnepeljük.

A zene szeretetét apjától örökölte

Apja egy mariachi zenekar tagja volt, így Santana már egészen korán megismerkedett a zenével. Nyolcéves korától tanult gitározni.

Mosogatott, mielőtt zenész lett

Néhány évig mosogatófiúként dolgozott, hogy pénzt tudjon félretenni, majd ezt követően döntötte el, hogy hivatalos zenészként fog dolgozni.

Az áttörés

Az 1960-es évek végén és az 1970-es évek elején vált ismertté fúziós rockzenéjével, amit latin-amerikai dallamokkal vegyített.

A meditáció híve

Régóta érdeklődött már a meditáció iránt, amikor egyik zenésztársa, John McLaughlin bemutatta őt a gurujának. Santana és a felesége 1973-tól lettek a tanítványai, a lelki vezető pedig a Devadip nevet adta a zenésznek, ami annyit jelent: lámpafény Isten szemében.

Fontos számára a jótékonyság

Első feleségével, Deborah-val közös szervezetet hoztak létre: a Milagro (Csoda) Alapítvány orvosi, oktatási és pénzügyi segítséget nyújt a rászoruló gyerekeknek.

Bárki járhat Santana cipőjében

Még, ha nem is tudunk úgy gitározni, mint ő, legalább Carlos Santanához hasonlóan öltözködhetünk. A zenésznek lassan húsz éve van saját cipőmárkája.

Második szerelem

Santana 34 év házasság után 2007-ben vált el első feleségétől, Deborah-tól, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. 2010-ben egy koncerten kérte meg dobosa, Cindy Blackman kezét.

Magyar ihletettség

Zenéje nagyban merít az 1960-as évek ismert magyar jazz és cigány gitárművészének, Szabó Gábornak a játékából. Sőt, a hazai zenész Cigánykirálynő című kompozíciójának bizonyos dallamait fel is használták Santana Black Magic Woman című dalában.

Mr. Szabó

A magyar művész munkássága előtti tisztelgésként 2012-es Shape Shifters című albumán egy külön számot is szentelt Szabó Gábornak: a Mr. Szabo a hazai gitáros stílusában készült el.

Hihetetlen lemezeladások

Carlos Santana több mint 100 millió lemezt adott el világszerte és a rajongóinak a száma is hasonló méreteket ölt.

Fotó: Archív

(boomsbeat.com, axs.com)