Ezek voltak az ABBA legnagyobb slágerei

Hosszú idő után először ismét újra összeállt az ABBA, ennek apropóján pedig elhoztuk a zenekar legjobb dalait. A lista szigorúan szubjektív alapon készült, de azért reméljük, együtt dúdoljátok velünk a nosztalgikus slágereket!

A 70-es évek kultzenekara volt az ABBA, melynek tagjai néhány napja, több mint 30 év után ismét összeálltak. Mindezt különleges alkalomból tették, most volt ugyanis az 50. évfordulója annak, hogy a két szövegíró és egykori tag, Björn Ulvaeus és Benny Andersson először találkoztak. Természetesen a magánrendezvényre Agnetha Fältskog és Anni-Frid Lyngstad is hivatalos volt, és – bár közös fotót nem engedélyeztek magukról, ahogy 2008 óta egyetlen egyszer sem – egy szemfüles fotósnak sikerült megörökítenie, ahogyan ismét egy színpadon tartózkodtak.

abba-reunion

Ennek láttán a rajongók rögtön reménykedni kezdtek, hogy esetleg összeáll a banda, de Ulvaeus egy 2014-es interjúra emlékeztetve mindenkit, elmondta, hogy ez sajnos soha nem fog megtörténni.

Ha őszinték akarunk lenni, a szívünk mélyén mi is reménykedtünk picit az újraegyesülésben, de mivel mégsem alakult így, inkább nosztalgiázunk picit a régi dalaikkal. Tartsatok velünk! :)

The Winner Takes It All

Gimme! Gimme! Gimme!

Money, Money, Money

Mamma Mia

Take a Chance On Me

Szöveg: D. A.

Fotó: hu.wikipedia.org/ABBA, Instagram/perurban

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!