A fagy viccesebb, mint valaha – Jön a Jégkorszak 5.! (X)

Gondoltátok volna, hogy az első Jégkorszak-mozi már 16 éves? Júliusban az ötödik részt mutatják be itthon, a premier előtti vetítésre pedig most nemcsak jegyet nyerhettek velünk, de egy letölthető színezővel is kedveskedünk nektek!

ICE AGE 5

A rajzfilmfigurák nem öregszenek. Amikor 2002-ben meglepetés megasikert aratott az akkor még ismeretlen alkotók jégkorszakbeli mókája, senki nem számított rá, hogy egy mamut, egy kardfogú tigris és egy kétballábas lajhár barátsága ilyen hosszú ideig kitart majd. Akik akkor gyerekek voltak, lassacskán már felnőnek, de egész biztosan nem unják a filmet: a Jégkorszak mindig el tud varázsolni különleges, egyedi humorával, látványvilágával és csodás csordájával. És persze a mókus és patkány kereszteződéséből született motkánnyal, aki csak egy makkot szeretne eltenni magának a nehezebb napokra. Már ha utoléri azt.

A csorda tagjai az új részben nagyobb bajba keverednek, mint valaha: egy meteor száguld a Föld felé, a becsapódás pedig biztos kipusztulással fenyeget. Mit tehetnek ebben a helyzetben a főhősök? Bíznak egymásban, a jó szerencsében, és megpróbálják megmenteni a jégkorszakot. Közben Manny, a mamut lánya esküvőre készül, Sid csajozni próbál, néhány őshüllő vadászik rájuk, és… Még sorolhatnánk, mi minden fér bele másfél, csöppet sem fagyos órába, de ehelyett nézzétek meg inkább az előzetest:

A Jégkorszak – A nagy bumm nagyszerű vígjáték, ami kiváló poénokkal mulattatja a kicsiket és a nagyokat egyaránt, ráadásul a magyar szinkron is zseniális – Sidnek ismét Geszti Péter kölcsönözte a hangját. A filmet július 14-től láthatjátok a mozikban, és hogy addig se teljen Jégkorszak nélkül az idő, töltsétek le a színezőt!

3nlgyerek_jegkorszak

Sikerült kedvet csinálnunk a filmhez? Akkor ne habozzatok, látogassatok el a Facebook-oldalunkra, ahol most négy főre szóló családi belépőjegyet nyerhettek a július 11-ei, premier előtti vetítésre! Nyereményjátékunkban a megfejtést a játék posztja alá, kommentben várjuk.

A helyes választ megírók közül hat szerencsést sorsolunk.

A részletes játékszabályzat itt érhető el.

 

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!