- Hidas Bence harmadik regényében egy gyászoló, visszavonult detektív kerül a rejtély középpontjába.
- A halál menedéke 1968 tavaszán, egy hóvihar miatt elzárt tátrai menedékházban játszódik.
- A szerző a következő könyvéről is mesélt – visszatér az 1920-as évekbe, és sötétebb, okkult elemekkel átszőtt történetet tervez.
Elutazunk, hogy végre ne kelljen ugyanazokra a dolgokra gondolnunk. Más tájakon, idegenek között ülünk le vacsorázni, és reméljük, hogy ami otthon elviselhetetlennek tűnt, attól eltávolodva egy kicsit könnyebb lesz. Dercsei Imre – Hidas Bence legújabb könyvének, A halál menedékének főszereplője – is valami hasonlót keres a Tátrában. A gyász elől azonban a hegyek között sem menekülhet, ráadásul hamarosan mások titkaival is foglalkoznia kell.
Hidas Bence harmadik regénye, A halál menedéke a klasszikus krimik egyik legizgalmasabb helyzetéből indul: adott egy elszigetelt társaság, egy gyilkos, és egy hely, ahonnan senki sem tud egyszerűen hazamenni. A szerzőt azonban legalább annyira érdekli, mit tesz velünk a félelem, mint az, hogyan állnak össze a nyomok. Mikor válik az önvédelemből őrzött titok másokat is veszélyeztető hallgatássá? És mit kezdünk azzal, ha a végén nemcsak felismerjük, hanem valamennyire meg is értjük az elkövetőt?
Az interjúban a történet emberi dilemmái mellett saját tátrai élményeiről, egy korábbi szereplőjének átalakulásáról és készülő negyedik regényéről is beszélt.
Dercsei Imre a gyász elől menekül a hegyekbe, ahol aztán mások titkaival kénytelen foglalkozni. Miért éppen egy veszteséget átélő emberre bíztad ezt a nyomozást?
– Azért, mert szerettem volna egy olyan főszereplőt, aki maga is komoly belső konfliktussal küzd, miközben mások titkait próbálja megfejteni. Imre a hegyekbe menekül, mert úgy érzi, ha fizikailag eltávolodik a korábbi életétől, talán a gyászától is megszabadulhat. Csakhogy a veszteséget nem lehet egyszerűen magunk mögött hagyni. Számomra éppen ez az ellentmondás volt érdekes: miközben Imre mások múltjában kutat, a sajátjával is kénytelen szembenézni. Ráadásul a gyász egyfajta kívülállóvá teszi őt.
Más szemmel nézi az embereket, más dolgokat vesz észre, és talán éppen azért képes bizonyos titkokat megérteni, mert ő maga is megtapasztalta, milyen az, amikor az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozik. Így a nyomozás nemcsak egy bűnügy felderítése, hanem egyfajta belső utazás is.
Egy hóvihar miatt összezárt társaságban hamar felbomolhatnak az együttélés megszokott szabályai. Mi érdekel leginkább abban a pillanatban, amikor emberek egymásra vannak utalva, de már nem mernek megbízni egymásban?
Egy ilyen helyzetben különösen felértékelődik a bizalom szerepe. Mindenki tisztában van azzal, hogy az élete pillanatok alatt egy másik ember kezébe kerülhet. Csakhogy ha mindenki titkokat hordoz, és igyekszik elrejteni a múltját, valódi bizalom nem alakulhat ki, különösen idegenek között. A helyét fokozatosan átveszi a kétely, a bizalmatlanság, végül pedig a paranoia.
És amikor a bizalom látszata is szertefoszlik, akkor történnek a legizgalmasabb dolgok.
Mivel A halál menedékében minden szereplőnek megvannak a maga titkai, ez a folyamat a cselekmény során újra és újra megismétlődik. Mindez nemcsak az olvasókban, hanem magában Dercsei Imrében is erős negatív érzéseket – csalódottságot, dühöt, kétségbeesést – vált ki. A cselekményt ezekre a történet előrehaladtával egyre intenzívebbé váló érzelmi tapasztalatokra szerettem volna felépíteni.
A történet 1968 tavaszán, Csehszlovákiában játszódik. A korszak politikai légköre hogyan szivárog be a menedékház falai közé?
A történet térbeli és időbeli elhelyezése már önmagában is egyfajta bizalmatlanságot teremtett. Ez mindenképpen a korszak egyik meghatározó jellemzője, és hiba lett volna részemről nem élni az ebből fakadó lehetőségekkel. Egy ideig tervben volt, hogy a prágai tavasz eseményei hangsúlyosabb szerepet kapnak a történetben, ezt az elképzelést azonban az írás során végül elvetettem. A korszak sajátos légköre viszont megmaradt, és úgy gondolom, a csehszlovák „hegyi esztétika” remek hátteret biztosított a regényhez.
Dercseit a korábbi könyvek olvasói már ismerhetik, most azonban ő meséli el a történetet. Miért pont az ő szemszögét választottad?
Tudtam, hogy a történetet jóval későbbre kell helyeznem ahhoz, hogy megvalósíthassam az elképzeléseimet. Ehhez azonban le kellett mondanom korábbi könyveim főszereplőiről, Pinelli Károlyról és Márzay Ottóról. Ők ugyanis már az 1920-as évek végén is közelebb jártak a negyvenhez, így egy 1968-ban játszódó történetben túlságosan idősek lettek volna ahhoz, hogy megfelelően működjenek a cselekményben.
Így esett a választásom Dercsei Imrére, aki már az És mindent betemet a hó című regényben is felbukkant, a Hamis Merkúr során pedig jelentős személyiségfejlődésen ment keresztül. A halál menedékében Dercsei már a hatvanas évei végén jár. Időközben megözvegyült, emigrált, és számos olyan élettapasztalattal gazdagodott, amely tovább formálta a személyiségét.
A két regény között eltelt évtizedek tehát alaposan megváltoztatták, miközben bizonyos vonásai ismerősek maradtak. Mondhatni, egy ismeretlen ismerőssel találkozhatnak az olvasók.
A regényben régi bűnök és eltitkolt történetek kerülnek felszínre. Hol húzódik a határ az önvédelemből őrzött titok és a másoknak is ártó hallgatás között? Volt olyan szereplő, akinek írás közben egyre inkább megértetted a hallgatását?
Minden szereplőm hallgatását megértem, hiszen a félelmeik nagyon is emberiek és jogosak. Nem volt egyszerű feladat mindegyikük számára hihető, ugyanakkor egymástól jól elkülöníthető titkokat kitalálni, de talán sikerült. Az önvédelemből őrzött titok és a másoknak ártó hallgatás közötti határ rendkívül vékony, és sokszor csak akkor vesszük észre, amikor már átléptük. Ezt a történet során több szereplő is megtapasztalja.
Van, aki a végsőkig ragaszkodik a titkához, van, aki önként felfedi a lapjait, és olyan is akad, akit a csoportnyomás kényszerít vallomásra. Fontos azonban, hogy minden egyes napvilágra kerülő titok közelebb viszi a nyomozókat – vagyis Dercseit és vele együtt az olvasókat – a végső rejtély megfejtéséhez.
A Tátrát túrázóként is ismered? Milyen konkrét saját élményeid kerültek be végül a könyvbe?
Szerencsére én magam még sosem kerültem ekkora viharba, így hasonlóan traumatikus élményeim sem voltak. Félni persze többször is féltem, hiszen nemegyszer komoly szélben kapaszkodtunk felfelé, vagy éppen ereszkedtünk lefelé a hegyoldalban. A valódi veszély azonban eddig mindig elkerült minket, de már ez a néhány alkalom is megmutatta, milyen félelmetes ereje van a hegyeknek.
Emellett a Tátra fenségességét is mindenképpen szerettem volna érzékeltetni a regényben. Az égbe nyúló, sziklás ormok, a holdbéli táj és a magashegységekre oly jellemző sziklagörgetegek egészen különlegessé teszik ezt a vidéket. Természetesen a Feketevölgyi-menedékház megformálásához is sok ihletet merítettem a korábbi, tátrai chatákban, vagyis menedékházakban tett látogatásaimból.
A hóvihar, az elzárt menedékház és a gyanús idegenek a klasszikus krimik kedvelt elemei. Miért találtad vonzónak ezt a helyzetet? Mi a legizgalmasabb eleme szerinted?
Szerintem minden krimiíró, sőt talán minden író álma, hogy egyszer megalkosson egy kamaradarabot. Én mindig is rajongtam azokért a történetekért, amelyekben egy meghatározott számú embert elszigetelnek a külvilágtól, majd közéjük engednek egy gyilkost. Részben ezért is választottam ezt a helyszínt. A történet megalkotása ebből a szempontból különösen izgalmas, ugyanakkor kihívásokkal teli feladat volt.
Egy ilyen szűk, zárt térben a titkokat sokkal nehezebb elrejteni, az információkat viszont éppen emiatt jóval nehezebb megfelelő ütemben adagolni.
Minden nyomnak, minden eseménynek pontosan meg kell találnia a helyét a történetben, különben az olvasó vagy túl hamar rájön a megoldásra, vagy a végkifejlet nem nyújt számára kellő elégtételt.
Első könyved kapcsán azt mondtad, hogy a krimikben a gyilkosság érdekel a legkevésbé. A harmadik regényedre változott az, hogy mit szeretné megérteni az elkövetőből?
Noha továbbra sem maga a gyilkosság a legfontosabb számomra, ezúttal azonban minden korábbinál mélyebben beleláttam az elkövető lelkébe. Talán azt is mondhatom, hogy megértettem őt, sőt, bizonyos szempontból szimpatizáltam is a tettével. Úgy gondolom, sok olvasóm hasonló érzésekkel teszi majd le a könyvet, és tulajdonképpen ez volt az egyik legfontosabb célom.
A cselekmény az utolsó oldalon lezárul, nincs függővég, a morális dilemmát azonban mindenki továbbviszi magával. Legalábbis remélem.
Számomra a központi elem ezúttal is a rejtély volt. Ennek kiindulópontja természetesen maga a gyilkosság, de az csupán eszköz ahhoz, hogy megteremtsem és fokozatosan kibontsam a történet titkait. A halál menedékében rengeteg a „miért”. Ezek a kérdések és a mögöttük meghúzódó titkok lassan, egymásra épülve állnak össze a végső megoldássá.
Számomra az jelentette a legnagyobb kihívást és egyben a legfőbb alkotói motivációt, hogy ezeket a miérteket a lehető legpontosabban megtervezzem, és úgy kapcsoljam össze őket, hogy a végén minden a helyére kerüljön.
Egy krimi végén megtudhatjuk, ki a tettes, de az emberi veszteségek ettől még megmaradnak. Milyen lezárást érzel hitelesnek: mit kell helyreállítania a megfejtésnek, és mi az, amit tudatosan megoldatlanul hagyni?
Ez könyve válogatja. Szerintem mindegyik megoldás működhet jól, de akár csúfos kudarcot is vallhat. Olvasóként szeretem, ha minden miértre fény derül, ugyanakkor annak ellenére, hogy a klasszikus krimi egyik alapszabálya, nem várom el a szerzőtől, hogy a gyilkos feltétlenül elnyerje méltó büntetését. Sőt, kifejezetten szeretem, ha egy történet bátrabban, újszerűbben közelít ehhez a kérdéshez, és nem feltétlenül a megszokott erkölcsi vagy műfaji elvárások mentén jut el a végkifejletig.
Lehet már tudni, mikor játszódik a negyedik köteted? Milyen történelmi kort választasz? És számíthatunk a korábbi szereplők visszatérésére?
A negyedik regényemben visszatérünk az 1920-as évekbe, és remélhetőleg sokak örömére Pinelli is újra felbukkan, immár magándetektívként. Egyelőre még csak a történet kidolgozásának kezdetén járok, de az már biztos, hogy a cselekmény középpontjában a teozófia eszmevilága áll majd. A korábbiaknál jóval sötétebb hangulatú, az okkult elemektől sem idegenkedő krimit tervezek.
Hidas Bence – A halál menedéke
Hidas Bence: A halál menedéke (Forrás: General Press/Líra)
Odakint hóvihar tombol, odabent egyre nehezebb eldönteni, kinek hihetünk. Dercsei Imre nyugalmat keres a Fekete-völgyi menedékházban, de egy gyilkosság visszakényszeríti abba a szerepbe, amelyet már maga mögött hagyott. Az 1968-as Csehszlovákiában játszódó történet a külvilágtól elzárt társaság feszültségét kapcsolja össze a gyász és az elhallgatott múlt kérdéseivel.
Azoknak ajánljuk, akik a gondosan felépített rejtély mellett a szereplők indítékait is szívesen bogozzák. Hidas Bence az interjúban lezárt cselekményt ígér, de olyan erkölcsi kérdéseket is, amelyekre a tettes leleplezése után sem feltétlenül találunk megnyugtató választ.
Hidas Bence: A halál menedéke
General Press, 2026.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!