A világhírű olasz énekes koncertje nem látványos gesztusokra, hanem hangulatra, ritmusra és mélyen rezonáló zenei jelenlétre épül: karcosan lágy baritonja, kifinomult zenei világa és mediterrán szenvedélye különleges koncertélményt ígér Budapest egyik legvarázslatosabb szabadtéri helyszínén.
Koncertje előtt zenéről, gyökerekről és arról a különleges, lassan kibontakozó hangzásvilágról beszélgettünk vele, amely koncertjeit is meghatározza. Válaszaiból pedig egy egy olyan művészt ismerhettünk meg, aki tudatosan marad hű önmagához, miközben a zene számára nem trendekről, hanem érzésekről, kapcsolódásról és jelenlétről szól.
Szicíliában nőttél fel, zenei közegben, édesapád is énekes volt. Visszatekintve mit adott neked ez a környezet művészileg és emberileg, ami ma is meghatároz?
Mindaz, amit a szüleimnek köszönhetően megtapasztaltam, formálta a zene iránti szenvedélyemet és tudatosságomat; az önfeláldozás pedig ennek természetes következménye lett.
Gyakran említed, hogy már fiatalon felfedezted a soul zenét. Mi volt benne az, ami mélyebben megérintett, mint más műfajok?
Az a zene, amely jelentéssel bír és érzelmeket fejez ki, mindig mélyen megérintett; azoknak az előadóknak az eklektikája, akiket hallgattam, megtöltötte a szívemet és a lelkemet.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor ráébredtél, hogy a hangod meghatározza majd, hogyan lát a közönség?
Mindig éreztem, hogy erős bennem a zene általi kommunikáció képessége. Sokféle helyen jártam, sokféle emberrel találkoztam, és a közönség mindig visszaigazolta az elhivatottságomat és azt az életformát, amelyet a zenének szenteltem.
Szicília sajátos ritmussal, nyelvvel és temperamentummal bír. Hol érzed ma ezeket a gyökereket a zenédben?
Szicília gazdag, energiával és kultúrával teli hely; nyitott világ, amely szenvedéllyel figyel és beszél az életről. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a természetét, sem az ősi és családi kötelékeket.
A zenéd a soult, jazzt, R&B-t és funkot mediterrán érzékenységgel ötvözi. Ez tudatos döntés vagy inkább ösztönös? Mitől lesz egy dal „Mario Biondi-dal”?
A zene minden formáját szerettem; magamba szívtam, belsővé tettem, és szenvedéllyel a sajátommá formáltam.
A popzene trendjei folyamatosan változnak. Hogyan maradsz hű a saját hangzásodhoz?
Szerencsére és tudatos döntésként megtanultam megismerni önmagam; nem akarom elárulni magamat azzal, hogy eltávolodom attól, aki vagyok.
A dalaid megfontoltak, sokszor lassan bontakoznak ki. Hogyan építed fel ezt az „éjszakai tempót”?
Gyakran maguk az ötletek hozzák a saját személyiségüket; nekem csak meg kell értenem őket, és tovább kell adnom a tehetséges zenészeknek.
Amikor egy új dalon dolgozol, mi születik meg először?
Van, hogy egy riff, máskor egy harmónia, egy dallam vagy egy szöveg. Ebből az első szikrából indulva együtt haladok a zenésztársaimmal a dal irányába. Az alkotás közben érzett érzelmek visszavisznek a fiatalságomba, néha pedig visszarántanak a földre.
Sokféle előadóval dolgoztál együtt. Volt olyan együttműködés, ami különösen nagy hatással volt rád?
Mindegyikük adott valamit – empátiát, érzelmeket, gyakorlati tanácsokat. Különösen Leon Ware-re emlékszem szívesen.
Változott az évek során a színpadhoz való viszonyod?
A színpad – különösen a zenészeknek köszönhetően, akikkel megosztom – egyre inkább az otthonommá vált. Annak minden előnyével és hátrányával együtt.
A koncertjeid inkább hangulatukról, mint látványról ismertek. Hogyan építed fel ezt az érzelmi ívet?
Mindig is szerettem figyelni; a közönség egy láthatatlan szálon keresztül szól hozzád, amely egyenesen a szívhez vezet. Én pedig igyekszem ezt tisztelettel és figyelemmel érzékelni.
Mit ad hozzá a szabadtéri koncertélmény?
Számomra minden helynek megvan a maga varázsa; mindig készen kell állni arra, hogy ezt megragadjuk.
Mit keresel a közönségben, amikor színpadra lépsz?
Arcokat, kifejezéseket, testtartást, fizikai jegyeket, és néha kimondatlan energiákat.
Május 23-án a budapesti Margitszigeti Színház szabadtéri színpadán lépsz fel. Milyen estére számíthat a közönség?
Kíváncsi vagyok; beszívom a levegőt, és alig várom, hogy a természetet és a közönséget teljes egészében magamba lélegezzem. Szeretném megosztani a zenészek tudását és a zenéhez fűződő, tiszta szenvedélyemet.
Van személyes kötődésed Magyarországhoz vagy a régióhoz?
Nagyon szeretem ezt a régiót; misztikus, és tele van olyan építészettel, amelyet mélyen értékelek. Voltak szerelmeim és barátaim is innen.
Mi inspirál még ennyi év után is a zenében?
A hang misztériuma, az emberi kommunikáció képessége a harmónián keresztül, az éteri ereje – és maga az éteri.
Van még olyan művészi álmod, amit szeretnél megvalósítani?
Rengeteg dolog, amit már megtettem, és újra szeretném ugyanazzal a lelkesedéssel; és új dolgok is, amelyek egyszerre töltenek el izgalommal és bizonytalansággal. A zene mindörökké!
Fotó: Cettili Pari és Alessandra Fucillo
