Friedrich Wille otthonosan mozog a Pura Poesia budapesti lakásában – a festmények, képek, művészek világa az övé, tanulási folyamata évtizedek óta tart, ars poeticája pedig egyszerű – szépet adni az embereknek, a szabadság, az alkotás jegyében. Juhász Anna vendége a Pura Poesia legfrissebb adásában Friedrich Wille, a Freywille tulajdonosa, a sorozat első nemzetközi vendége, aki munkájával a képzőművészet előtt tiszteleg.
A beszélgetés rövid összefoglalója a videó alatt olvasható.
Ramszesztől a művészet világába
A beszélgetés elején máris egy vallomás: Fridrich Wille osztrák cégtulajdonos – aki közvetlen hangon mesél életének fontos pillanatairól –, beceneve gyermekkorában Ramszesz volt – hisz az alkotás iránt elkötelezett családba született fiúra az ókori egyiptom művészete rendkívül mély benyomást tett. Vallja, valójában egész életében szinte a képzeletében élt, és legnagyobb dolognak azt tartja, ha az embernek lehetősége van együtt dolgozni művészekkel, hisz a művészet boldoggá tesz.
Erről egy izgalmas kutatást is megoszt a nézőkkel: egy bécsi egyetem nemzetközi, pszichológusokkal közösen végzett kutatásából kiderült, hogy az embert a művészet valóban boldoggá teszi – öt okból kifolyólag.
Hiroshima Mon Amour
Ha művészet, akkor film – az osztrák cégtulajdonos számára a Hiroshima Mon Amour, illetve a Jules és Jim című film tett életre szóló benyomást. „ Az élet szabadságát éltem át bennük. Teljesen lenyűgöztek – arra ösztönöztek, hogy nyitott legyek mindenkire.”
A humanizmus megtart
A humanizmus az élete egyik legfontosabb irányelve. Számára azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk egymást, és betartjuk a társadalmi együttélés szabályait. „Én pedig úgy szerettem volna viselkedni, mint egy lovag – aki ott segít, ahol csak tud.” Érdekes, hogy számára a művészethez vezető út a pszichológiával indult – saját viselkedését próbálta megérteni. Először tehát magára figyelt, és ahogy megtalálta a válaszokat, akkor lépett tovább, mások és az alkotás felé.
Monet, Klimt és Frida Kahlo
„A Freywille emblematikus ékszerei egy-egy kiemelkedő képzőművész életműve előtt tisztelegnek, így bőrünkön viselhetjük az ismert festmények kedvelt motívumait” – mondja Juhász Anna, aki utal a Hundertwasser és Claude Monet sorozatokra. „Monet számomra az egyik legfontosabb. Teljesen hétköznapi emberként élt, aki mélyen szeretett egy nőt öt gyermekével együtt – nagy megértésben éltek szerelemben Givernyben, Monet haláláig” – mesél Friedrich Wille.
Kapsolódó: Tudtad? Frida Kahlo magyar szerelme híres fotós volt
Megtudhatjuk, hogy egy-egy kollekció az életművek megismerésével indul, és ezek a kollekciók egymás mellé téve igazi, élő ars poeticacént hirdetik a művészet magasrendűségét, tisztasáság, erejét. A cég emblematikus anyaga a Klimt életét megidéző számos kollekció. Nem véletlenül. „Gustav Klimt még mindig a díszítőművészet császára. Minden nő, akit megfestett, halhatatlanná vált általa.” S hamár alkotás és nő, a beszélgetés Frida Kahlo felé érkezik, hisz a legújabb mester nem más, mint Frida Kahlo, aki egy igazi példakép.
„Most Frida Kahlótól tanulok. Korábban mindig egy híres művész előtt tisztelegtünk. Most viszont ez nemcsak tiszteletadás, hanem egy himnusz is Mexikóhoz – valami egészen pozitív… a természet, a színek gazdagsága – ez mind Frida Kahlo.” Frida egy olyan világban élt és teremtett maga köré, amiben teljesen szabadon éltek. „Azt gondolom, ez a fajta szabadság látható az összes festményén. Magabiztos nőként, harcolt mások jogaiért, nem fogadta el az igazságtalanságot” – meséli a videóban Friedrich Wille.
Hogy miért a „Viva la vida” mottót választották, milyen kihívásokkal kellett Frida Kahlónak szembenéznie, és miért a gyönyörű, áttetsző pillangókat és virágokat alkottak az ékszerekre – a videóból kiderül.
A Pura Poesia korábbi részei itt nézhetők meg
Szerkesztő: Juhász Anna
Kiemelt kép: Canva/nőklapja.hu
A videó a Freywille közreműködésével készült