- Régóta próbált rájönni az ember, hogy miért lesz ráncos az ujjunk, ha vízben áztatjuk magunkat.
- Egy ideig tévesen hittük, hogy mi okozza az ujjak ráncosodását.
- Egy friss kutatás nemcsak izgalmas, tudományos tényeket tárt fel, hanem új lehetőségeket kínál a bűnügyi azonosításban is.
Guy German professzor, – biológiai mérnöki docens a Binghamtoni Egyetemen (New York Állami Egyetem), emellett a Watson Iskola Biológiai Mérnöki Osztályának igazgatója – és kutatócsapata a Binghamton Egyetemről azt vizsgálta, hogyan és miért alakulnak ki az ujjakon ezek a fura, víz okozta ráncok. A professzor 2023-ban már tanulmányozta ezt a témát, de egy diák kérdése további kutatásokra inspirálta.
Valójában ezért lesz rábcos az ujjunk a vízben
Korábban az volt az általános feltételezés, hogy a bőr megduzzad a víz hatására, és ez vezet a ráncok kialakulásához. Ám German és csapata bebizonyította: valójában az erek összehúzódása okozza a jelenséget.
„A véredények nem változtatják jelentősen a helyzetüket – egy kicsit mozoghatnak, de egymáshoz képest viszonylag statikusak. Ezért a ráncok is ugyanott jelennek meg minden egyes alkalommal” – magyarázza a kutató.

A kiázott ujjon az erek összehúzódása miatt mindig ugyanúgy néz ki a ráncosodás (Fotó: Canva)
A kutatás során a résztvevők 30 percet töltöttek vízben, miközben ujjaikat lefotózták. Egy nappal később megismételték a kísérletet, és a képek összehasonlítása kimutatta: a ráncok mintázata szinte teljesen megegyezett. Ez nemcsak érdekes tudományos felfedezés, de akár igazságügyi szakorvosi vizsgálatokra, azonosításra is alkalmas lehet például vízbe merült holttestek esetén.
És van itt még valami meglepő tény: azoknak az embereknek, akiknek medián idegkárosodásuk van (ez az ideg szabályozza többek közt az ujjak érzékelését), egyáltalán nem jelennek meg ezek a ráncok. Ez is megerősíti, hogy a jelenség idegi eredetű – vagyis az agy és az erek közötti kommunikáció szükséges hozzá.
A ráncosodás céljáról azt feltételezik, hogy evolúciós előny járhat: javítja a fogást vizes tárgyakon, mint egy természetes „gumiabroncs-minta” az ujjunkon. Kísérletek is bizonyították: ráncos ujjal 12–17%-kal gyorsabban lehet vizes tárgyakat megfogni vagy áthelyezni.
Ráncos ujj rejtély megoldva, de a nyomozás folytatódik
German számára különösen személyes ez a kutatás: édesapja rendőrként dolgozott, így gyakran szembesült az azonosítás nehézségeivel. „A biometria és az ujjlenyomatok a véremben vannak” – fogalmazott nevetve.
Bár a víz okozta leginkább aszalt szilvára emlékeztető ujjbegy látszólag csak egy apró érdekesség, valójában izgalmas betekintést nyújt az emberi test finom mechanizmusába. German és csapata pedig tovább folytatja a bőr és az idegrendszer kapcsolatának kutatását.
Szóval, amikor a kádból vagy medencéből kilépve ráncos ujjaidra pillantasz, gondolj arra: ez nemcsak a víz hatása – hanem a tested aprólékos és lenyűgöző válasza egy külső ingerre. És ki tudja? Talán egy nap épp ez a kis ránc segít majd megoldani egy bűnügyet. (Remélhetőleg valaki másét.)
És ha legközelebb egy gyerek megkérdezi, miért lesz ráncos az ujja víz után, meséld el neki ezt a történetet – garantáltan lenyűgözi majd!
Ez is érdekelhet: Megőrjít, ha valaki a haját babrálja, vagy az ujjaival dobol? – Ilyen a mizokinézia
Kiemelt kép: Getty Images