örkény színház születésnapi koncert

Kihagyhatatlan szülinapi bulival készül az Örkény Színház

A 2024/2025-ös évadban ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját az Örkény István Színház: ez alkalomból, május 23-án nagy bulit csapnak a Papp László Budapest Sportarénában.

„Húsz évvel ezelőtt, 2004-ben vettük fel az Örkény nevet. Arra gondoltunk, hogy ezt az évfordulót a nézőinkkel együtt ünnepeljük meg – mondta el Mácsai Pál, a színház alapító igazgatója, majd hozzátette – 2025. május 23-án eddigi legnagyobb találkozásunkra készülünk közönségünkkel: több ezredmagunkkal születésnapi bulit tartunk a Papp László Budapest Sportarénában. Az egész estés esemény koncert, buli, költészet, rock, jazz, klasszikus zene, film és színház, emlékezés, vallomás és jövőbe pillantás – ahol az Örkény teljes társulata, köztük Pogány Judit, Gálffi László, Tenki Réka, Nagy Zsolt, Csákányi Eszter, Für Anikó, Csuja Imre is színpadra lép. Ez lesz az első és az egyetlen Örkény-buli az Arénában.”

örkény színház születésnapi koncert

Az Örkény István Színház születésnapi koncertjéről senki nem hiányozhat!

Az est a színház évadindító eseménye, az ÖrkényKert Esztrádjait idézi: a színművészek többek között olyan előadók dalait éneklik majd, mint az Illés, Robbie Williams, a Maneskin, a Queen, a Simon and Garfunkel, David Bowie vagy a Hobo Blues Band.

Fennállásának két évtizede alatt alatt az Örkény István Színház tartott több, mint száz bemutatót, fogadott kétmillió nézőt, nyert száz szakmai és fesztivál-díjat, és „szerencsére meg is buktunk párszor. Abból tanultunk a legtöbbet” – olvasható a színház oldalán. Az biztos: mindannyiunknak van már számtalan felejthetetlen Örkényes-emléke, amelyek nélkül kicsit szomorúbbak, kicsit szegényebbek, életünk kicsit sivárabb volna. Ez a buli minden bizonnyal szintén belevésődik majd a kollektív emlékezetünkbe!

Az eseményre jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online az alábbi linkeken: jegy.hu, eventim.hu