Kismamaként vállalkozni – Interjú Szabó Ágival, a MOMents365 alapítójával

Sokan sokféle álmot dédelgetünk. Így volt ezzel Szabó Ági is, aki fotózni kezdett, majd létrehozta a MOMents365 nevű projektet, hogy bátorítsa azokat a nőket, akik vállalkozást szeretnének indítani, miközben gyereket nevelnek. Idei első lapszámunkban azzal foglalkozunk, hosszabb kihagyás után hogyan tudnak visszatérni a nők a munka világába. Most egy másik lehetőséget mutatunk be.

agiszabo_fotos

Mikor, minek a hatására döntötted el, hogy új dologba vágsz?

Folyamatosan azt éreztem, hogy nem jó helyen vagyok. Amikor a kisfiam, Barnabás egy éves lett, jött egy sugallat, és a helyzetemből adódóan nem volt kétséges, családokat fogok fényképezni.

Aztán megálmodtad a MOMents365 fotóprojektet is, melynek célja, hogy segítse a vállalkozni szándékozó  vagy már vállalkozó édesanyákat.

Az otthoni környezetükben akartam bemutatni azokat az anyákat, akik vállalkozásba kezdtek. A fotók azt elevenítik meg, hogyan lehet a gyerekkel foglalkozni, játszani, miközben egy anya táskát varr vagy telefonál. Az a legjobb a MOMents-ben, ha kérdésünk van, elakadunk, akkor számíthatunk egymásra, hiszen hasonló helyzeteket élünk át. Itt mindig azt érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.

És Te hogyan dolgozol? (A kérdést Ági a fotóprojektben szereplő összes édesanyának feltette.)

A leghatékonyabb időszak a reggel 5 és 7 közötti. Ilyenkor inspirálódok, terveket szövök, hírlevelet kezdek írni, amit sokszor nem tudok befejezni, mert felébred a fiam.  Délelőtt Barnival vagyok, amikor a kiállításra készültünk ő is velem volt a fotózásokon. Délben egy gyors ebéd, utána ismét van 1-1,5 órám, amíg alszik. Este viszont nem tudok dolgozni, a fürdetés, fektetés után a férjemmel vagyok. Számomra a munkahét nem ér véget pénteken, szinte minden hétvégén dolgozom.

Békéssy Olga

A MOMents365 fotóprojekt azt mutatja be, hogyan vállalkoznak otthonról, kisgyerek mellől az anyák. A kiállítás egyik képén Békéssy Olga látható, aki riporterből lett egy PR cég feje.

Mit a legnehezebb megoldani, ha kisgyerek mellett az anya vállalkozást indít?

Megtanulni, hova tegyem a hangsúlyt. Úgy lenni a gyerekkel, hogy közben ne az üzleti terven járjon az agyam. Ma már nem ugrok fel a LEGO mellől e-mailre válaszolni. Tudatosan kell minden percet beosztani, lavírozni kell az anya, feleség és vállalkozó szerepek között. A listaírás nekem bevált, gyakran egy hónapra előre megtervezek mindent, persze ilyenkor jön az, hogy lemondja a babysitter, beteg lesz a férj, éppen ezért jó adag rugalmasságra is szükség van.

Mitől félnek leginkább a vállalkozni vágyó anyukák?

Az anyagiaktól, hiszen egy vállalkozásnál akár 1-2 év is eltelhet, mire beindul. Sokan kicsiben kezdik, és visszamennek félállásban dolgozni. Probléma még, hogy nem bíznak eléggé magukban, kételkednek, képesek lesznek-e végigvinni, amit elterveztek. Támogató férjek nélkül nem lehet, ha mást nem is tesznek, jó ha eltűrik, amíg a szárnyainkat bontogatjuk.

Az elindulásban is tudtok segíteni?

Legfőbb célunk a tapasztalatcserén alapuló közösség megtartása, hogy találkozások alkalmával a tagjaink elmondhassák, kinek milyen nehézsége akadt és hogyan birkózott meg a feladatokkal. Abban is adunk tanácsot, hol keressenek könyvelőt.

Villányi Sára

A fotóprojektben Villányi Sára is részt vett, aki puha babákat varr lakásában.

Volt bármilyen negatív megítélés a projekttel kapcsolatban?

Olyat már hallottunk vissza, hogy nem értik, miért hangsúlyozzuk, hogy jó dolog anyaként vállalkozni, holott ez nem másabb, mint bejárni Érdről, három gyerek mellől dolgozni. Ezt nem is vitatjuk, és nem gondoljuk magunkat szuperhősnek, csupán így találtuk meg a boldogságunkat. Arra akarjuk buzdítani az anyákat, ha ez az álmuk, ne féljenek meghozni a döntést.

Milyen lemondásokkal jár egy vállalkozás indítása?

Leginkább az énidő veszik el. A pihenés, olvasás, sportolás elég ritkán jön össze, és ha nincs a közelben nagymama, komoly szervezést igényel, hogy elmenjünk valahova. Persze nálunk is van az a pont, amikor nincs kedvünk dolgozni, amikor muszáj kimozdulni, és mondjuk az apukára hagyni a gyereket egy kis időre.

Néha nem érzed úgy, kevesebb időt töltesz a kisfiaddal, mint amennyit szeretnél?

Folyamatosan. Szerencsére nagyon jó természete van Barninak, de előfordult, hogy kikapta a telefont a kezemből és kikapcsolta a számítógépet, hogy ne üljek oda. Nehéz, de próbálok minden nap jobban figyelni rá, több időt tölteni vele, mégis van, hogy könnyes szemmel fekszem le.

Vinkovics Zsuzsa

A kiállított képek között volt Vinkovics Zsuzsa fotója is, aki a lakberendezésben találta meg saját szabadságát.

Milyen tanácsokat adnál egy vállalkozni vágyó anyának?

  1. Ismerd meg önmagad! Légy tisztában azzal, mikor tudsz a leghatékonyabban dolgozni, mit szeretsz a legjobban, miben vagy ügyes, és ezekre építkezz!
  2. Higgy abban, amit csinálsz! Akármennyire nehéz is, soha ne feledd, miért kezdted el!
  3. Vállalkozni nem könnyű, ezt tartsd szem előtt! Foglalkoznod kell pénzügyekkel és marketinggel is ahhoz, hogy sikeres legyél.
  4. Legyen mentorod! Akár üzleti coach, akár egy közösség, a lényeg, hogy segítsenek megfelelően beosztani az idődet.
  5. Válaszd külön a gyerek-, a munka- és az énidőt. Így kevesebb lesz a lelkiismeretfurdalás, és kisebb az esélye, hogy céltalanul telik el a nap.
  6. Írj listát! Kezdd a legrosszabbal és pipáld ki, ami már készen van!

Olvasd el a témával kapcsolatos cikkünket, a Nők Lapja 1. számának 14. oldalától, egy rövid részletért pedig kattints ide.

Ha többet olvasnál a MOMents365 projektről, kattints honlapjukra.

Szöveg: B. Csák Amarilla

Fotó: Szabó Ági

Ez is érdekelhet

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!