Horoszkóp a nőklapja.hu-n minden nap.

Kos:

Anyagilag nehéz helyzetbe kerülhetsz a mai napon, ezért ha vásárlást, nagyobb beruházást terveztél, akkor óvatosnak és rendkívül körültekintőnek kell lenned.

 

Bika:

Hajlamossá válhatsz a mai napon a kissé utálatos viselkedésre. Olyan valakit bánthatsz meg, aki nem érdemli meg. Jól tennéd, ha mielőtt megszólalnál, elszámolnál legalább tízig!

 

Ikrek:

Olyan emberek kerülhetnek a látómeződbe, akiknek a stílusa miatt kinyílhat a bicska a zsebedben. Ezekkel az emberekkel szemben meg kellene próbálni nagyobb távolságot tartani.

 

Rák:

Még az is előfordulhat, hogy ami eddig lehetetlennek látszott, arról a most kiderül, hogy mégsem az. Lehet, hogy akivel eddig nem jöttél ki jól, most keresi a kegyeidet, és igyekszik hozzád alkalmazkodni.

 

Oroszlán:

Valakinek az ostobasága miatt még a nem létező szőrszálaid is égnek állhatnak. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy éppen ennek a butaságnak a hatására kezdesz másként látni bizonyos dolgokat, ami jót tesz neked.

 

Szűz:

Ha szülő vagy, akkor a gyermeked miatt most többet aggodalmaskodhatsz. Fontos dolog keltheti el a figyelmedet, amit eddig talán észre sem vettél. Minderre azért kerülhet sor, mert az életedben nagy változások várhatók.

 

Mérleg:

Előfordulhat, hogy a magány szorongató érzése uralkodhat el rajtad a mai napon. Ha párkapcsolatra vágyakozol, akkor az internet társkereső oldalain regisztrálj, mert a sors itt hozhat össze a nagy szerelemmel.

 

Skorpió:

Kiváló a nap arra, hogy megszervezd a hétvégét, amelybe több programot is bezsúfolhatsz majd. Mindegyik sikeres lesz, és ez feltöltheti fizikai, lelki és szellemi energiaraktáraidat. Szomszéd az agyadra mehet.

 

Nyilas:

A mai napon olyan helyzetbe kerülhetsz, amely a kötelezettségeidre figyelmeztethet. Tisztában leszel az egészséges társkapcsolathoz nélkülözhetetlen kötelességekkel és örömmel tehetsz ezeknek eleget.

 

Bak:

Érdemes a mai napon megvitatni és tisztázni egymás nézeteit és kölcsönös elvárásait a kapcsolatokon belül. Olyan valaki iránt is vonzalmat érezhetsz, aki teljesen más, mint te.

 

Vízöntő:

Kiváló ez a mai nap a nagyobb vásárlások bonyolítására. Értékelned kellene egy hozzátartozó igyekezetét, aki mindent megtesz azért, hogy az életed könnyebb és sikeresebb legyen. Ne bosszankodj, ha valaki ellentmond neked!

 

Halak:

Még az is lehet, hogy a munkában, megélhetésben történhetnek olyan dolgok, amelyek miatt könnyebbnek érezheted az életet. Ha korábban szorongtál, akkor ez most megszűnhet.