Kos
III. 21. – IV. 19.
Olyan ötlet pattanhat ki a fejecskédből, amelynek a munkában, megélhetésben veheted nagyobb hasznát. De az is lehet, hogy olyan utazásra kerül sor, amely miatt örömödben talán táncra is tudnál perdülni. Vásárlást most bonyolíts.
Bika
IV. 20. – V. 20.
Ha pénzről van szó, akkor képes leszel kellő nyomatékkal és hatékonysággal keresztülvinni elképzeléseidet, nézeteidet. Nem kell nagyobb erőt és energiát fordítanod mások meggyőzésére, mert lesznek, akik önként ajánlkoznak.
Ikrek
V. 21. – VI. 21.
Még az is lehet, hogy a mai napon a gondolkodásod mélyenszántó és metszően éles lehet. Végére járhatsz olyan témának, amely már jó ideje foglalkoztathat. De az is lehet, hogy olyan valakivel hoz össze a sors, aki boldoggá tehet.
Rák
VI. 22. – VII. 22.
Ha párkapcsolatban élsz, érdemes lenne közös programot szervezni, és minden időt együtt tölteni. Ha a szinglik táborához tartozol, olyan randevúra kerülhet sor, amely miatt életed egyik legfantasztikusabb pillanatát élheted át.
Oroszlán
VII. 23. – VIII. 22.
Érdemes lenne családi összejövetelen részt venni. Ha dolgoznod kell, akkor éghet a kezed alatt a munka. De az is lehet, hogy a munka során megismert személlyel kerülhetsz kapcsolatba, és miatta érezheted jól magad a bőrödben.
Szűz
VIII. 23. – IX. 22.
Olyan valakivel hozhat össze a sors, akinek a véleménye, a mondandója befolyással lehet rád. Talán még az is lehet, hogy egy fontos dologban ennek hatására megváltozhat a véleményed. Izgalmas találkozásban is részed lehet.
Mérleg
IX. 23. – X. 22.
Próbálj meg lefaragni abból a vágyadból, hogy másokra erőltesd a saját gondolkodásmódodat. Olyan témákról kezdeményezhetsz vitát, amelyek nem is annyira lényegesek. És hatására olyan valakivel kerülhetsz szembe, akivel nem kellene.
Skorpió
X. 23. – XI. 21.
Még az is lehet, hogy a felszín alatt akarsz kutakodni. Ezért olyan dolgok érdekelhetnek, mint a pszichológia, az okkultizmus, az ezotéria. Csak bátran olvass ilyen jellegű könyveket, mert ezeknek most nagy hasznát veheted.
Nyilas
XI. 22. – XII. 21.
Nagyon fontos, hogy ne menj bele vitába, mert nem kerülhetsz ki belőle győztesen. Ráadásul olyan valakivel akaszthatod össze a bajszodat, akivel nagyon nem kellene. Társadnak ma nagyobb szüksége van a támogatásodra.
Bak
XII. 22. – I. 19.
Még az is lehet, hogy a mai napon szívesen elbíbelődhetsz nehéz problémákkal, vagy rejtélyes dolgokkal. Nagyon jól tudsz koncentrálni, ami hatékonnyá tehet. Hiszen olyan dolognak tehetsz pontot a végére, amely már jó ideje húzódhat.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
Még az is lehet, hogy többször juthat eszedbe a múlt, amely miatt hol boldognak, hol lehangoltnak érezheted magad. Olyan rokonnal, vagy közeli ismerőssel is találkozhatsz, akivel jó, gyümölcsöző kapcsolatot ápolhatsz.
Halak
II. 19. – III. 20.
A mai napon kedvező benyomást tehetsz másokra. Szinte vonzod magadhoz a hasznot hozó embereket, helyzeteket. Tartsd nyitva a füledet, a szemedet, mert egy jó lehetőséget sodorhat utadba a gondviselés. Utazás jól sikerülhet.