Horoszkóp 2017.04.04.

 

Kos
III. 21. – IV. 19.

Olyan esemény történhet, amelynek hatására megfogalmazódhat benned: minden a pénzről szól. Teljes mértékben igazad van, ezért érdemes most olyan megbeszélést folytatni, mely az anyagiakkal kapcsolatos. Mert sikert érhetsz el benne.

 

Bika
IV. 20. – V. 20.

A mai napon elsősorban szép lehetsz. Ami azt jelenti, hogy nagyon fontos a megjelenés, mert több minden dőlhet el az első benyomás hatására. Előfordulhat, hogy olyan változás történhet, amely átalakítja a rutint.

 

Ikrek
V. 21. – VI. 21.

Még az is lehet, hogy egy új közösségnek lehetsz a tagja, akik között nagyon jól érezheted magad. De az is megtörténhet, hogy olyan valakivel hozhat össze a sors, akiért harcolni kell. De ez a csata mindent megér!

 

Rák
VI. 22. – VII. 22.

Nagy esély van arra, hogy a munkahelyeden olyan esemény történik, amely miatt más színben láthatod a világot. De az is lehet, hogy a feletteseddel olyan dolgokat beszélhetsz meg, amelyek elsősorban neked fontosabbak!

 

Oroszlán
VII. 23. – VIII. 22.

A párkapcsolatokban feszültség alakulhat ki azért, mert te nem igazán akarsz alkalmazkodni. Illetve azt hiszed – tévesen -, hogy minden úgy jó, ahogy te gondolod. A megélhetés frontján minden a lehető legjobban alakulhat.

 

Szűz
VIII. 23. – IX. 22.

Minden külfölddel kapcsolatos ügyön most áldás van. Ha kommunikációs problémád van valakivel, akkor a mai napon remek lehetőség kínálkozik arra, hogy tisztázó beszélgetést folytass, és rendezd a kapcsolataidat.

 

Mérleg
IX. 23. – X. 22.

Még az is lehet, hogy egy makacs betegségből kigyógyulhatsz. De az is megtörténhet, hogy olyan valakivel hozhat össze a sors, aki nagymértékben befolyással lehet a gondolkodásodra, aminek hatására optimistává válhatsz.

 

Skorpió
X. 23. – XI. 21.

Ha párkapcsolatban élsz, akkor a mai napon fontos dolgokat beszélhettek meg a társaddal. Ha nem élsz párkapcsolatban, akkor olyan valakit sodorhat utadba a sors, akivel összekötheted az életedet. Valaki önként lehet a segítségedre ma.

 

Nyilas
XI. 22. – XII. 21.

Előfordulhat, hogy annyi munka szakadhat a nyakadba, hogy alig győzöd az iramot. De az is lehet, hogy olyan valaki mond véleményt, akinek minden szava igaz, amelyet érdemes megfogadni, és ezek szerint cselekedni.

 

Bak
XII. 22. – I. 19.

A szerelem ege a mai napon vakítóan kék lehet. Ha most hoz össze valakivel a sors, akkor határtalanul boldog lehetsz. Talán már a találkozás első pillanatában úgy érezheted, időtlen idők óta ismeritek egymást…

 

Vízöntő
I. 20. – II. 18.

Kedvez az idő a nagyobb vásárlás bonyolításának. Bármihez adhatod a neved, az a későbbiekben hallatlanul sikeres lehet. Összefuthatsz, vagy hírt hallhatsz egy olyan személyről, aki egykor talán fontosabb szerepet játszott az életedben.

 

Halak
II. 19. – III. 20.

A mai napon a sors furcsa helyzetbe hozhat, amikor nem szabad felvenni az eléd dobott kesztyűt, mert a vitából jól nem jöhetsz ki. De az is lehet, hogy olyan valakivel futhatsz össze, akivel a társalgás feldobottá tehet.