Horoszkóp 2016. 03. 08.

Kos
III. 21. – IV. 19.

Csak semmi aggodalom, ha munkáról van szó, minden a legnagyobb rendben lesz. Sikerül befejezned minden, amit elterveztél, sőt még olyan dolgot is elvégezhetsz, amivel hosszabb ideje foglalkozol.

Bika
IV. 20. – V. 20.

A szerelmi életed nem nevezhető nyugalmasnak, percről percre változhat a véleményed arról, hogy van-e értelme ennek a kapcsolatnak. Inkább ne ma hozd meg a döntést, még aludj rá párat.

Ikrek
V. 21. – VI. 21.

Soha nem volt még aktuálisabb a mondás, mint most: kutyából nem lesz szalonna. Tarts ki az elhatározásod mellett, hiszen te is tudod, nincs semmi értelme a visszakozásnak.

Rák
VI. 22. – VII. 22.

Ha meg is próbálod külön a párodtól, nem fogjátok sokáig bírni egymás nélkül, és újra kezdhetitek az egészet. A házasságokra, régi együttélésekre viszont a nyugalom lehet most a jellemző.

Oroszlán
VII. 23. – VIII. 22.

A sors olyan helyzet elé állíthat, amikor kénytelen leszel változtatni. Ne aggódj, mert a változás nagyon sok előnnyel jár majd, csak nem az első pillanatban derülnek ki.

Szűz
VIII. 23. – IX. 22.

Még az is lehet, hogy az otthonodban a munkád miatt lehet feszültebb a hangulatod. Illetve a kollégáidat ne traktáld a családodban kialakult helyzettel. Ha randevúra mész, nagyon jól sikerülhet.

Mérleg
IX. 23. – X. 22.

Legyél ma többet a szabad levegőn, ez jót tesz a bőröd oxigén ellátásának, és a mentális állapotodnak is. Olyan feladattal bízhatnak meg, amit lóhalálában kell elvégezned.

Skorpió
X. 23. – XI. 21.

Talán többet szeretnél szórakozni, a hobbidnak élni, az élet kicsit naposabb oldalán sétálgatni. Erre most kevesebb az esély, mert iszonyatos mennyiségű munka szakadhat a nyakadba.

Nyilas
XI. 22. – XII. 21.

Olyan izgalmakban lehet részed, amelyek könnyen felhevítenek. Sajnos hamar le is lohad benned a tűz, mert már nem találod érdekesnek azt, amiért korábban lelkesedtél.

Bak
XII. 22. – I. 19.

Eddig sem nevezhetted az életet unalmasnak, különösen, ha párkapcsolatról van szó. Most viszont olyan események történhetnek, amely miatt sugárzóvá válhatsz.

Vízöntő
I. 20. – II. 18.

Olyan valakivel ismerkedhetsz meg, akinek a segítségére számíthatsz, talán még előnyös helyzetbe is kerülhetsz. Többet kellene családtaggal törődnöd, jól vásárolhatsz.

Halak
II. 19. – III. 20.

Ha tanulmányokat folytatsz, alaposan fel kell készülnöd, nemcsak azért, mert a kudarc kellemetlen lenne, hanem a számon kérők között van az, aki szeretne büszke lenni rád.

 

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.