OROSZLÁN (július 23. – augusztus 23.)
Ügyeljen arra, hogy minden helyzetben becsületes maradjon, ne nyitogassa a törvény kiskapuit. Ha ezt már megtette, fel kell készülnie a számonkérésre. Ha probléma merülne fel, nem biztos, hogy csak az a jó megoldás, amit ön gondol. Pénzügyek terén legyen körültekintő, különösen külföldi utazás esetén.
A kommunikáció rendkívül fontos, problémáinak túlnyomó része megbeszélhető, és így rendezhető.
SZŰZ (augusztus 24. – szeptember 23.)
Pénzügyi, munkahelyi problémák merülhetnek fel. Nincs értelme a felettesével őszinte beszélgetést kezdeményeznie, mert neki is megvan a maga baja. Baráti kapcsolat fontosabbá válhat, mert minden problémáját megbeszélheti ezzel a személlyel. A párkapcsolatok akkor működhetnek jól, ha a szeretetüket nemcsak szavakkal fejezik ki, hanem kisebb ajándékokkal is.
MÉRLEG (szeptember 24. – október 23.)
A házasságokban, régi együttélésekben a társának nem erőssége a kommunikáció. Azt hiheti, hogy ön minden gondolatát ki fogja találni, és ebből is adódhatnak gondok. Baráti kapcsolatában szerencsésnek érezheti magát, mert ennek a személynek a hatására talán másként látja a világot, és benne a saját helyét, az életét, de talán még a jövőjét is.
SKORPIÓ (október 24. – november 22.)
Soha nem volt annyira aktuális a régi mondás, mint ezen a héten: az igazság fáj! Barát vagy ismerős olyan dolgot mondhat, ami igaz, és ami önnek nem tetszik. Ezért ez az ismeretség akár meg is szűnhet.
Kapcsolódó: Ez a 3 csillagjegy szinte mágnesként vonzza a manipulátorokat
A munkahelyén átalakulások várhatók, kevés dolog mehet tovább a régi kerékvágásban, de az is lehet, hogy a munkája megszűnik. Ám a sors a segítségére lesz, mert a réginél jobb lehetőséget sodorhat az útjába.
NYILAS (november 23. – december 21.)
Ha ön szülő, nagyszülő, gyermekével főleg a pénz miatt alakulhat ki konfliktus. Vagy mélyebben zsebbe kell nyúlnia, vagy nem érthet egyet azzal, ahogyan a gyermeke gondolkodik. Felettese is olyan dolgokkal állhat elő, hogy ön nem is tudja, ébren van-e, vagy álmodik. Ha önt korábban sérelem érte, ez most rendezhetővé válhat, az elégedettség és az igazság győzelmébe vetett hit áraszthatja el a lelkét.

(Fotó: Canva)
BAK (december 22. – január 20.)
A hét legfontosabb feladata minden helyzetben becsületesnek lenni. Tartsa szem előtt, hogy ön csak munkával kereshet pénzt, ezért semmiféle ügyeskedésben ne vegyen részt. A világban történő események hatására elégedettséget érezhet, és ez jó hatással van a kedélyére. Ha önnek egészségi problémája van, a gyógyulás útjára léphet. Ha műtétre vár, jó időben lehet jó kezekben.
VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)
A párkapcsolatokban feszültség alakulhat ki, elsősorban a megélhetés és egy rokon miatt. Ha önök még szeretik egymást, a helyzet jól kezelhető, ha szavakba tudják önteni, mit éreznek. Munkahelyén higgadt és világos kommunikációra van szükség, mert így megelőzhető a problémák kialakulása. Egy hír hallatán hálát adhat a sorsnak, hogy mindez nem önnel esett meg.
HALAK (február 20. – március 20.)
A házasságokban, régi együttélésekben a társa főként a pénz miatt válhat idegessé. A szerelmi viszonyokban kommunikációs zavarok merülhetnek fel. Ha ön szülő, nagyszülő, gyermeke miatt a kiadásai nőhetnek. A munkában viszont szerencsés változás történhet, amely erőteljes mozgásba hozhatja a könyvelése bevétel oldalát is.
KOS (március 21. – április 20.)
Egy kollégája miatt, vagy valaki miatt, akivel munka során került kapcsolatba, idegessé válhat. Úgy érezheti, sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsülik meg önt. Ennek nincs értelme hangot adnia, mert inkább csak magának árt vele. A szerelmi életében pozitív változás történhet. Ha ön szülő, nagyszülő, gyermeke miatt elégedettséget, büszkeséget érezhet, és nagy szeretettel viseltethet iránta.
BIKA (április 21. – május 20.)
Figyelmének fókuszában a pénz állhat, most nincs belőle annyi, amennyire szüksége lenne. Ajánlott a családi költségvetést újraterveznie, és listával a kézben vásárolnia. A szerelmi viszonyok szakítópróba elé kerülhetnek, az útjaik szétválhatnak. Kedvez az idő minden ingatlannal kapcsolatos ügylet lebonyolításának. Rokonnal a konfliktus rendezhetővé válhat, tiszta vizet önthetnek abba a bizonyos pohárba.
IKREK (május 21. – június 21.)
Tele van energiával, ezért rengeteg feladatot el tud látni. Fontos, hogy ne kapkodjon, ne legyen figyelmetlen, és ügyeljen a kommunikációra, mert olyan dolog „csúszhat” ki a száján, amivel megbánthat valakit, és önmagát is nehéz helyzetbe hozhatja. A pénz jön és megy. Azokban a házasságokban, régi együttélésekben, amelyekben nem volt minden fenékig tejfel, most a problémák elsimíthatóvá válhatnak.
RÁK (június 22. – július 22.)
A házasságokat, régi együttéléseket nehézzé tehetik a gondok, valamint az, hogy nem tudnak megfelelően kommunikálni. A pénzügyek alakulása miatt tovább fokozódhat a feszültség. Ha még szeretik egymást, akkor az érzéseiknek adjanak hangot, mert ezzel sokat javíthatnak a helyzeten. Ha van titka, és nem szeretné, hogy napvilágra kerüljön, legyen óvatos, és ne ossza meg még a legjobb barátjával sem.
Ez is érdekelhet: Erre a 4 csillagjegyre karmikus szerelem vár júliusban a horoszkópja szerint
Kiemelt kép: Canva