Nemrég egy cikkben arról írtam, az egykeresős családokban mennyire erősen el tud különülni, hogy a nő és a férfi közül kinek a feladata az anyagi biztonság megteremtése, és kihez tartoznak a család körüli teendők. Ennek a leosztásnak köszönhetően pedig mindkét fél nagyon magányosnak érezheti magát a saját szerepében. A férfiak ritkábban beszélnek erről, csendben tűrik a mentális terhelést, mert úgy hiszik, a gyengeség jele, ha segítséget kérnek, hiszen gyerekkoruk óta erre szocializálódtak.
Az elfojtott könnyek szobra épp ezért született.
Hogy felhívja a figyelmet arra: a férfiak vállán még mindig ott az elvárás, hogy erősnek tűnjenek, és ne mutassák ki az érzelmeiket. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) készíttette a szobrot, és helyezte el a Duna-parton annak művészi megfogalmazásaképp, miszerint az érzelmek tartós elfojtása elszigetel és magányossá tesz.
Szorongáshoz, szerhasználathoz, depresszióhoz, sőt akár öngyilkossághoz is vezethet. Segítséget kérni pedig nem gyengeség, hanem fontos lépés egy jobb élet felé. A szobrot félig fehér, félig kék színre festették – a kék a férfiakban felgyűlő, el nem sírt könnyeket jelentette.
A szobrot tavaly egyszer már megrongálták – nemes egyszerűséggel letépték a fejét –, akkor fél év alatt helyreállították. Most újra nekiesett valaki, és ezzel menthetetlenné vált, ahogy azt a LESZ a Telexnek nyilatkozta, a mű maradványait hamarosan elszállítják.
Ahogy az utóbbi hetek bebizonyították, az emberek vágyják a változást – változásra pedig ezen a téren is szükség lesz. A férfiakat érdemes bátorítani, hogy beszéljenek a nehézségeikről, vállalják fel sebezhetőségüket, és forduljanak barátokhoz, családtagokhoz, szakemberekhez – ezt mi is megtehetjük. Én a fiaimnál kezdem.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!