Nem tudok betelni a kerttel, és nem azért, mert fantasztikus ültetvényem van, és nagyon értek hozzá, épp ellenkezőleg. Palántázni úgy szoktam, mint a legrosszabb hobbikertész, a virágboltban megtetszik egy palánta mellé tűzött tájékoztatón a jövendőbeli növény képe, és már teszem is a kosaramba, hogy jaj, de szép lesz ez a terasz csücskében, ahonnan tavaly kihalt az a másik növény, aminek nem tudom a nevét.
A kertészkedést nem hoztam otthonról, a sokadik emeleti lakásunkban azt tanultam meg, hogy a cserepes növényeinket meg kell locsolni néha – ha nagyon száraz volt a földjük, alaposan adtam nekik inni, majd gyászoltam a kapcsolat végét.
A május az év egyik legszebb hónapja (Fotó: Andreea Popescu/Unsplash)
A kert más, türelmesebb. Nem sértődik meg, ha valamit rosszul csinálok, érzi, hogy igyekszem, és meghálálja. Ami a legszebb, úgy érzem, próbálkozik velem együtt.
Kapcsolódó: Nehogy kidobd! Ennyi mindenre lehet még jó a régi virágföld
A legutóbbi petúniáim határozottan utat mutattak, a túl hűvös ablakból egyértelműen nyújtogatták a szárukat a déliesebb pozíció felé, épp hogy táblát nem tűztek ki, hogy légy oly kedves egy méterrel arrébb tenni minket. Figyeltem, megértettem, ők pedig boldogan ontották a virágaikat az új párkányon.
Szóval, egyértelműen nevel a kertem, csak figyelni kell rá. Ezért is vagyok lenyűgözve minden olyan őstehetség gazdálkodótól, kertésztől, akinek a keze alatt természetes a gyarapodás, mint Nóri kollégánknak, aki a várost egy barátságos tanyára cserélte, és színes beszámolójától (52. oldal) mindig kedvem van valamit elültetni a magam kis földjébe.
Napsütéses májust és sok elültetett palántát!
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!