Egy teljesen hétköznapi bevásárlás egy hosszú nap végén: pénztár, sorban állás, fásult tekintetek. Miközben vártuk, hogy a kasszához érjünk, szinte előre felkészültünk a türelmetlen, kioktató hangnemre, amihez sajnos már hozzászoktunk. Csakhogy ezúttal valami más történt: a pénzárban ülő huszonéves fiú mosolyogva, segítőkészen válaszolt az előttem álló, bizonytalan vásárlónak, és magától értetődő természetességgel emberszámba vette őt. És ettől az egész hangulat egy csapásra megváltozott.
Összenéztem a sorban mögöttem állóval, és ebben a pillanatban nagy valószínűséggel ugyanarra gondoltunk: ha így beszélnénk egymáshoz – a boltban, az utcán, a buszon, a mindenféle kapcsolatainkban –, mennyivel könnyebben telnének a hétköznapok.
A fiatal pénztáros csak úgy sugározta a generációjában rejlő reményt
Bennük még ott van a nyitottság, a jó szándék, a kapcsolódás igénye. És hogy ez az optimista hozzáállás megmarad-e, hogy lesz-e tere kibontakozni, hogy nem nyomja-e el a cinizmus és a kiábrándultság – rajtunk is múlik. Sok mindent tehetünk ezért, most éppen azt, hogy rájuk is gondolunk, amikor elmegyünk vasárnap szavazni.
A szavazáson való részvétellel hatással lehetünk arra, hogy milyen országot örökítünk tovább a fiatalokra (Illusztráció: Canva)
Mert minden egyes leadott szavazat a következő generációk lehetőségeiről és jövőjéről is szól. Ha nem élünk a szavazati jogunkkal, akkor valójában lemondunk arról, hogy alakítói legyünk ennek a folyamatnak, a részvétellel viszont hatással lehetünk arra, hogy milyen országot örökítünk tovább a fiatalokra.
Mert végső soron nem pusztán az a tét, hogy kik ülnek majd a döntéshozói székekben, hanem az is, milyen hangulatban telik a közös életünk, a közös jövőnk. Hogy a közöny válik-e normává, vagy az a fajta hétköznapi emberség, ami talán épp egy pénztárnál mosolyog vissza ránk.
