Kiszedtem a konyhapultra a halomnyi papírt, készítettem mellé egy szemeteszsákot. Lapozgattam a recepteket, itt a legelső rakott krumplim megsárgult, régi papíron, az anyukám által lediktált tojásleves csíkos füzetből kitépve, nyomtatott lapon a „garantáltan puha” mézeskalács, amit a gyerek második karácsonyán készítettem el.
(Fotó: Canva)
Mit főzzünk húsvétra? Az elmúlt napok kollektív kérdése, netes csoportokban, munkahelyeken, nekem meg a fejemben is esténként. Ez a magyarok leginkább ételközpontú ünnepe, nem ússzuk meg készülődés nélkül.
Minden háziasszony tudja, hogy egy ünnepi menü nemcsak receptekből áll, hanem családi történetekből adódik össze. Hogy főzzük a sonkát? Ahogy az anyósom mondta. A kalácsot, ahogy a legjobb barátnőm anyukája sütötte. A süteményt olyanra szeretném, amilyen a nagyié volt, de sajnos soha nem volt idő megkérdezni tőle, mennyi kapor volt benne. Kitartóan próbálkozom az arányt eltalálni évek óta.
A közélet forrong körülöttünk, alig merek híreket olvasni, a konyha a sziget, ahol nyugalom van. Készül az ünnepi süti, illata betölti a lakást, a sonka már hűl, a tojások a pulton, jó lenne megtalálni azt a kis formát, ami nyuszifejjé formázza majd őket, de persze a felső polcon még rendetlenség van. Hívom a lányom, mutatom neki, hogyan kell hajtogatni a tésztát. Talán ez a mozdulat lesz az ő lányának a mozdulata is.
Hogy mi lett a régi receptekkel? Gondosan összehajtottam mindet, és szépen visszatettem őket oda, ahonnan kiestek.
Legyen szép a húsvétjuk, és jegyezzenek le minden receptet, amit a családban hallanak!
