Vajon a tervezgetés felelőtlensége boldogítóbb, mint a megvalósulás keltette öröm? Fogós kérdés. Természetesen attól függ. Hm, mitől?
E havi konkrét példám Esterházy Péter hajdani otthonának a sorsa. Midőn ezt írom, még 2025 végén járunk, eső permetezi a kertet és a tetőt, porózus, mintha nem döntötte volna el, hóvá váljék-e. Mire megjelenik a lapban, már a boldog új év grádicsain lépkedhetünk. Január 22. a magyar kultúra napja, mostani (legutolsó) elképzelés szerint éppen akkor tartana megnyitót az alkotóház, amikor azt (is) ünnepeljük, hogy Kölcsey Ferenc kétszázhárom éve letisztázta a Himnusz című költeménye végső változatát Szatmárcsekén.
A nevét viselő gimnáziumba jártam. Akkoriban úgy terveztem, híres író leszek, akinek a műveit világszerte megjelentetik, ráadásul még ötvenéves kora előtt elnyeri a Nobel-díjat. Erre később semmi esélyem nem adódott, ellenben két honfitársam kapta e megérdemelt kitüntetést. Mindkettejükkel jóban voltam. Kertésztől a stockholmi diadal után valamelyest elszakadtam, én léptem hátra, túl sokan rohantak rá, hogy sütkérezzenek a hírneve fényében. Krasznahorkaival is így alakul? Nem tudhatom.
Laci, amióta ismerem, közelebb került hozzám, mint Imre valaha. Meglátjuk. Tőle nem szívesen távolodnék el pusztán amiatt, mert átvehette az irodalom csúcsdíját.
Ettől függetlenül megállapíthatom, hogy amire vágytam, azt bizonyos korlátokkal elértem. Örvendve dőlhetnék hátra. Sajnos, gondolni rá édesebb volt, mint megérni. Ugyanez a helyzet E. P. otthonával. Legalább nyolc éve lakatlanul várt a sorsára, amikor a harmadik kerületi önkormányzatot sikerült rábeszélni, hogy megvegye, azzal az ígérettel, hogy három író működteti majd alkotóházként, ami a család tudtommal egységes akarata volt. Alapítványt hoztunk létre (Dragomán György, Daniel Kehlmann meg én). Sikerült átgázolni az összes bürokratikus nehézségen. Közadakozással gyűlt össze annyi pénz, hogy elindulhassunk. Újabb isteni szerencse, hogy egy építőipari óriáscég jelentkezett, szívesen rendbe hozzák a kissé romos házat. Februárban történt ez. Aki építkezett már, az tudja, mindig sokkal tovább tart a kelleténél, pedig a kellete se rövid határidő.
Ha minden igaz, 2026 januárjának végén megkezdheti működését a Villa Esterházy, fogadhat külföldi meghívottakat, a magyar irodalom külhoni műfordítóit és író barátait, egyszerre kettőt, ennyi a fürdőszobák száma. A nappaliban pedig lehetnek könyvbemutatók, ötven-hatvan főnyi közönséggel. Szabadtéri szezonokban a kert kétszer ennyit is befogadhat.
Halleluja! – énekelhetném, Leonard Cohen himnuszához csatlakozva. De… hát… sajnos, nem ezt érzem. Hanem mit? Mérhetetlen fáradtságot, némi csüggedtséggel, amiért ennyi időmet veszi el az, hogy fölügyelem az építkezést, szakértelem nélkül, intézem a banki és könyvelési ügyeket, botcsináltan gondoskodom mindenről, ami kell, ideértve a közüzemekkel kapcsolatos dolgokat. Baljós előérzetekkel. A kukákat is én fogom kivontatni a kapu elé, amikor majd… Az ágyneműt ki lesz szíves fölhúzni? (Ezeket már megvettem egy leértékeléskor.) Háztartási gépeket honnét szerzek? A kertben ki nyírja majd a füvet? Mi lesz, ha elfogy a pénz? Eleddig csak az alaptőkét fizettük Dragomán Gyurival felesben, lehet, hogy… Ajjaj. Szorongó lelkem és szívem a semmi ágán ül, kis testük hangtalan dobog.
Vannak ajánlkozók, de elfogadhatom-e a munkájukat ingyen, ahogyan én végzem?
Rokonaim és a barátaim ellenezték, hogy ezzel múlassam véges időmet. Kérdezitek tán, miért teszem én ezt. Az a válasz, hogy Esterházy Péterért, aligha kielégítő. Tartok tőle, hogy fordított esetben neki eszébe se jutna ilyesmi. Vélhetőleg más kollégának sem. Fú, de magányosnak érzem magam! És igen, tervezgetni mindezt sokkalta jobb volt, mint kivitelezni. Viszont… hátha egyszer majd megtelik élettel az újjávarázsolt ház, s fölkavarodott érzelmeim leülepednek, ahogyan az óceán fenekén a maréknyi kavics, amennyit beledobtam a nyáron Cagnes-sur-mer sziklás partjáról. Kár, hogy lassacskán rájuk terül az idők iszapja. Amiképpen mindenre. Utána már a tervezgetésnek is lőttek.
Kapcsolódó: Vámos Miklós az új alkotóházról
Fotó: Falus Kriszta
