Ahogy leülünk beszélgetni, Emese szinte azonnal belevág a gyerekek fejlesztésével kapcsolatos munkájába, fejből sorolja a rendkívül riasztó statisztikákat, és hogy miképp kellene felvenni a harcot. Finoman próbálom rávenni, hogy magáról is beszéljen, de szerinte ő nem fontos. Szerintem meg igenis az.

Vár a nagyvilág

Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem kulturális antropológia szakán kezdte. Hamar kérvényezte az egyéni tanrendet, és először Iowába, majd Texasba ment. Hazajárt vizsgázni, de később a diplomamunkáját mégis egy texasi kisvárosban írta. 

– Tanyát vertem a benzinkúton, és kérdőíves kutatást végeztem. A helyiek hamar észrevették, hogy valóban kíváncsi vagyok az életükre, és olyan helyekre is elvittek, amiket a turisták nem látnak. Az öltözetükre kezdetben úgy tekintettem, mint valami jelmezre, de aztán megértettem, hogy a westerncsizma mennyire praktikus ott, ahol sok a csörgőkígyó meg a skorpió.

Megtanultam, hogy a cowboykalap nyáron világos, télen sötét színű, és hogy a perem felhajtása árulkodik arról, viselője hány éve űzi a szakmát. Jó volt látni, hogyan bánnak a nőkkel, megszerettem a zenéjüket, csodáltam a táncukat. Ott tanultam meg, hogy egyáltalán nem baj, ha tisztában vagyunk életünk sérülékenységével, mert így érthetjük meg, mennyire szerencsések vagyunk. Náluk vitán felül áll, hogy egymásnak segíteni kell, mert ma ő szorul ránk, holnap mi rá. Csak szuperlatívuszokban tudok mesélni ezekről az emberekről, a mezőgazdasági munkástól az olajmágnásig. 

A kutatás végeztével a Midwestern State Universityn kezdett szociálpszichológiát hallgatni, és közben saját céget alapított a barátjával.

– Megvettem az első, hetven százalékkal leértékelt selyemkosztümömet, és egy háromórás autóúton sikerült meggyőznöm a barátomat, hogy nem feltétlenül kell komplett irodaház ahhoz, hogy magunkra cégként gondoljunk. Programozást vállaltunk ottani kis- és közepes vállalkozásoknak; majd először Budapesten, később pedig Dallasban is irodát nyitottunk. Már akkoriban azt éreztem, hogy ha az ember keményen dolgozik, annak meglesz az eredménye.

Sok nehézségen vagyok túl, de ezt még mindig így gondolom.

Újratervezésre volt szükség

Texasban nagy szeretettel fogadták a helyiek

A rendkívül sikeres vállalkozásuk a 2001. szeptember 11-ei eseményeket követően nehéz helyzetbe került, majd tönkrement. Emese hazaköltözött, és kiemelt ügyfélkapcsolati menedzserként helyezkedett el egy koreai multicégnél, később innen ment gyesre.

– Amikor megszületett a lányom, Mara, teljesen más tudatállapotba kerültem. Homokozós, hátizsákos, sportszandálos, nagyon szentimentális édesanyává váltam. Amik korábban fontosnak tűntek, háttérbe szorultak az életemben, és boldogan merültem el az anyai feladatokban. Már a lányom elvarázsolt, de amikor megszületett a fiam, akkor nem is volt más választásom, mint hogy minden energiámat a gyereknevelésre fordítsam. Szilárdka problémás kisbaba volt, féléves koráig éjszakánként akár hússzor is szopott. A barát­nőim szóvá tették, hogy miért nem hagyom másra, miért nem adom bölcsődébe.

Eredetileg az volt a terv, hogy a gyes után majd angolul tanítok marketinget, el is végeztem hozzá a tanár szakot, de a kisfiam ezt teljesen felülírta. Amikor kiderült, hogy autista, sorra olvastam a legújabb külföldi kutatásokat, hallgattam az amerikai egyetemi webszemináriumokat.

Ebben a hároméves periódusban az egóm olyannyira háttérbe került, hogy ha néha magamra gondoltam, én lepődtem meg a legjobban. Cserébe elkezdett fejlődni a fiam, és úgy éreztem, lassanként pontosan tudom, mire van szüksége. Egy floridai konzultáns is segített ebben másfél évig; megkaptam tőle az instrukciókat, megpróbáltam végrehajtani a kapott feladatokat, és az eredményt levideóztam, kiküldtem neki.

Természetesen minden apró hibámra lecsapott, ezt kezdetben nehéz volt elviselni, de hozzájárult a fejlődésemhez. A videóhívásokat mindig úgy zárta: „Emese, van egy napod sírni, de holnaputánra várom a jövő heti fejlesztéssel kapcsolatos ter­vei­det, és a személyes céljaidat is.”

Kapcsolódó: Hírességek mutatták meg, hogyan élnek teljes életet autizmus sperktrumzavarral

Tudás mesébe rejtve

– Texasban egyetlenegyszer együtt ebédeltem egy magyar lánnyal, aki később Új-Zélandra költözött – folytatja. – Ő próbálta tartani velem a kapcsolatot, de sajnos én Szilárd előtt fekete-fehérben láttam a világot. Úgy éreztem, hogy akivel nincs közös múltunk és közös jövőnk sem, azzal igazán semmi értelme foglalkozni. Sokáig válaszra sem méltattam, és ezt ma már szégyellem, hiszen ő akkoriban nagyon egyedül volt. Amikor kiderült, hogy Szilárddal mi a helyzet, felrémlett, hogy ennek a lánynak a kisebb fia autista, így írtam neki.

És Judit a szárnyai alá vett, ő hozzám képest kilenc évvel járt előrébb.

A szavaiból azt hallottam ki, hogy ennek valamilyen formában a végére lehet érni. Judit igazi kemény magyar asszony, a segítségével megértettem, hogy nem káposztalé folyik az ereimben, nem szabad a múltba révednem és sajnálni magam, hanem cselekednem kell. Újra és újra bocsánatot kértem tőle. Ő mellém állt, és instrukciók­kal látott el a saját tapasztalatai alapján. Neki is köszönhető, hogy úgy látom, mindenki fejleszthető, ha az ember ismeri az egymásra épülő lépéseket.

Fiával, Szilárddal

Miközben a nem beszélő autista gyerekét tanította kommunikációra és viselkedésszabályozásra, Emese örömmel figyelte, ahogy a fiánál kialakult a perspektívaváltás, kibontakozott a beszéd, megerősödött a fogalmi gondolkodás. Közben megszerezte a negyedik diplomáját mint gyógypedagógus-logopédus.

Jelenleg Szilárd miatt félállásban dolgozik, és népszerű fejlesztő kiadványokat ír.

Saját, munkafüzeteken alapuló módszereiről, melyeket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végzett hatástanulmányokkal is igazolt, szívesen beszél óvodapedagógusoknak és tanítóknak. Írt már az indulatkezelésről és a viselkedésszabályozásról, a megfelelő hangerő használatáról, a nyitottság és a kitartás fontosságáról, legutóbbi kötete pedig a szókincsbővítésben segít. Mesés keretbe rejti a tudást, hogy élvezhető legyen a kicsik számára is. A megkapó grafika, a játékos feladatok és rejtvények játszva tanítják az alapvető ismereteket. 

A legfrissebb felmérések szerint az óvodába kerülő gyerekek nyolcvanhét százalékánál tapasztalható elmaradás a beszédkészségben, és nyolcvankét százalékuknál hiányoznak alapvető szociális kompetenciák. A problémák kezelésére kevés hatékony eszköz áll rendelkezésre, és Emese könyvei ebben nyújtanak újszerű megoldást: nemcsak az iskola- és óvodapszichológusok tartják őket innovatívnak, hanem az óvodapedagógusok és tanítók is szívesen alkalmazzák őket, hiszen a kiadványokhoz gyakorlati segédeszközök is kapcsolódnak.

Fontosnak tartja, hogy minden felnőtt bekapcsolódjon ebbe a folyamatba, ha ugyanis mást közvetít a pedagógus, mint a szülő vagy a nagyszülő, a nevelési hatások könnyen kiolthatják egymást, ezért szülőknek szóló szemléletformáló előadásokat és workshopokat is tart. 

A végtelenbe és tovább

– Azt mondja nekem múltkor a fiam: „Anya, úgy sajnálom, hogy régen annyira autista voltam!” – meséli mosolyogva. – Szilárd most is számos autizmushoz köthető jellegzetességet mutat, de örömmel olvas és ír. Mosolygós fiatalember, aki feladja rám a kabátot, színházba járunk, úszik, rendezőnek készül. Ha az ember nem telefonozik naponta három órát, és nem folyamatosan másokhoz hasonlítgatja magát, hanem elfogadja és becsüli az életét, úgy, ahogy van, akkor eljut oda, hogy „az ördögnek magának sem adom a gyermekeim gyermekkorát, mert az az övék, és jár nekik egy mosolygós anyuka!”.

Én pedig megyek tovább. Olyan ember vagyok, aki nagyot álmodik, és aki nagyot álmodik, annak mindig lesznek új ötletei is. Azt látom, hogy a bullyinggal kapcsolatosan sokszor hiányosak mind a pedagógusok, mind a szülők ismeretei, így most olyan kártyakészleten dolgozom, ami azonnal megvilágítaná, hogy milyen konkrét formákban tud megjelenni az agresszió a gyermekek életében. Ez azért fontos, mert ha nem tudunk valamit azonosítani, akkor esélyünk sincs védekezni ellene. Márpedig a gyermekeink gyermekkora és boldog felnőttkora hatalmas kincs, amire nagyon kell vigyáznunk, és tennünk kell érte.

Portréfotó: Csibi Szilvia, a többi kép forrása: Szloboda-Kovács Emese