SZŰZ (augusztus 24. – szeptember 23.)
Ha eddig nem foglalkozott a világban történő eseményekkel, most olyan helyzet jöhet létre, amikor ezek a figyelme középpontjában állhatnak. Ne fogja vissza magát, adjon hangot a véleményének, mert ennek hatására lelkileg felszabadulttá válhat. Anyagi ügyei jól alakulhatnak, a héten ajánlott bankkal, biztosítással, hagyatékkal kapcsolatos ügyet intézni. Régi ismerős bukkanhat fel az életében.
MÉRLEG (szeptember 24. – október 23.)
Többször juthat eszébe a múlt, és valakinek/valaminek a hiánya sokkal jobban fájhat, mint korábban bármikor. Anyagi ügyek terén nehézségei támadhatnak, emiatt valamiről le kell mondania. Az is lehet, hogy épp a pénz miatt kerül kellemetlen helyzetbe a munkahelyén. Megérzései tökéletesen működnek, hallgasson arra, amit az ösztönei súgnak, és élvezheti az ennek nyomán bekövetkező jó időszakot.
SKORPIÓ (október 24. – november 22.)
Bármilyen szituáció alakul ki, tartsa távol magától a politikát, mert nincs értelme emiatt olyasvalakivel összeveszni, akivel nem kellene. Különösen nem a családtagjaival. Kapcsolatai között lehet olyan, amely megszűnhet, és olyan is, amelyben lelkileg, szellemileg közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ha ön szülő, gyermekével jól kijöhetnek, és az ő érdekeit ön remekül képviselheti.
Kapcsolódó: 3 csillagjegy, aki szinte sohasem lép félre
NYILAS (november 23. – december 21.)
A kommunikáció nem az erőssége, és rendkívül türelmetlenné is válhat. Így aztán, ha valami nem tetszik, ha valamivel nem ért egyet, olyan mondatok hagyhatják el az ajkát, amelyeket utána megbánhat. Ezért számoljon el tízig, mielőtt megszólal. A házasságokban, régi együttélésekben a társa hálát adhat azért, hogy ön a párja. Megtapasztalhatja a vonzás törvényét, mert amire sokat gondol, az bekövetkezhet.
BAK (december 22. – január 20.)
Ha eddig nem voltak hatással önre a világban zajló események, most nem hagyja hidegen az a forrongás, ami bekövetkezhet. Valakivel tökéletesen egyetért ebben a témában, és ez jó hatással lehet talán még a kedélyállapotára is. Soha nem volt aktuálisabb a régi mondás, miszerint a pénz megronthatja még a legjobb barátságot is. Ezért az anyagiak legyen a héten tabutéma. Kellemes meglepetés is érheti.

Heti horoszkóp
Vízöntő (január 21. – február 19.)
Találkozhat a butasággal, a rosszindulattal, az irigységgel, ami azért is taglózhatja le, mert ezek a tulajdonságok távol állnak öntől. Ám vannak a környezetében olyanok, akikkel megérthetik egymást, és a szeretetükkel feltöltheti az energiaraktárait. Külföldi utazás jól sikerülhet, ha ön vagy önnek fontos személy tanulmányokat folytat, sikert érhetnek el. Ajánlott lenne körülnéznie az álláspiacon.
Kapcsolódó: Furcsa dolgok történnek veled? 4 jel, amivel az univerzum figyelmeztet
HALAK (február 20. – március 20.)
Olyan események történhetnek, amelyeket nem hagyhat szó nélkül. Ha hangot ad a véleményének, máris nem látja borúsnak sem a jelent, sem a jövőt. Ha külföldre utazik, kisebb-nagyobb bonyodalom merülhet fel. A házasságokban, régi együttélésekben a társának szüksége lehet az ön támogatására. Kedvez az idő ingatlanügylet lebonyolításának. Barátnak csak akkor adjon tanácsot, ha kéri.
Kos (március 21. – április 20.)
Megtapasztalhatja a féltékenység, az irigység, a rosszindulat pusztító érzését. Ám nem szabad elkeseredni, hanem előre kell nézni, és tenni a dolgát. Ennek a nehéz helyzetnek is vége lesz egyszer, és amit most átél, annak a későbbiekben nagy hasznát veheti. Olyasvalakivel hozhatja össze a sors, akivel nagy lehet a harmónia önök között. Ha ön szülő, gyermekével mindent meg tudnak beszélni.
BIKA (április 21. – május 20.)
Olyan események történhetnek, hogy önnek döbbenetében leeshet az álla. Ha egy mód van rá, legyen tabutéma a politika, mert nincs értelme valakivel összerúgni a port miatta. Egészségére, testi épségére jobban ügyeljen, mert betegség kivonhatja önt a forgalomból. Ha úgy érzi, nem fizetik meg a munkáját, most adjon ennek hangot. Ha van gyermeke, most rá tudja beszélni arra, amit ön fontosnak tart.
IKREK (május 21. – június 21.)
A világban történő események erősen befolyásolhatják a hangulatát. Szorongását úgy tudja a legjobban legyőzni, ha valakivel beszél arról, ami foglalkoztatja. Külföldi utazás során bosszantó helyzetre van kilátás. Kapcsolatainak köszönhetően előnyös helyzetet élvezhet. Ha ön szülő, gyermekénél könnyedén elérheti mindazt, amit szeretne, amit a jövője szempontjából fontosnak tart.
RÁK (június 22. – július 22.)
Nem szabad elfojtania az indulatait, lenyelnie a mérgét, mert ez megbetegítheti. Még akkor is adjon bátran hangot a véleményének, ha ez valakinek nem tetszik. A rendelkezésére álló pénzt jobban be tudja osztani. Ám internetes vásárláskor, bankoláskor legyen óvatosabb, mert az életnek ezen a területén kár érheti. A szerelem édes angyalkája a vállára telepedhet. Ha ön szülő, gyermekével remekül kijöhetnek.
OROSZLÁN (július 23. – augusztus 23.)
Környezetében több az olyan személy, akiknek a megnyilvánulásai miatt vérnyomása az egekbe emelkedhet. Esély van arra is, hogy a politika beleszóljon életének alakulásába, vagy ebben a témában valakivel összeveszhet. A pénz ezen a héten jön és megy, de a nagyobb vásárlásokat most érdemes lebonyolítani, mert nagyon jól járhat. A házasságokat, régi együttéléseket nehézzé tehetik társa aggodalmai.