Vas Kata Blanka

„Teljesen természetes volt, hogy az egész család teker” – Vas Kata Blanka életének 5 mérföldköve

Élmények, emberek, gondolatok. Milyen hatásokra válunk azzá, akik ma vagyunk? A huszonhárom éves kerékpáros hatszor nyerte meg a hazai országúti bajnokságot, olimpiai és világbajnoki negyedik helyezésével minden idők legeredményesebb női magyar kerékpárversenyzője, de az életében más is van, mint a sport.

A hobbiversenyző

Apukám miatt kezdtem el biciklizni, ő hobbiversenyző, minden nyaralásra vittük a bringát, teljesen természetes volt, hogy az egész család teker, vagy együtt túrázunk. Akkoriban nem voltak konkrét edzéseink, csak az volt a fontos, hogy szeressük meg ezt a sportágat, és ez nagyon jól sikerült.

Tizenöt éves koromban szerzett nekem edzőt, és bár ezután is szükség volt a segítségére – mert vannak helyzetek, amikor kicsit át kell lökdösni egy gyereket a nehezebb időszakon, holtponton –, soha nem szólt bele a felkészülésbe, különösen, amióta profi versenyző lettem.

Vas Kata Blanka

Vas Kata Blanka hatévesen – győztesként

Női energiák

A személyiségemre és a sikereimre nagyon nagy hatással volt anyukám. Ő egy teljesen hagyományos anyuka, aki mindig jelen van, nem is annyira szeret sportolni, de pont emiatt van meg az egyensúly.

Nekem nagyon fontos a környezetem, hogy bízzanak bennem, támogassanak, ezt nyújtja a családom, és benne anyukám is, de nagyon jó, hogy van valaki, akivel lehet hétköznapi dolgokról is beszélgetni, nem csak a bringáról. Sokszor épp az jelenti a legtöbbet, hogy eltereli a figyelmemet, és kiszakít a sportos közegből.

A nagymamám is ilyen, vele is csak úgy csevegünk akármiről, és ettől valahogy az egész könnyebb lesz.

A Szabó fivérek

Mindenképp szeretném kiemelni a páromat, Szabó Miklóst. Tizenhét éves voltam, amikor megismerkedtünk, akkor kerültem ki egy belga csapathoz, és Miki nagyon sokat segített abban az időszakban. Együtt edzettünk, de számomra ezek nem is igazi edzések voltak, inkább csak élveztem a bringázást vele, pont úgy, mint gyerekkoromban.

Minden helyzetben motivált, támogatott, és segített meghozni a nagyobb döntéseket is, például hogy melyik csapathoz menjek. Az ő testvére, Szabó Ádám lett később az edzőm, neki köszönhetem, hogy eljutottam a legmagasabb szintre.

Fordulópontok

Az első világbajnoki érmemet a 2020-as U23-as cyclo-cross viadalon szereztem, második lettem. Ez adott egy olyan motivációt, hogy tényleg elhittem, bármit meg tudok csinálni, és semmi sem állíthat meg. Tizenkilenc éves voltam, és a felismerés, hogy a kemény munka kifizetődik, nagyon meghatározó volt.

Egy évvel később leérettségiztem, már volt fizetésem, és amikor megkaptam a világ legjobb női csapatától a szerződésem, tudtam, hogy ezt akarom csinálni teljes erőbedobással.

A 2021-es év teljesen megváltoztatta az életem, a tokiói olimpia hegyikerékpáros számában negyedik lettem, majd a felnőtt országúti világbajnokság mezőnyversenyében is. Megismerték a nevem, ami elein­te nem volt könnyű. Nem vágytam erre, és idő kellett, hogy feldolgozzam.

A figyelmet, a sikert, azt, hogy tudják, ki vagyok. Felmerült bennem, hogy ez most már így lesz, ezek az eredmények mindig jönni fognak? Aztán persze kiderült, hogy nem jönnek mindig, és hogy ezeket a különleges napokat ki kell élvezni.

Vas Kata Blanka

Ezüstéremmel a nyakában egy világbajnokságon

Hátradőlve

Az egész életemet az edzések és a versenyek határozzák meg, úgyhogy amikor „szabadságon” vagyok, nagyon tudok pihenni. A legjobban akkor kapcsolok ki, amikor otthon lehetek a családommal és a kutyákkal.

Két kutyánk van, egy vizsla és egy Jack Russell terrier, ők a szü­leim­mel laknak, már csak miattuk is szeretek hazamenni. Egy-egy hosszabb verseny, például a Tour de France után egy hétig semmit nem csinálok. Szeretek elmenni valahová víz mellé, a tengerpartra, vagy olyan helyre, ahol kevesen vannak.

Kapcsolódó: Hogyan lettem? – Verrasztó Evelyn életének öt mérföldköve

Fotó: Családi archívum

Ajánlott videó