Ez az ártatlan élmény jutott eszembe először, amikor néhány nappal ezelőtt a létező összes online platformot elárasztotta a hír, hogy az együttes massachusettsi koncertjén leleplezett egy viszonyt a csókkamera.
Sosem szerettem azt a kifejezést, hogy valami „felrobbantja az internetet”, de ez most tényleg felrobbantotta, számomra érthetetlen módon. A leleplezett szeretők nem sztárok, hanem egy techcég vezetőségének tagjai, amelynek a nevét a legtöbben most halljuk először. A felvételen egy olyan vándormotívum látható, amely végigkíséri az emberiség történetét: két házasságtörő lebukik. Nem először látunk ilyet, és nem is utoljára.
És értem, hogy ritkán történik olyan, hogy egy lebukáshoz a Coldplay szolgáltatja az élő zenét, és még megjegyzést is fűz a frontember a látottakhoz, mégis érthetetlen, micsoda reakciót váltott ki a világból ez az eset. Azt is értem, hogy a hírportáloknak és bulvároldalaknak jól jön ez a sztori az uborkaszezon kellős közepén, és azon sem lepődöm meg, milyen élvezettel lehet csámcsogni minden apró részletén.
Ijesztő viszont, hogy milyen méreteket ölt mások krízishelyzetének marketingcélú felhasználása a történtek kapcsán. Napok óta tömegesen árasztja el az internetet mindenféle viccesnek szánt szolgáltatás és ajánlat, amely az esetre reflektál, empátia nélkül remélve profitot mások drámájából.
Megcsaláson, embertársaink hibáin és tragédiáin viccelődni nemcsak ötlettelen, hanem unalmas is.
Tényleg ennyire kifogytunk a kreativitásból, hogy már csak a botrány apropóján megírt poénokra futja? A közönség kórusában ezúttal nem az életigenlés hangjai szólalnak meg, hanem a káröröm, a kíváncsiság és a klikkéhség disszonáns hangjai. Nem lenne jobb egy kicsit csendben maradni?
