Valahányszor útra keltünk a családdal gyerekkoromban, a nagymamám a lelkünkre kötötte, hogy feltétlenül telefonáljunk, amint megérkeztünk. A szüleim már előre idegeskedtek, ugyan miért van erre szükség, hogy fognak ők telefonhoz jutni a horvátországi kempingben, amikor este, hullafáradtan odaérünk, de aztán valahogy mindig teljesítették a kérést. Legközelebb akkor beszéltünk Nagymamával, amikor otthon újra találkoztunk. Nagypapa gyakran utazott külföldre. Ilyenkor heti egyszer telefonált haza. Ezek a szokások működtek, mindenki tudta, mit várhat a másiktól.

Eltelt néhány év, és a generációm élőben nézhette végig, ahogy a kommunikációs eszközök és csatornák kilőnek, mint a rakéta, és velük együtt az emberi interakciók is megsokszorozódnak. Kilencvenhétben elkészült az első e-mail-címem, és elektronikus levelet kaptam egy barátomtól, aki Indonéziába költözött. Emlékszem, arról írt, hogy az óriásteknősök éppen most rakják tojásaikat a partra, gyönyörű látvány. Képet még nem tudott csatolni. 

Aztán jöttek a mobilok. Én nem akartam, hogy folyton elérhető legyek, húztam, ameddig csak lehetett, de kétezerkettő környékén mégis kénytelen voltam venni egy telefont. Csúnya volt és esetlen, hatalmas piskótaforma, alig fért be a csinos kis táskáimba.  

Most itt van az a világ, amiről az őseink talán álmodni sem mertek: egyfolytában, mindenféle módon, írásban, hangban, képben, mozgóképben elérhetjük egymást. Mindenki egyszemélyes médiabirodalom, és hatással lehet másokra. Mesés, amíg okosan élünk vele, és a puszta lehetőséget nem terhelik nyomasztó elvárások. Hogy minden este FaceTime-olni kell, ha a férj elutazik. Hogy az összes kisbabafotót illik lájkolni, amit a családi Messenger-csoportba feltöltenek. Hogy a youtubertől a rajongók minden héten új videót követelnek, bármi is történjék éppen az életében. 

Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! – a szállóige egy 1962-es brit musical címe volt eredetileg. Ezt az emberiség legújabb, fáradhatatlan barátjától, az MI-alapú chatbottól tudtam meg az imént. Ha időnként önök is úgy érzik, legszívesebben kiszállnának, lapozzanak a 48. oldalra!