Tisztesség és becsület

Vidéken, Nyékládházán nőttem fel, ahol az embereket erős tartás jellemezte. A szüleim szorgalmasak voltak, és nagyon intelligensek, annak ellenére, hogy nem végeztek egyetemet, hiszen a negyvenes, ötvenes években erre nem sok lehetőségük adódott. Túléltek egy háborút, túlélték ötvenhatot, nehéz, de szép utat jártak be. Nekem még ma is az az irány, amit ők meghatároztak, pedig a 21. században a tisztesség, a becsület vagy az adott szó szinte már alig jelent valamit. Három gyerekük született, és mind a hármat taníttatták, egyetemre jártunk, a testvéreim­mel megvalósíthattuk mindazt, ami nekik a történelem szörnyűségei miatt nem sikerült. Nekik köszönhetjük azt is, hogy megtanultunk viselkedni.

A közösség ereje

Több színházban megfordultam, jelenleg a Rózsavölgyi Szalonban és a Vígszínházban játszom. A szombathelyi társulatnak tizenegy évig voltam a tagja, a Weöres Sándor Színházat mi alapítottuk páran Jordán Tamás vezetésével. Egy színháznál lényeges, hogy tehetséges és pozitív emberek vigyék, ne legyen az elviselhetőnél több mérgező elem, ne legyenek benne olyanok, akik az érdemeiken felül érvényesülnek, mert az keserűvé teszi a többieket, és a közösség törékennyé válik. A színház nem demokratikus intézmény, de az fontos, hogy tisztességes alapon működjön.

Másik század szülötte

Két éve nyáron egy dán–norvég–magyar koprodukciós film jelentős szerepét játszottam el. Idén tavasszal mutatták be Koppenhágában. Meghatódtam, mert amikor meghajoltam, a nézők ugyanolyan szeretettel tapsoltak meg, mint a saját színészeiket. Amúgy nem szeretem, amikor a közönség ujjong, sikítozik, fütyül, hurrázik, mert az általában arról szól, hogy valaki összecsődíti az internetes követőit, ők ünneplik, és tőlem ez fényévnyire van, idegen, én egy másik század szülötte vagyok. Értem, hogy a produkcióknak szükségük van reklámra, viszont én nem szeretném senkivel megosztani, hogy aznap rántottát reggeliztem. De az, hogy egy nemzet ennyire nyitott, és hogy a dánok ennyire értékelni tudnak egy külföldit is, kellemes meglepetés volt.

A legjobb otthon

Valaha nagyon szerettem utazni, de mivel tizenegy évig a szombathelyi társulat tagja voltam, rengeteget ingáztam, amivel az utazási vágyam meg is szűnt. Már elvagyok anélkül is, hogy repülőre szálljak, mert a nyári szezonban iszonyatos a népvándorlás. Fiatalon sokat repültem London és Budapest között, aztán amikor hosszú idő után Barcelonába utaztam, ledöbbentem az őrületes tömegtől. Szegény reptéri dolgozókon látszott a fáradtság, ott ültek például az információs pultban, és előttük imbolygott több százezer ember. Kimerítő lehet.

A természet megnyugtat

Hosszú ideig a lovaglás volt a hobbim, harminc évig lóközelben voltam, de ma már, az én koromban nem szívesen kockáztatnám meg, hogy leesem. Az új hobbim a kert. Szerencsés helyen lakom, Hűvösvölgyben, Máriaremetén, ahol van egy konyhakertem, és termelhetek, van például sóskám, spenótom, paprikám és paradicsomom is. Legutóbb, amikor Szombathelyen játszottam, az ottani piacról hoztam palántákat, kétszázhúsz kilométert utaztak velem a vonaton, de kibírták. Először a Covid alatt ástam fel a kert egy részét, mert leállt az élet, és hasznos elfoglaltságot kerestem. Szeretem a természetet, mert megnyugtat, a vízpart, az erdő valahogy megtisztítja az ember lelkét.

Fotó: Weöres Sándor Színház / Kiss Roland, Mészáros Zsolt, Fortepan / Szalay Zoltán, Rózsavölgyi Szalon / Sárközy Marianna