IKREK (május 21. – június 21.)
A nyugalom és a kiegyensúlyozottság azon múlik, hogy ön mennyire elfogadó. Főleg ha párkapcsolatban él, mert társa nem szokványos dologgal állhat elő. Megtapasztalhatja a karma törvényének működését: aki ártott önnek, az megkaphatja most a sorstól mindazt, ami ezért jár neki. Régen történt esemény juthat az eszébe, és emiatt talán könny is csilloghat a szemében. Közlekedéskor megbírságolhatják.
RÁK (június 22. – július 22.)
A hét legfontosabb feladata a világos és egyértelmű fogalmazás. Így elkerülhető, hogy tévedés történjen, amely miatt bosszankodhatna. Most érdemes bankkal, biztosítással, hagyatékkal kapcsolatos ügyeket intéznie. Ha párkapcsolatban él, társa minden idegszálával a pénzre koncentrálhat, de szerencsére elő tudja teremteni. Olyasvalakivel hozhatja össze a sors, akivel őrülten egymásba szerethetnek.
OROSZLÁN (július 23. – augusztus 23.)
A kapcsolatok, a protekció, a barátságok állhatnak figyelmének középpontjában. Lesz, akivel jól kijöhetnek, és lesz, akiben mélységesen csalódhat. Ha ön szülő, gyermeke füllenthet, ezért utána kell járnia, valóban úgy történnek-e a dolgok, mint ahogyan ő állítja. Kedvez az idő külföldi utazásnak. Ámor nyila akkor is a szíve közepébe fúródhat, ha ön nem szingli…
SZŰZ (augusztus 24. – szeptember 23.)
Olyan dolgok foglalkoztathatják – és másokkal is ezekről beszélhet –, amelyekre semmiféle ráhatása nincs. Azért jó, hogy másokkal megvitatja, mi aggasztja, mert ez lelkileg felszabadulttá teheti önt. A munkahelyén felemás helyzet jöhet létre, mert van, aki az idegein táncolhat, és van, akivel nagy lehet önök között az összhang. Ha ön szülő vagy nagyszülő, szíve tele lehet szeretettel és aggodalommal.
MÉRLEG (szeptember 24. – október 23.)
A házasságokban, régi együttélésekben a párja valami miatt erősen szoronghat, ám nem beszél róla, mert meg kívánja önt kímélni. Ha van gyermeke, miatta olyan kiadásokra kerülhet sor, hogy újra kell tervezniük a családi költségvetést. Kapcsolatainak nagy hasznát veheti, valaki tolhatja az ön szekerét. A világban történő események megdöbbenthetik. A szerencsejátékokat ne hagyja ki!
SKORPIÓ (október 24. – november 22.)
Jó lenne, ha figyelmének fókuszában egészsége megőrzése állna, ne sajnálja rá a pénzt. Ha már felütötte fejét egy betegség, olyan módszert vagy gyógyszert ajánlhatnak, amely valóban kifejti azt a hatást, amit ígér. A munkában olyan helyzet jöhet létre, amely miatt örömében fülig érhet a szája. Ha most nyaral, feltöltheti az energiaraktárait. Ha ön szülő, gyermeke valami miatt szoronghat.
NYILAS (november 23. – december 21.
A párkapcsolatokban hullámzó helyzet jöhet létre, összeveszhetnek, majd kibékülhetnek. Ha ön szülő, megeshet, hogy gyermekük, valamint az anyagiak miatt is kitör a botrány. Külföldi utazás során olyan dolgot tapasztalhat meg, amely miatt meglepetésében leeshet az álla. Hivatalos ügyek intézése során – főleg ingatlannal kapcsolatban – idegtépő szituációba keveredhet.
BAK (december 22. – január 20.)
Meg kell acéloznia nemcsak az idegeit, hanem a lelkét is, mert olyan esemény történhet, amelyet hajlamossá válhat a szívére venni. A csalódottság érzését száműznie kell, mert ez akár meg is betegítheti. A munkája során nagyobb koncentrációra és világos kommunikációra van szükség, így elkerülheti a gondokat. A szerelmi viszonyokban elérkezik a pillanat, amikor kapcsolatukat szorosabbra fűzhetik.
VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)
Valaki olyasmit mondhat, amivel megbánthatja, sőt akár lábtörlőnek is nézheti önt. Ne maradjon csöndben, adjon hangot nemtetszésének. Ha ön szülő, gyermeke körül foroghatnak a gondolatai, és miatta mélyebben zsebbe is kell nyúlnia. Mindegy, mennyi ideje él párkapcsolatban, társával ismét egymásra találhatnak. Ha ön szingli, és ezen szeretne változtatni, most találkozhat a nagy ővel.
HALAK (február 20. – március 20.)
Ingatlannal vagy rokonokkal kapcsolatos ügyek állhatnak figyelmének középpontjában. A sors nem hagyja magára ebben a bonyolultnak bátran nevezhető helyzetben. Különösen, ha ezek a dolgok szoros összefüggésben állnak a pénzzel. Olyasvalaki iránt érezhet gyengéden, akit már jó ideje ismer. Ha mesteremberre lenne szüksége, most olyat találhat, akinek a munkájával igazán elégedett lehet.
KOS (március 21. – április 20.)
Hajlamossá válhat a szorongásra. Olyan dolog miatt aggodalmaskodhat, amely nem fog bekövetkezni, és az érzéssel erre csak az energiáját pazarolhatja. A párkapcsolatokban varázslatos pillanatokat élhetnek át. Olyasvalakivel is összehozhatja a sors, akivel kölcsönösen felfedezhetik: lelki társak. Ha ön szülő, gyermekénél azt is el tudja érni, amiről ő korábban hallani sem akart.
BIKA (április 21. – május 20.)
Figyelmének középpontjában a pénz állhat, amely jön és megy. Kedvez az idő ingatlannal kapcsolatos bármilyen ügy lebonyolításának, de lakásának biztonságára sokkal jobban ügyeljen, mint máskor. Olyan esemény is bekövetkezhet, amely körül a gondolatai nemcsak nappal, hanem éjszakai is foroghatnak. Megkönnyebbülhet, és másként láthatja a helyeztet, ha valakivel beszél arról, ami foglalkoztatja.