Jobb félni, mint megijedni. Ezzel a mondással mindig is vitatkoztam, szerintem egyáltalán nem jó se félni, se megijedni. Amikor azonban arról szólnak a hírek, hogy az EU lakóinak azt javasolják, készítsenek hetvenkét órára elegendő túlélőcsomagot, egyszerre félek és ijedezem. Már a gondolattól is szorítást érzek a mellkasomban, ahogy olvasom, mi az, amit tartalmaznia kell ennek a csomagnak, és miért. Néhány éve, amit lassan boldog békeidőnek nevezhetek, néha eljátszottam a gondolattal, hogy mi van, ha tűz üt ki a lakásban, és menekülni kell. Szürreálisabbnál szürreálisabb menekülő útvonalakat dolgoztam ki a fejemben. Még azt is elképzeltem, ahogyan a kutyáimat beteszem egy kosárba, és leeresztem őket az erkélyen egy kötélen. Látszik, hogy akkoriban közel nem volt ilyen realitása a vészhelyzetnek, mint napjainkban. Még nevettem is, miközben ezeket a terveket szövögettem.

Ami most a levegőben van, azon eszembe sem jut nevetni. Elképzelni is nyomasztó, vajon mi történhet, ami miatt az ember három napra kénytelen teljesen önellátóvá válni, vagy ami sokkal rosszabb, egy három napra elegendő túlélőcsomaggal elhagyni az otthonát. A Covid persze sok mindenre megtanított minket, hiszen önmagában azzal, hogy nem lehetett naponta a boltba rohangálni, és a maga léptéke szerint mindenki felhalmozott némi élelmiszert az otthonában, egy kicsit megtanultuk, milyen az, amikor nem érhető el bármi bármikor. Akkor azonban a legtöbbünknek volt alkalma a félelmét házi kovász nevelésébe és péksütemények készítésébe, valamint az iskolás tananyag megtanításába átforgatni. Az egész világ együtt volt a bizonytalanságban, és egy volt az ellenség. A bizonytalanságban is sokkal bizonyosabb volt, mitől félünk.

Most nem tudjuk pontosan, csak készülünk. Minden eshetőségre. Azt mondják, a túlélőcsomagban legyen többek között gyufa, svájci bicska és kártyajáték. Vajon a vesztünkbe rohanunk… vagy a cserkésztáborba?