Átadná a bankkártyáját az utcán egy idegennek? – Tóth Orsi írása

Nagyon fontos ismerni az online tér írott és íratlan szabályait.

Megcsörren a telefonom, édesanyám az. Nagy sóhajjal indít, ebből máris tudom, hogy valami eltévelyedett internetes vásárlásról lesz szó. Nagy baj szerencsére nem történt, nem lopták el a bankkártyaadatait­ (utánvéttel fizetett), valójában nem is csalásba futott bele, „csak” egy olyan oldalba, amely szemetet kínál hasznos kütyüknek álcázva. Úgy próbáltam szemléltetni számára, hogy ez most olyan volt, mintha egy sötét sikátorból rásziszegő, hihetetlenül jó ajánlattal kecsegtető, az arcát eltakaró árustól vett volna valamit. Nyilván soha nem tenne ilyet. Az internet viszont trükkös hely, a csaló webshopok pont úgy nézhetnek ki, mit az eredetiek. Kedvesek, hívogatók, megzavarják az embert, olykor még a digitális élet területén jártasakat is, nemhogy azokat, akiket ez az egész internetmizéria már bőven felnőttkorban ért.

Édesanya egyébként egészen felkészült a kérdésben. Húgommal folyamatosan informáljuk, így nemcsak a jelszavai erősek, de azt is tudja, hogyan jöhet rá, ha mesterséges intelligencia által generált képet lát, vagy ha álhírrel találja szembe magát, és természetesen nem oszt meg fotókat gyerekekről sem. És mégis, egyszer csak ott találom magam, hogy próbáljuk visszaszerezni a pénzét.

Ez apróság, ha az online tér negatív oldaláról van szó. Ezért hozták létre 2004-ben a biztonságos internet napja nevű kezdeményezést, amely idén február 5-re esik, és világszerte számos országban hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire. Nagyon fontos ugyanis ismerni az online tér írott és íratlan szabályait, ha biztonságban akarjuk tudni adatainkat. A felnőtt generációk feladata volna, hogy ezt a gyerekeknek is megtanítsa. A gyerekeknek, akiket a felnőtteknél is több veszély fenyeget az internetes zaklatástól kezdve a gyerekkereskedelemig. És itt jönnek a problémák, hiszen gyakran – a fejlődés elképesztő sebessége miatt – pont a tanítószerepbe kerülő korosztály sem tudja ennek a mikéntjét. Ez a nap ugyan elsősorban a gyerekekre koncentrál, legyen számunkra is emlékeztető, hogy soha nem szégyen kérdezni, és hogy a digitális világban (is) érdemes mindig gyanakvónak lenni, informálódni. És rá­keresni a noklapja.hu-n azokra a cikkekre, amelyeket arról írunk, hogyan lehetünk nagyobb biztonságban a neten.

Ajánlott videó