NYILAS (november 23. – december 21.)
Ezen a nehéz, embert próbáló eseményekben bővelkedő héten olyasmivel kellene foglalkoznia, ami feltölti a lelki, szellemi és testi energiaraktárait. Kevés dolog múlik most a saját akaratán, az életnek néhány területén kényszer hatására kell cselekednie. Közben olyan váratlan esemény is bekövetkezhet, amely erősítheti a jóságba vetett hitét. Értékesebb ingóságok vásárlására kiváló ez az időszak.
BAK (december 22. – január 20.)
Olyan hírek juthatnak a fülébe, amelyek megdöbbenthetik, és felteheti magának a kérdést: hova jutott a világ? A környezetében egyesek rosszindulata szintén meglepheti. Ha van gyermeke, most komoly, a jövőt érintő dolgokat beszélhet meg vele. Felkerülhet a szemére a szerelem, a romantika rózsaszínű szemüvege. Ha ön vállalkozó, az üzletmenet miatt nem lesz oka panaszra.
VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)
Az idei ünnep talán nem lesz olyan, mint az előzők voltak. Erre a változásra önnek semmiféle ráhatása nincs. Egyszerűen a sors alakítja úgy a dolgokat, hogy ön kénytelen lesz ehhez a helyzethez alkalmazkodni. Ha van gyermeke, a világban olyan esemény következhet be, amely miatt féltheti őt. Valakivel kölcsönösen mély szeretetet érezhetnek egymás iránt. Családi program boldoggá teheti.
HALAK (február 20. – március 20.)
Olyan átalakulás történhet, hogy nem látja tisztán sem a jövőt, sem a jelent. Egy baráttal, ismerőssel beszélgethet mindarról, ami nyomasztja. Bármilyen nehéz, lelket összeszorító helyzet alakuljon is ki, ön nem fogja elveszíteni a jóságba, a szeretetbe és a szebb jövőbe vetett hitét. Ha külföldre utazik, jól érezheti magát, valakitől olyan ajándékot kaphat, amely kellemesen meglepheti.
KOS (március 21. – április 20.)
Anyagi ügyei pompásan alakulhatnak, ön lehet a kedvezményesen vásárlók királynője. Talán több pénzből gazdálkodhat, mint eddig. A kommunikáció azonban nem az erőssége, ezért oda kell figyelnie, kinek mit és hogyan mond. A szabályokat tartsa be, mert fokozottan bírságveszélyes ez a hét. Külföldi utazás során bonyolult helyzet jöhet létre. A nagyvilágban történő események miatt szoronghat.
BIKA (április 21. – május 20.)
A pénz fénysebességgel száguldhat el öntől, ennek hatására döbbenten kapkodhatja a fejét. Listával menjen vásárolni, így talán jut minden fontos dologra. Regenerációs képessége erős, ezért ha egészségi problémája van, maradéktalanul és gyorsabban felépülhet belőle. A házasságokban, régi együttélésekben még azok a dolgok is elfogadhatóvá válhatnak, amelyeket korábban elutasítottak.
IKREK (május 21. – június 21.)
A szorongás és a remény érzése váltakozva járhatja át minden porcikáját. Közben olyan helyzet is létrejöhet, hogy kényszer hatására kell cselekednie. De az is lehet, hogy egyszerűen úgy érzi, nincs több ereje, képtelen valaki/valami miatt tovább küzdeni. Szakítson időt kikapcsolódásra, és mozogjon, mert így töltheti fel az energiaraktárait, ezzel pedig megelőzheti egy betegség kialakulását.
RÁK (június 22. – július 22.)
Ha sikerül beosztania az idejét és az erejét ezen a rendkívül stresszes héten, akkor mindent el tud végezni, amit tervbe vett. Nemcsak a munkahelyén szakadhat rengeteg feladat a nyakába, hanem az otthonában is, és valakit ki kell szolgálnia. A szerelem édes angyalkája a vállára telepedhet. Titkos viszonyban a szenvedély lángja magasra csaphat. Ha ön szülő, gyermeke miatt mélyebben zsebbe kell nyúlnia.
OROSZLÁN (július 23. – augusztus 23.)
A házasságokban, régi együttélésekben olyan mondatok hangozhatnak el, amelyek miatt a kapcsolatuk új kerékvágásban folytatódhat tovább. A környezetében vannak olyanok, akikkel nagy lehet az egyetértés önök között. Ha van gyermeke, ő most olyan dologgal állhat elő, hogy önnek minden haja szála égnek állhat. De az is lehet, hogy miatta nőnek a kiadásai, és ezen már nem is csodálkozik.
SZŰZ (augusztus 24. – szeptember 23.)
Minden külfölddel kapcsolatos ügyön áldás van. Ha most forog adventi vásárokban, ott is jól érezheti magát. Közben olyan hír juthat a fülébe, amely nincs jó hatással a biztonságérzetére. A szorongást úgy tudja legyőzni, ha beszél arról, ami foglalkoztatja. Érdemes körülnéznie az álláspiacon, mert a munkájában olyan változás következhet be, amely már nem biztos, hogy megfelel önnek.
MÉRLEG (szeptember 24. – október 23.)
Ne pazarolja az energiáját a múlton való rágódásra, hiszen ami megtörtént, azon már nem tud változtatni. Bármilyen helyzet jön is létre a nagyvilágban, ne adja át magát az aggodalomnak, mert ennek hatására akár meg is betegedhet. Ha ön szülő, a gyermeke iránt érzett és a tőle kapott szeretet miatt a boldogság aurájába burkolózhat. Váratlan találkozás, új lehetőség, külföldi utazás felvillanyozhatja.
SKORPIÓ (október 24. – november 22.)
Figyelmének fókuszában a pénz állhat, amelyből most talán nincs annyi, amennyire szüksége lenne. Különösen igaz ez, ha ön szülő, hiszen gyermeke miatt extra kiadásokra kerülhet sor, ezért újra kell tervezniük a családi költségvetést. Felettese viselkedése miatt érdemes lenne körülnéznie az álláspiacon. Ha párkapcsolatban él, társa kellemes meglepetést szerezhet önnek.