Piros jelzés – Lami Juli írása

Vajon mi lehet fontosabb az életben maradásnál?

Idén a MÁV hálózatán eddig ötvenhat baleset történt vasúti átjáróban, amelyek során tizenöten vesztették életüket. Arról szólnak a híradások, hogy csak a nyár utolsó hétvégéjén két fiatalt, egy tizenhat éves fiút és egy tizennégy éves lányt gázolt halálra a vonat, egyikük a telefonját használta, másikuk a tilosban próbált átszaladni, azért történt tragédia. 

Mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk alternatív szabályként értelmezni a vasúti átkelésre vonatkozó előírásokat, akár autóval vagyunk, akár gyalogosan. Alábecsüljük a veszélyt, hiszen a vonat nagy és hangos, úgy véljük, jobban tudjuk, mikor ér a közelünkbe, mint a lecsukódó sorompó vagy a fehérből pirosra váltó lámpa. Az, hogy a vonat féktávolsága akár több száz méter is lehet, olyan nehezen elképzelhető, hogy sokan talán el sem hisszük. Bízunk a mozdonyvezető mindenhatóságában, és abban, hogy ha nagy a baj, egy satufék mindent megold. 

Gyerekeink pedig ezt átveszik tőlünk, egy lényeges különbséggel. Ez pedig nem más, mint hogy ők rendszerint zenével a fülükben közlekednek, és az esetek egy részében le sem veszik a szemüket a képernyőről. A veszélyhelyzeteket számukra még veszélyesebbé teszi, hogy ők esetenként minden fontos érzékszervüket kizárják, miközben közlekednek, és esélyük sincs nemcsak egy gyorsvonat, de például egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó észlelésére sem a zebrán.

Lehet, hogy ideje átismételni és némileg korszerűsíteni, amit a gyalogos átkelésről tanultunk és tanítunk. Ezt teszi most a MÁV is, egy olyan mozdonyvezető főszereplésével, aki már nyolcszor gázolt embert, és természetesen egyik esetben sem ő volt a hibás. Satufékje nincs, lelke viszont van. Remélem, minél több gyerekhez és persze felnőtthöz eljut a felvétel, és azok is észbe kapnak, akik nap mint nap felülírják, amit a fénysorompó mutat, vagy akik észre sem veszik, milyen színnel világít, mert az okoseszközük elhiteti velük, hogy van annál fontosabb információ is. De vajon mi lehet fontosabb az életben maradásnál?

Ajánlott videó