– Egy szikla tetején működő kávézóban ültem, lent, a tengerparton a turistákat elefántokon fotózták. Arra lettem figyelmes, hogy az egyik makacs borjú elkóborolt. Gondozója tettetett vidámsággal indult utána, de amikor azt hitte, senki nem látja, kampóval kezdte ütlegelni – meséli Csapó András, egyike annak a három dokumentumfilmesnek, akik azért utaztak a thaiföldi Csiangmaj régióba, hogy megismerhessék és megmutathassák az elefántturizmus igazi arcát.  

„Miközben az elefántokat a thai kultúrában tisztelet és misztikum övezi, olyannyira, hogy akár kitüntetést is kaphatnak a királytól, sokszor szörnyű körülmények között tartják őket – ezt már az azóta elkészült Szolgalelkű óriások című dokumentumfilmjükből idézzük. – A mahoutok – gondozók, idomárok – a borjút elválasztják az anyjától, majd kalodába zárják. Lekötik, éheztetik, bántalmazzák, amíg a turizmus szolgalelkű rabszolgájává nem válik.” 

Memória és empátia

És hogy hogyan alakulhatott ki ez az áldatlan állapot? Thaiföldön az erdők védelmében 1989-ben betiltották a fakitermelést, így a rönkszállításhoz használt elefántok tulajdonosai és gondozói bevétel nélkül maradtak. Elindult az elefántturizmus, és elterjedtek az elefántparkok is, ahol az állatok a vendégeket mutatványokkal szórakoztatják. Az elefántlovaglás – ami különösen megterheli a gerincüket – máig az egyik legnépszerűbb program Ázsiában. Miután azonban egyre többen emelték fel hangjukat az állatok védelmében, sorra nyitottak az etikus parkok, ahol az elefántokat már nem parádéztatják, helyette a turisták például­ megfürdethetik őket. Ugyanakkor sokan csak marketingfogásból nevezik ki a parkjukat etikusnak, de a színfalak mögött továbbra is kegyetlenül bánnak az állatokkal. 

A dokumentumfilmes csapat először egy általuk csak „rossz parknak” nevezett helyre akart elmenni forgatni. Mivel nem kaptak engedélyt, inkognitóban dolgoztak, jókedvű turistának tettetve magukat. 

– Egy elefánt magától nem fog az ormányával embert puszilgatni. Azért csinálja, hogy ne bántsa a mahout. Aztán következik a show, ahol focizniuk meg festegetniük kell – számolnak be a látottakról.

Második állomásuk egy etikus park volt, ahol az elefántok már szabadon járkálhattak, a vendégek pedig banánnal etették és megfürdették őket. Elmondásuk szerint az etikus parkok általában elefántmenhelyek is, amelyeknek célja a rossz körülmények között tartott állatok kivásárlása és megmentése. 

Bár logikusnak tűnne, ezeket az állatokat már nem lehet visszaengedni a természetbe. 

– Egész életükben emberi kö­zegben éltek, nehezen szoknának vissza – magyarázzák a filmesek.
– Emellett rengeteg olyan kórokozót hordozhatnak, amelyek veszélybe sodorhatnák a vadon élő társaikat. Ráadásul már nincs is elég olyan terület, ahol békésen élhetnének.

Édenkert

Az első etikus parkot, az Elephant­ Nature Parkot még 1996-ban Saeng­duean „Lek” Chailert nyitotta meg. Az általa működtetett százhektáros terület volt a magyar dokumentumfilmesek harmadik állomása. „Nem tudom megmagyarázni, de úgy tekintek rájuk, mintha ők is emberek lennének” ‒ mesélte Lek a stábnak, majd felidézte az első alkalmat, amikor fiatalkorában a mahoutok könyörtelenségével szembesült. A fakitermelésben látott egy elefántot, aki a meredek, csúszós domboldalon próbált felmászni. Nem értette, hogy az állat miért üvölt újra és újra. Aztán észrevette, hogy a mahout tőrrel véresre döfködte az elefánt fejét.

1991-ben megkereste egy gazdag barátját, hogy indítsanak menhelyet. A nyitás előtt a többi park tulajdonosa vérdíjat tűzött ki a férfi fejére. Gépfegyverrel lőttek rá. ­Túlélte, de egyik karját elvesztette. Lek végül vett egy kis földet egyedül. A családja kitagadta azzal, hogy veszélyt hoz rájuk. Mások is ellene fordultak, halálos fenyegetéseket kapott, többször letartóztatták.

A menhely végül megnyitott, az első mentett elefántot korábban vemhesen is dolgoztatták. 

A mi felelősségünk

– A tapasztaltak alapján rá kellett jönnünk, hogy a megoldás nem fekete vagy fehér. Annál, hogy egy elefánt éhen halna az erdőben, már az is jobb, ha egy parkban kell mutatványoznia, ott legalább látszólag jó karban tartják. De ennél persze még jobb lenne, ha egy etikus parkba kerülne, ahol gondozzák, és viszonylag szabadon élhet ‒ foglalják össze a tanulságot a filmesek, de rámutatnak a turisták felelősségére is: mi döntünk arról, melyik parkot támogatjuk a pénzünkkel. És hogy mi mit tanulhatunk Lek küzdelméből? Csapó András szerint a thai nő bebizonyította, hogy ha megtaláljuk a küldetésünket, és elhivatottan küzdünk érte, akkor megváltoztathatjuk akár a világot is. Lek keresztneve, a Saengduean egyébként teliholdat jelent. Az anyja szerint aznap éjjel, amikor Lek született, a telihold az egész erdőt bevilágította.

Fotó: Elephant Nature park, Csapó András