Amint a legújabb lemezedet hall­gattam, furcsa érzések kavarogtak bennem. Már a cím is meglepő volt tőled, aki olyan zárkózott vagy, olyan méltóságteljes, nehezen megnyíló, ehhez képest itt ez a mélyről jövő, lélekből fakadó vallomás, hogy Te szeress legalább.

Gyanítom, hogy félreértetted a címet. Nem az én személyes szeretetvágyamat akarom vele világgá röppenteni. Dehogy! Itt egy általános és alapvető belső szükségletről van szó, melyből, úgy érzem, jelenlegi világunkban óriási a hiány, és ettől mindannyian szenvedünk. Mintha az átkozódás, a gyűlölködés, a karaktergyilkosság kelendőbb áru lenne, mint a szeretet. Már a címmel is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy emberek, higgyétek el, szeretni jobb, mint egymással háborúzni. Ez a szöveg Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjéből nagyon szíven talált, és megfogalmazott valamit a magam akkor formálódó lelki világából.

Visszatekintve milyennek látod a gyerek, a naiv, a világban el­igazodni próbáló Koncz Zsuzsát, aki egyik első dalát énekli nagy nyilvánosság előtt – ami rögtön ­sláger is lett?

Ez a lemez kicsit rákényszerített arra, hogy foglalkozzak a múlttal, ami egyébként az alaptermészetemtől idegen. Olyan alkat vagyok, akit mindig a jelen, a jövő, a következő feladat érdekelt. Így a régi felvételek között tallózva néha úgy éreztem magam, mint egy archeológus a múlt titkai, emlékei között. Visszamenőleg a dalaimon keresztül sorba raktam magamban életem történéseit, és kerestem a miértekre a válaszokat. Ez egyfelől nagyon vidám, másfelől tanulságos időtöltés volt, mert máskor ilyesmivel nem foglalkozom. Az ötlet sem tőlem származik. Amikor a tavalyi Aréna-koncertemre készültem, egy újságíró hívta fel a figyelmemet arra, hogy pont hatvan éve voltak azok a bizonyos legendás hatvanas évek, amire tán érdemes lenne hangsúlyt helyezni. Érdekel-e még valakit is, mi történt akkoriban? – gondoltam, és továbbléptem. Igen ám, de jöttek a barátok is, és biztattak, hogy ütni kéne a vasat, ha már a tűzben van. Majd jött Závodi Gabi (billentyűs, zeneszerző, szövegíró, Koncz Zsuzsa zenekarának tagja – a szerk.), aki felvilágosított, hogy létezik egy olyan szoftver, amivel egy régi felvétel darabokra szedhető, és újragondolt hangszereléssel új formában hozható létre. Na, ez már érdekes volt, a fejünkhöz kaptunk, hogy akkor hajrá, csináljunk egy lemezt, ahol a régi hangomon szólnak a régi dalok, nagyjából az eredeti ritmusban, korszerűsített, új kísérettel. Az ötletből egy remek játék lett, így született a lemez. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, Kocsis Lajosnak és Zöldi Gergőnek, akik ezt „kiverték belőlem”, és végig biztattak, segítettek, Závodi Gabinak, aki hangszerelte, és a zenekarnak, akikkel a koncerteken is együtt zenélünk. 

Milyen érzés volt szembesülni az elmúlt hatvanévnyi múltaddal, az életeddel, azzal, amit eddig ­csináltál?

Egyrészt teljesen abszurd, hogy így múlik az idő, mondhatnám, rohan, de az igazán izgalmas kérdés az volt, hogy a dalok mennyire állják az idő vasfogát, mennyire maradtak érvényesek, aktuálisak. Hogy a választásaim mennyiben vállalhatók ma is. Egyébként a dalok részben követték az életkorunkat. A Gézengúznál még majdnem gyerekek voltunk, aztán nőttünk, jött a szerelem, és közben lassan kinyílt a szemünk a minket körülvevő nagyvilágra is. Érdekes volt látni, hogy ez a világ tagadhatatlanul minimum kétarcú, és hogy ez nem változik. Ez az arc most épp a lehető legcsúnyább felét mutatja nekünk, még ahhoz képest is, ahogy Bódi László Cipő a Csodálatos világ című duettünkben huszonöt évvel ezelőtt megírta. Az ember okozta emberi nyomorúság már létezett, az ember okozta klímaváltozásról még kevesen tudtak, és inkább csak elméletben, ma már itt van velünk a testvért öldöklő agresszív háborúval együtt, melyek mögött felsejlenek a procc felhőkarcolók, a fény, a csillogás, a magánjachtok, a több tíz milliós karórák, a magamutogató üres gazdagság. A Csodálatos világ új felvételéből készült videóklip képei naprakészen meg is mutatják mindezt, az interneten bárki meggyőződhet róla. A végső tanulság az, hogy a világ kis eltéréssel olyan, amilyen a régi dalaimban is volt: néha szebbnek tűnik, mint amilyen valójában, máskor vadabb, romlottabb és kártékonyabb, mint lehetne.

Te biztosan meg tudod állapítani, hogy ösztönösen vagy tudatosan működtél, működsz. Sokszor csapjuk be magunkat, nem mindig úgy látunk egy-egy történést néhány évvel később, mint ahogyan átéltük.