Milyen volt az első benyomásod Kínáról?
Vegyes. Amikor megérkeztünk, nagyon erős volt a kulturális sokk, és a nyelvi korlátok is nehezítették a helyzetet. Kevesen tudnak angolul, mi pedig nem beszéltük a mandarint, de szerencsére mindenhol akadnak segítőkész emberek. Próbáltam magam ahhoz a jó tanácshoz tartani, hogy ürítsem ki az elmém, ne legyenek elvárásaim Kínával kapcsolatban. Sok Nyugatról érkező külföldi óriásit csalódik, fintorognak, hogy nem jó az étel, túl kicsik a ruhák, minden olyan más. Való igaz, hogy mások az ízek, mint amit korábban a kínai ételekhez kötöttünk, és hogy az itteni XXL méret otthon legfeljebb L, de ezeken nem érdemes fennakadni.
Mit dolgozik kint a férjed?
István egy nemzetközi magániskolában zenetanár. Itt van az Alibaba technológiai vállalat központja, illetve rengeteg ingatlanfejlesztés és beruházás zajlik, így sok a kifejezetten gazdag ember, aki szeretné a gyerekét nyugati típusú magánintézménybe járatni, hogy az az angolt magas szinten elsajátítva később Nyugat-Európában vagy az USA-ban tanulhasson tovább. A mi iskolánkba nem különböző nemzetiségű, Hangcsouban élő tanulók járnak, hanem elsősorban a helyi kínai elit gyerekei.
Ez azt jelenti, hogy felétek kevés a külföldi?
Pontosan. A nyugatiak számára az olyan nagyvárosok, mint Sanghaj, Peking és Hongkong a legvonzóbbak. Ezenkívül megfigyelhető egyfajta elvándorlás, mivel nagyon kevesen bírják a szigorú karanténszabályozást. Sanghajt hosszú időre lezárták, és komoly korlátozó intézkedések voltak érvényben még alig két hónapja is, ennek következtében az itt dolgozó külföldiek többsége felmondott. Az amerikaiakat tömegesen telepítették haza, a britek, olaszok, skandinávok nagy része vagy hazament, vagy gondolkodik a költözésen, mert tudják, hogy ami sanghajban történt, bármikor megismétlődhet máshol is. A férjem iskolájában tanító hatvan külföldi tanárból több mint harminc elmegy idén.
Vannak kínai barátaid?
Igen, de bevallom, nem könnyű itt barátkozni. Főleg olyan kínaiakkal vagyunk jóban, akik éltek külföldön és beszélnek angolul. A legjobb itteni barátnőm például Hongkong mellett született, és Angliában járt iskolába, magára mindig úgy utal, hogy ő „fake Chinese”, vagyis hamis kínai. Valóban nem hagyományos a gondolkodása, ezért jobban megérti a mi világunkat. A vidékről érkező kínaiak még mindig bámulnak, mutogatnak ránk, néha még le is lefotóznak.
Európai szemmel hogy festenek a kínaiak?
Nyilván túlzok, de jóformán kortalanok. Apró termetűek, vékonyak, egyszerűen képtelenség megállapítani, hány évesek, és mindenkinek egyenes fekete haja van.
Hogy ízlenek a helyi fogások?
Kína óriási, és régiónként nagyon eltérő a gasztronómia. Ezen a vidéken nem főznek túl fűszeresen, inkább édeskésen, sokszor esznek levest, ami tartalmaz húst, tésztát, zöldséget. Népszerű egy ecetes halféleség, a különféle töltött gombócok, és persze mindenen van szója. A férjem nagyon szereti a szecsuáni, csípős fogásokat és a mi környékünkön népszerű békát. Volt olyan ismerősünk, aki azt mondta, a kígyóleves a kedvenc étele. Azt hittem, meg akar tréfálni, de kiderült, hogy tényleg azt szereti a legjobban, és a nagymamája nagyon finoman készíti. A pálcikával evés a férjemnek és a fiamnak eleinte komoly kihívást jelentett, de mára ők is remekül megtanulták. A helyi éttermekben olcsón lehet finomakat enni, és én is sokat főzök itthon. Szerencsére az alapanyagok többsége jó áron beszerezhető, még tejföl is van, de a túrórudi például nagyon hiányzik. Viszont a spanyol, francia és olasz hozzávalók, a sonkák, sajtok és borok drágák.
Mi a helyzet a lakásokkal, ti milyenben éltek?
Az iskola bérel nekünk egy száz négyzetméteres, háromszobás, két fürdőszobás lakást, ami alapvetően kényelmes. A klímát viszont nem tudjuk megszokni. Nyáron nagyon meleg van, és magas a páratartalom, akkor csak légkondicionálóval lehet létezni. A tél több hétig tart, a legtöbb épületben pedig még sincs fűtés, és ez bizony kellemetlen.
