2001. július 31. Ott mertem hagyni a tévét
Friss házasok voltunk, amikor a férjem 2000 szeptemberében New Yorkba ment tanulni. Isteni volt a munkám, többek között a Jó reggelt, Magyarország! című műsort vezettem, riportokat készítettem, de nagyon nehezen bírtuk a távolságot. Végül úgy döntöttem, fizetés nélküli szabadságot veszek ki, és a férjem után utazom. Mindenki azt mondta, ez őrültség. Mégis úgy döntöttem, az életem, az életünk fontosabb, és nem vagyok hajlandó szorongani azon, hogyan alakul a karrierem.
2001. szeptember 11. Az ikertornyok leomlása
Aznap reggel épp egy fontos találkozóra indultam volna, hogy aztán helyette a folyópartról végignézzem az ikertornyok ledőlését. Azonnal visszahelyeztek az állásomba tudósítóként. Rengeteg munka következett. Az időeltolódás miatt hajmeresztő időpontokban, például hajnali kettőkor kellett rendelkezésre állnom. Amit a leginkább magammal viszek, az az, hogy mennyi méltósággal viselte ez a város a tragédiát. Nem bűnbakot kerestek, hanem igyekeztek felülemelkedni a veszteségeken. A bajban szerintem így illik viselkedni.
2003. április 20. Életem interjúja Kabulban
Elkísérhettem magyar katonákat Afganisztánba, Kabulba. Más témákban is szerveztem interjúkat, például egy női underground szervezet tagjaival, akik titokban, pincékben lányokat tanítottak írni-olvasni, hiszen sok tálibszimpatizáns családfő még 2003-ban is tiltotta, hogy a lányaik tanuljanak. Az egyik illegálisan tanító nő elmesélte, hogy a hetvenes években rövid hajú, miniszoknyás mérnökhallgató volt az egyetemen, húsz évvel később pedig a lánya már azt látta – a burka nyílásán át –, hogy a nők haszonállatok, akiket ha valaki megerőszakol, még meg is kövezik őket a „bűnükért”. Ő egykor szabadságban nőtt fel, a lánya már egy új középkorban. Ez ismét arra döbbentett rá, mennyire törékeny dolog a szabadság, és nagyon-nagyon kell vigyáznunk rá.
2004. március 23. A fiam születése
Akkor tanultam meg, milyen nemcsak magamért, hanem egy másik lényért is felelősnek lenni. Eleinte iszonyatosan féltettem őt, hirtelen nem értettem, hogyan képesek az emberek az utcán sétálgatni, miért nem tartanak a villamostól, a vírusoktól, vagy attól, hogy a fejükre esik egy tégla. Rémület fogott el: hogyan védem majd meg az élet összes viszontagságától? Szerencsére ezt kinőttem.
2006. április 10. A lányom születése
Akkoriban csak az esti híradót vezettem, sokat tudtam otthon lenni napközben. Megdöbbentett, hogy egy gyerek mennyire egyéniség már az első pillanattól. A lányom nagyon más volt, mint a fiam, pedig nagyjából ugyanolyan körülmények közé született.
2008. november 4. Obama győzelme
Ismét New Yorkban éltünk, és iszonyatosan nehéz és izgalmas hónapokon voltam túl: végigkísértem az államokon átívelő kampányokat, követtem az önkéntesek munkáját. Az elnökjelöltek akkor még a kampány legmocskosabb pillanataiban is tisztelettel és humorral álltak egymáshoz, az egésznek demokrácia- és szabadságíze volt. Elképesztő élményt jelentett látni az utcán egymást zokogva ölelgető embereket, akik sosem hitték volna, hogy egy nap az ország elnökké választ egy fekete bőrű amerikait.
2020. május 15. Jött a Covid
Két hónap totális kétségbeesés után ismét magamra találtam. Abbahagytam a tévézést, mert rettenetesen elfáradtam. Hamarosan rengeteg másfajta, jó feladat megtalált, életformát váltottam. Sokat vagyok otthon, normális tempóban dolgozom, nem pedig úgy, mint egy őrült, ami évtizedekig jellemzett. Sosem voltam ennél kiegyensúlyozottabb.
Fotó: Falus Kriszta
