Már látom is őket, csinosak, szépek, mosolyognak, egyforma magasra emelik fehér csizmás lábukat, csak úgy villog a kezükben a bot, feldobják, ki tudja, hol áll meg, hát pont a kezükbe esik vissza. Pár perc, és már tova is táncolnak. Lenyűgöznek. Szeretnél közéjük tartozni? – kérdezi édesanyám. Bólintok, tízéves kori önmagam minden határozottságával. Ősztől már ott is vagyok a próbateremben, heti kétszer, tíz éven át. Hamarosan pedig már én is a felvonuló mazsorettek egyikeként mosolygok a főutcán.

Svájci import

Egyes források alapján a mazsorett eredete a 18. századi német hadseregeket kísérő táncos lányok által bemutatott szórakoztató produkciókig nyúlik vissza, mások szerint a 19. század második felének revüshow-iban keresendők a gyökerei. Amerikában és Franciaországban, Svájcban is népszerűvé vált. Én az ország első mazsorettegyüttesében kezdtem táncolni (akkori nevén: Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Együttes, röviden DME), amelynek alapítója és művészeti vezetője, dr. Tóthné Rozsályi Judit a mai napig a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség (MAFUMASZ) alelnöke.

– 1980-ban a Svájcban élő sógornőm küldött egy mazsorettbotot ezzel a kísérőszöveggel: nem akarsz mazsorettel foglalkozni? A férjével a Genfi Ünnepi Hetek alkalmával láttak először ilyen műsort, és arra gondoltak, nekem mint társastáncoktatónak is tetszene. Nyitott kapukat döngettek nálam, hiszen a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanulóival éppen akkoriban kísérleteztünk azzal, mi lenne, ha a Kossuth-dobon játszó lányok nemcsak menetelnének, hanem táncos lépéseket is tennének. Az első mazsorettcsoport a versenytáncos és a zenész lányokból verbuválódott.

Érdekesség, hogy a családi motívum ismétlődik: a DME-ben ma dr. Tóthné Rozsályi Judit két unokahúga, Jónásné Bacsó Mónika és Kissné Szabó Beatrix – az együttes alapító tagjai, mazsorettoktatók – vezetik a csoportokat, és természetesen az ő lányaik is mazsoretteznek, sőt, van, aki már oktat is.