Vrábel Kriszta egyszerűen elkészíthető, mégis különleges desszertjével igazán emlékezetes Valentin-napot rendezhetünk párunknak, de persze más (ünnepi) alkalmakra is jól jöhet majd a következő recept.
Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű formához/12 szelethez:
A tésztához: 2 nagy (L-es) tojás | 2 (kezeletlen) citrom | 10 dkg kristálycukor | 1 dl étolaj | 1 dl natúr joghurt | 2 evőkanál rózsavíz | 15 dkg liszt + a formához | 20 dkg darált mandula | 1 csomag sütőpor | csipet só | vaj a formához
A díszítéshez: 15 dkg porcukor | 1 evőkanál rózsavíz | 5 dkg pisztácia, durvára vágva | szárított rózsa (tearózsa, bioboltokban kapható)
- A sütőt melegítsük 180 °C-ra. A tésztához az egész tojásokat a citromok reszelt héjával és a kristálycukorral keverjük fehéredésig elektromos habverővel. Adjuk hozzá az olajat, a joghurtot, az egyik citrom kifacsart levét és a rózsavizet.
- A lisztet keverjük el a darált mandulával, a sütőporral és a sóval. Fakanállal forgassuk a tojásos részhez, keverjük simára.
- Vajjal kenjünk, liszttel szórjunk ki egy 24 cm átmérőjű tortaformát, simítsuk bele a tésztát, és kb. 50 perc alatt süssük készre az előmelegített sütőben. Tűpróbával ellenőrizzük. 20 percet hagyjuk hűlni, borítsuk ki a formából, hűtsük ki teljesen.
- A díszítéshez a porcukorhoz adjuk a rózsavizet, és fokozatosan annyi citromlevet tegyünk bele a másik citrom levéből, hogy sűrű, kenhető masszát kapjunk (ha sokat adunk hozzá, és túl folyékony lesz, akkor adjunk még porcukrot hozzá). Kenjük meg a kihűlt tortát a mázzal, szórjuk meg az aprított pisztáciával és a rózsaszirmokkal.
ELKÉSZÍTÉS 30 PERC
SÜTÉS 50 PERC
KALÓRIA 372 KCAL/SZELET
Recept és fotó: Vrábel Kriszta