A tavaszi gombaszezont kár lenne kihagyni, mi sem tesszük! Mutatunk egy finom, gombaszószos ravioli receptet, amelyből a hét bármelyik napjára nagyszerű ebédet készíthettek.

29

HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE:

30 dkg liszt + a nyújtáshoz | 3 tojás + 1 tojásfehérje | olaj | 1 fej vöröshagyma | 2 szál újhagyma | 30 dkg darált sertés- és marhahús | só, bors | 1 teáskanál szárított vagy 2-3 szál friss kakukkfű | 2 gerezd fokhagyma | 40 dkg erdei gomba keverék | 3 evőkanál vaj | 2 dl főzőtejszín

1. A liszthez adjuk hozzá az egész tojásokat, 1 evőkanál hideg vizet, gyúrjuk össze tésztává, majd tegyük a hűtőbe 30 percre.

2. Az olajon dinszteljük meg az aprított vöröshagymát és újhagymát, majd a zúzott fokhagymát, utána pirítsuk meg rajta a darált húst, míg kifehéredik. Fűszerezzük sóval, borssal és kakukkfűvel, pároljuk 15 percig, félidőben keverjük hozzá az apróra vágott gomba felét.

3. A tésztát lisztezett felületen nyújtsuk egészen vékonyra, majd egy pohár segítségével szaggassunk belőle korongokat (páros számút). Mindegyik közepére tegyünk a gombás-húsos töltelékből egy teáskanálnyit, a széleit kenjük meg a tojásfehérjével.

4. Fedjük be egy másik tésztakoronggal, szorosan nyomkodjuk le a széleket. Forrásban lévő sós vízben 3-4 perc alatt főzzük ki a raviolikat, szűrjük le, majd locsoljuk meg 1 evőkanálnyi olvasztott vajjal (vagy serpenyőben forgassuk át a vajon).

5. A maradék vajon dinszteljük meg a maradék felszeletelt gombát, sóval és borssal ízesítsük, öntsük rá a tejszínt, forraljuk össze, majd kanalazzuk a megfőtt raviolik tetejére. Szórhatunk rá aprított petrezselymet is.

ELKÉSZÍTÉS: 60 PERC + PIHENTETÉS

KALÓRIA: 756 KCAL/ADAG

A recept a Nők Lapja Konyha 2016. áprilisi számában jelent meg, ahol további gombás recepteket is találtok.

Recept: Francsics Annamária

Fotó: Gyugyi Péter

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!