8 regény, amit minden nőnek érdemes elolvasnia, mire betölti a negyvenet

Közel negyvenévesen, ezek a könyvek segítettek leginkább elevickélni idáig az életben.

A listát személyes kedvenceimből állítottam össze aszerint, hogy melyek voltak azok az olvasmányok, amelyek segítettek jobban megérteni az emberi – és azon belül is a női – létezés komplexitását, küzdelmeit, nagyon változatos tapasztalásait, és amelyekből tanultam valamit magamról, vagy amelyek segítettek könnyebben kapcsolódni másokhoz. Íme, az én listám!

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Elene Ferrante: Amikor elhagytak (Park kiadó)

A Nápolyi regények nyújtotta élmény után egyértelmű volt, hogy Ferrante összes többi művét is el kell olvasnom, és teljesen véletlenszerűen az Amikor elhagytakkal kezdtem. És csak azért nem tettem vissza a polcra az első 30 oldal után, mert kényszeres vagyok, és mindig minden könyvet végigolvasok. Ez egy olyan kivételes alkalom volt, amikor ebből az enyhe OCD-ből profitálhattam: milyen jó, hogy nem dobtam félre! Az első ingerült felkiáltások után („Ezt nem hiszem el! Hogy tud egy értelmes nő ennyire szétcsúszni csak azért, mert a lúzer férje elhagyta valami fruskáért!”) a végére eljutottam a mélyebb megértésig: „Hát ilyen érzés ez…” A megcsalt és elhagyott családanya pokoljárásának története, ami egyben egyfajta megtisztulási és újjászületési folyamat is, közelebb hozta hozzám azt a jelenséget, amelyet én soha nem tapasztaltam meg, és szívből remélem, hogy nem is fogom, de garancia nincsen rá. Láttam, ismertem ugyanakkor nőket, aki átmentek ezen, és nagyon sok akkori reakciójuk és az akkori viselkedésük hirtelen értelmet nyert. Talán most már, Ferrante könyvének köszönhetően, jobb támasza lehetek másoknak – vagy magamnak – hasonló helyzetben.

 

Brunella Gasperini: Egy nő és egyéb állatfajták

Brunella Gasperini: Egy nő és egyéb állatfajták

Imádtam Gasperini Én és ők trilógiáját (amiről Schäffer Erzsébet írt részletesen a Miért szerethető rovatunkban), ám ez volt az a regény, ami a leginkább megérintett. Bár ebben a műben is jelen van az olasz írónő sajátos humora, élesen kirajzolódnak mögötte Gasperini életének tragédiái, lelki küzdelmei és azok a nehézségek, amelyek a hatvanas-hetvenes években egy családanya és író életét jellemezték. Sokáig azt gondoltam, hogy rajongásom az állatok iránt már-már a betegesség határát súrolja, de ezeket az oldalakat olvasva megint csak rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Gasperini önéletrajzi ihletésű írásának egyik vezérfonala az életében szerepet játszó állatok: kutyák, macskák, madarak. Ezek az állatok a regény teljes rangú szereplői, külön egyéniséggel, sajátos sztorikkal. Igazi sírós-nevetős könyv ez, amit újra és újra el lehet olvasni, mert soha nem válik unalmassá, és a benne megfogalmazott érzések és igazságok örök érvényűek. Sajnos a könyv már nem kapható, antikváriumokban lehet vadászni rá, illetve könyvtárakban elérhető.

 

Shirley Jackson: Hill House szelleme

Shirley Jackson: Hill House szelleme (Gabo kiadó)

Shirley Jackson életében ismert és irodalmi körökben (is) elismert írónak számított, ám aztán hosszú évekig horroríróként aposztrofálták, műveit pedig a szórakoztató irodalom kategóriájába sorolták. Napjainkban az angolszász irodalmi kritika végre újra elismeri érdemeit, és a szerző kezdi visszanyerni pozícióját a szépirodalmi kánonban. Ezen sajnos a Netflix azonos címen futó sorozata nem sokat segít, ám azt fel lehet írni érdemként az alkotóknak, hogy a sorozat tele van főhajtásokkal az írónő munkássága előtt. Ezzel együtt a regénynek és a szériának semmi közük egymáshoz. A regény – bár kétség kívül van benne néhány ijesztő jelenet – nem kísértethistória. Illetve annyiban az, hogy az emberi psziché legsötétebb és mélyre temetett titkaival operál, természetfeletti jelenségként álcázva őket. A Hill House szelleme nem a lusta olvasó könyve – miután végeztél vele, szavakba nem önthető mély érzelmi nyomot hagy benned, aminek a megfejtésén dolgoznod kell. (Tipp: segít, ha többször elolvasod a viszonylag rövidke regényt.) Aki érezte már magát reményvesztettnek, kiközösítettnek, kívülállónak, aki érezte már valaha a valahová, valakihez tartozás szívet mardosó vágyát, érteni fogja, mi történt a regényben Eleanor Vance-szel. Aki olvas angolul, annak ajánlom eredetiben, mert Jackson prózája utánozhatatlan, ráadásul több kritikus szerint a regény az angolszász irodalom egyik legszebb bekezdésével nyit, és ugyanazzal zár is.

Sylvia Plath: Az üvegbúra

Sylvia Plath: Az üvegbúra (Helikon kiadó)

Bár már az egyetemen kötelező olvasmány volt, sikerült elbliccelnem, mivel már akkor rettegtem ettől a könyvtől. Csupán tavaly tavasszal, 38 évesen éreztem magam kellőképpen felvértezve rá, bár amikor olvasni kezdtem, azonnal arra gondoltam, hogy ostoba ötlet volt pont a pandémia kirobbanásakor, az idegtépő karantén idején belemerülni egy klinikai depresszióval küzdő és folyamatosan félrekezelt fiatal lány történetébe. Nem volt alaptalan a rettegésem: a Plath által leírt érzések és élmények mellbevágóak voltak, és sajnos nagyon is ismerősek. Az üvegbúrás hasonlat pedig remekül működött a karanténidőszakra vonatkoztatva is: bezártság, levegőtlenség, látjuk a világot, de nem tudunk kapcsolódni hozzá. Bár a könyv végén felcsillanni látszik némi reménysugár a főszereplő életében, tudjuk, hogy mindez illuzórikus: a kisregény megjelenése után röviddel a költő-író öngyilkosságot követett el.

 

Kate Chopin: Ébredés

Kate Chopin: Ébredés; antikváriumokban fellelhető

Kate Chopin 1899-ben megjelent, és érthetően nagyon vegyes korabeli kritikákat kapott regényét ma már a modern amerikai irodalom és a feminizmus egyik legfontosabb előfutárjának tartják. A főszereplő, Edna Pontellier „ébredéséről” szól a mű, aki egyre inkább kezdi megkérdőjelezni a nőiességről, anyaságról vallott korabeli nézeteket, és környezetének rosszallására fittyet hányva, szembe megy a társadalmi konvenciókkal. Bár Edna függetlenségi harcának kirobbantója egy váratlan szerelem, a mű középpontjában mégsem a nő házasságtörése áll: sokkal inkább az arra tett kísérlete, hogy felfedezze, ki is ő valójában, mit akar ő az élettől, mik a vágyai és hogyan tudná a kor társadalmi nyomásai alatt megvalósítani azokat. Elképesztő, hogy a több mint száz éve született női főhősben megfogalmazódó gondolatok és kérdések milyen elemi erővel szólnak a mai olvasóhoz is: más kor, más valóság, belső és külső harcaink azonban nagyon is hasonlóak.

 

 

Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze

Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze; antikváriumokban elérhető

Bevallom, nagyon sok különböző könyvet olvastam és olvasok, de a sci-fi valahogy kimaradt az életemből. Philip K. Dick volt számomra az egyetlen kapcsolódási pont ehhez a műfajhoz, egyszerűen azért, mert nem vagyok jártas benne, nem ismerek senkit, aki jártas benne, és lusta voltam utánanézni, hogy mivel is kellene kezdeni. Ursula K. Le Guin könyve véletlenül került a kezembe, ám mivel pont akkoriban olvastam egy cikket az írónőről, nekikezdtem. Előre bocsájtom, hogy ettől nem lettem a műfaj kedvelője, a cselekménye – rajongók, ne kövezzetek meg – nagyon vontatott, a hangulata inkább nyomasztó, de a gondolat, ami miatt ezt a művet klasszikusként tartják számon, rabul ejtett, és azóta is szinte naponta eszembe jut. A cselekmény egy olyan bolygón játszódik, amelynek lakói az emberi faj fejlődésének egy magasabb szintjén állnak, szexualitásuk megváltozott: nincsenek férfiak és nők, csupán egy havonta jelentkező, rövid időszakra, a párzási ciklusra válnak férfivá vagy nővé, azaz hol férfivá, hol nővé, hiszen ugyanaz az egyed férfivá és nővé is képes alakulni. A sötétség balkeze egy feminista sci-fi, amely az androgün társadalom felvázolásával gondolkodtat el a nemek közötti egyenlőség kérdéséről. 

 

Anne Brontë: Wildfell asszonya

Anne Brontë: Wildfell asszonya; antikváriumokban elérhető

Bár a Brontë nővérek közül Anne a legkevésbé ismert, második és egyben utolsó regényének irodalomtörténeti jelentősége vetekszik a Jane Eyre-éval és véleményem szerint messze meghaladja az Üvöltő szelekét. Bár sokan hangsúlyozzák Jane Eyre korát meghaladó női fejlődéstörténetét, a Wildfell asszonyának fő karaktere, Helen Huntingdon sokkal közelebb áll a szívemhez. A viktoriánus Angliában elfogadhatatlan volt Helen hozzáállása közönséges élvhajhász férjéhez, hiszen akkoriban a férfi volt minden hatalom gyakorlója a családi otthonban. Anne Brontë regénye nem csak ezt a fajta erkölcsi berendezkedést kérdőjelezi meg, de az egész jogrendet, amely nem ad lehetőséget egy nőnek kiszabadulni a kizsákmányoló és megalázó házasságából, és a gyerekek számára sem biztosít semmilyen jogszerű védelmet egy brutális apa elől. De Helen nem hátrál meg, szövetségest keres a tervéhez, elszökik férjétől, és saját egzisztenciát teremt. A regény 1848-ban jelent meg, de ha a viktoriánus miliőt félredobnánk, akár ma is játszódhatna.

 

Szabó Magda: Pilátus

Szabó Magda: Pilátus (Jaffa kiadó)

Nehéz volt egyet kiválasztani Szabó Magda művei közül, végül azért döntöttem emellett, mert generációnk számára nagyon is releváns témát dolgoz fel. A szülőkről, gyakran vidéki, idős szülőkről való gondoskodás, a „mi lesz majd, ha…” kérdése sokunkat foglalkoztat, ugyanúgy, mint a két világ, két generáció között egyre mélyülő szakadék áthidalása. Szabó Magda nagyon jól ismeri az emberi lélek összetettségét, az érzelmeink ellentmondásosságát és gazdagságát, és ami a legfőbb, ezt a tudását át is adja nekünk – képes szavakba önteni a megfogalmazhatatlant is. A regény lehetőséget ad a számunkra, hogy önvizsgálatot tartsunk, és felmérjük, van-e, illetve mennyire nagy a konkrét és átvitt értelemben vett távolság köztünk és szüleink között. A regényből nemrégiben tévéfilm is készült, amelyről kritikánkat itt olvashatjátok.

(Kiemelt kép: Unsplash)