Ha azt mondod Lövőház, azt mondom, szabadság, relaxáció – Ónody-Molnár Dóra ajánlója

De annál többet is mondok: meghittség, otthonosság. Generációk találkozási pontja. És változatos gasztroélmények.

Ki emlékszik már arra a Lövőház utcára, arra az egykorira, a koszosra, porosra, füstösre, ahol autók kerülgették egymást és a csekély számú biciklistát, valamint a Fény utcai piacról cekkerrel átkelő idős embereket? A Lövőház utcát a Millenáris felső része és a Mammut között néhány éve lezárták a közúti forgalom elől, így alakulhatott ki az az éttermekkel, bárokkal és kávézókkal tömött szökőkutas sétálóutca, amely az év melegebb hónapjaiban a kiülés lehetőségét kínálja mindenkinek, aki a város budai oldalán szabadtéri beszélgetésre vágyik az ismerőseivel.

Itt található a számos gasztroblogban megénekelt újhullámos kávézó, a Kaffeine Espresso Bár. Amott a VAN Bistro, a maga klasszikus bisztrókonyhájával, de ehetünk a Van Thai Wok Bar teraszán is, és persze ott a Nemo, amely nem csak az étlapjával kapcsolódik a vízhez – az egyik nagy nyári vihar idején elárasztotta a helyiséget a hegyről lefolyó eső, és részben az idejáró fiatalok dobták össze téglajegyekből a pénzt a felújítására.

Vagyis az, aki ide szokott, szeret itt lenni. Hazaérkezik, jöhet bármikor. Még a padon el-elüldögélő hajléktalanok is a helyhez tartoznak, amely trendinek minősül már, de annál több: egyfajta híd ez itt a szegények és a felső osztály, a fiatalok és az idősebbek, nők és férfiak közt – ha itt sétál az ember, olyan, mintha valójában minden rendben lenne eben a városban. Hiszen itt egyszerre talál vendéget a magyaros hagyományos kisétterem, a legendás Márkus, ahol kockásterítő dívik rántott hússal és uborkasalátával vagy az igazi olasz hangulatot és pizzaillatot árasztó olasz konyha, a Bocelli, ami az esti, színes lampionfűzéreivel dobja fel az arra járók hangulatát. Ha végigsétálsz, édességillatot is érezhetsz a levegőben, tavaly nyílt egy gofrisütő, amit szerencsére a COVID-19 sem vágott tönkre. Ha a Fény utca felé veszed az irányt, találsz hagyományos sütiket áruló cukrászdát, de ha másra vágysz, néhány méterrel arrébb ott a híres Auguszt is, igazi ínyencségek is fel-feltűnnek.

Galéria | 11 kép

Ha azt mondod Lövőház, azt mondom, szabadság, relaxáció – Ónody-Molnár Dóra ajánlója

Ha azt mondod Lövőház, azt mondom, szabadság, relaxáció – Ónody-Molnár Dóra ajánlója

Fotó megosztása:

A Lövőházon sok a fiatal is, hiszen klasszikus, egyetemi kocsmákra emlékeztető helyek is működnek itt, például a CoolTour Bár vagy a Shakesbear. A környékbeli polgároknak is van esti „dorbézolós” törzshelyük, a Gyöngy Presszó, amely csipketerítőivel, és dohos kis zugaival olyan retro hangulatot áraszt, mintha 30 évet repülnénk vissza az időben.

És ha már otthonosság: lehet itt szerencsejátékozni, szombat délelőtt megvenni a hétvégi újságokat a Trafikban, ami szintén olyan, mint egy régi időkből itt maradt üzlet, ahol rágógumi és jégrém is kapható. Vagyis: A Lövőházon spontán módon kialakult egyfajta békebeli miliő, amelynek fontos tartozéka, hogy este 11-ig kint lehet ülni a teraszokon. Régebben tovább is lehetett – de ahogy most a bulinegyedben, itt is a lakossági panaszok miatt hoztak korlátozó rendelkezést. Ma már az este 11-nek is lehet örülni, ha valaki 10 után szeretne kiülős helyen kikapcsolódni Budapest belvárosában, már nincs nagyon hol megtennie. Kérdés: meddig hagyják, hogy ez így megmaradjon?

(Kiemelt kép: Nagy Tamás/nőklapja.hu)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!