Már csak néhány nap és vége a júniusnak, unatkozni azonban egyikünk sem fog. A csillagok mozgalmas hetet jósolnak.

Kos:

Ha párkapcsolatban élsz, akkor nagyon fontos, hogy ne hallgasd meg a társadat, amikor a munkával, megélhetéssel, feletteseddel kapcsolatos tanácsokat akar adni. Ugyanis ha hallgatsz rá, akkor önmagadat hozhatod hátrányos helyzetbe. A rokonságodban szintén kommunikációs zavarok léphetnek fel. Ha pénzről van szó, akkor szorosabbra kellene most húznod a nadrágszíjat, csak azt vedd meg, amire szükséged van.

Bika:

Ezen a héten a legfontosabb feladat a helyes, egyértelmű kommunikáció. Különösen, ha a munkahelyedről van szó, ahol akadnak olyan kollégák, akik szíves-örömest kiforgatják a szavaidat. Az egészségedre, a testi épségedre jobban kellene ügyelned, mert egy betegség könnyebben ágynak dönthet. Ha párkapcsolatban élsz, társaddal az anyagiak miatt alakulhat ki feszültség.

Ikrek:

Ha pénzről és egzisztenciáról van szó, akkor a helyzet magaslatán állhatsz. Mivel az életnek ezen a területein nagyon jól tudod képviselni magad, ezért most kell eladnod a felettesednek, a kollégáidnak azt, amit szeretnél megvalósítani. Ám van ellenséged is, akik a háttérben állva igyekeznek keresztbe tenni neked. A szerelem egén viharfelhők tornyosulhatnak…

Rák:

Kedvez az idő minden külfölddel kapcsolatos ügynek, legyen szó akár nyaralásról, akár munkáról. Olyan titoknak juthatsz a birtokába, amelyet a magad javára fordíthatsz, sőt általa előnyös helyzetbe kerülhetsz. Családdal kapcsolatos probléma alakulhat ki, talán meg kell változtatnod a véleményedet, elsősorban rokonsággal, vagy ingatlannal kapcsolatban.

Oroszlán:

Ha most veszed ki a szabadságodat, és indulsz nyaralni, nagyon jól fogod érezni magad. Olyan titok juthat a tudomásodra, amelyet nem szabad tovább adnod, mert ezzel valakinek az életét megkeserítheted, és ez később bumerángként visszatérhet hozzád. Érdemes most orvosi vizsgálatot lebonyolítani, ha pedig műtétre kerülne sor, ne aggódj, mert a lehető legjobb kezekben leszel.

Szűz:

A baráti kapcsolatoknak ezen a héten nagy hasznát veheted. Az is lehet, hogy áldozatot kell hoznod azért, hogy az ilyen irányú ismeretség jól működjön. Olyan pletyka juthat a füledbe, amely miatt egyik döbbenetből a másikba eshetsz. És közben rájöhetsz arra, hogy nem vagy túl jó emberismerő. Bírságveszélyes ez a hét, fontos, hogy betartsd a szabályokat.

Mérleg:

Nyitottnak, elfogadóbbnak kellene lenned, ha azt akarod, hogy több dolog úgy alakuljon, ahogyan azt szeretnéd. Különösen, hogy a munkahelyeden többen igyekeznek a kedvedben járni. Minden esély meg lesz most arra, hogy egy betegség ágynak döntsön, ezért sokkal jobban kellene vigyáznod az egészségedre. Felettesednek ne mondj ellent, mert önmagadat hozhatod nehéz helyzetbe.

Skorpió:

Kedvez az idő külföldi utazásnak, illetve olyan esemény történhet, amely nagymértékben befolyásolhatja a világnézetedet. Ha még nem vagy szerelmes, akkor Ámor nyila most a szíved közepébe fúródhat. Amennyiben szülő vagy, a csemetéd elvarázsolhat. A munkahelyeden olyan változás történhet, amely miatt talán kissé megijedhetsz, de a dolgok a kedved szerint alakulhatnak.

Nyilas:

Előfordulhat, hogy felbukkan az exed, de egyéjszakás kalandba is belebonyolódhatsz. Megeshet, hogy olyan dologra kell kiadnod, amelyet nem kerülhetsz el. Még az a kapcsolatod is jól alakulhat, amelyről korábban úgy gondolhattad, hogy semmi jóra nem vezet. Viszont a barátaid között vannak olyanok, akik komolyabb károkat okozhatnak neked. Tarts távolságot velük szemben.

Bak:

A kommunikáció hetének is lehetne ezt a hetet nevezni, mert mindennél fontosabb a világos beszéd, az egyértelmű fogalmazás. A munkahelyeden konfliktusba kerülhetsz, különösen akkor, ha ragaszkodsz ahhoz, amin most változtatni kellene. A házasságokban, régi párkapcsolatokban társad feszültebb lehet, ezért most inkább engedned kellene ahhoz, hogy béke és nyugalom legyen.

Vízöntő:

A munkahelyeden változásokra van kilátás, amely a te pénztárcádra is hatással lehet. Ha változtatni szeretnél, akkor lépj a tettek mezejére, mert jó lehetőséget csíphetsz meg. Kolléga viselkedése miatt kinyílhat a bicska a zsebedben. Remekül vásárolhatsz most, és olyan pénz is ütheti a markodat, amelyért nem kell kőkeményen megdolgozni. Egészségedre, testi épségedre jobban ügyelj.

Halak:

Nincs értelme a feletteseddel, vagy a rangban feletted álló személyekkel vitába bonyolódni, mert egészen biztos lehetsz benne, hogy nem adnak neked igazat. A szerelmi kapcsolatokban akkor történik minden úgy, ahogyan szeretnéd, ha alkalmazkodsz a kedvesedhez. Akivel most hoz össze a sors, azzal több dologban egy húron pendülhettek. Ha szülő vagy, csemetéd miatt idegeid megfeszülhetnek.

Ez is érdekelhet