Egyszer fent, máskor lent: heti horoszkóp május 23-ától

Azt mondhatnánk, hogy a hét hullámvasútszerűen alakul, akár egyazon napon felérhettek a csúcsra és visszaeshettek a mélybe.

horoszkóp

Kos:

Nincs olyan dolog a héten, amit ne tudnál kimagyarázni, bármilyen kellemetlen helyzetbe is kerülsz. Ráadásul titokban vagy kénytelen végrehajtani olyan dolgokat, amelyek az anyagi ügyeid egy részét érintik. A munkában nehéz helyzet alakul ki, várnod kell még arra, hogy minden a régi kerékvágásban folytatódjon.

Bika:

Még ha az elmúlt héten le is mondtál már magadban arról, hogy a dolgok jobbra forduljanak, ezen a héten bizakodó vagy, a reményvesztettséget még csak hírből sem ismered. Ezt többek között annak köszönheted, hogy mások  hozzá nemértésére végre fény derül.

Ikrek:

Pénzügyek terén nyereségre tehetsz szert, ami örömmel tölt el. Családi ügyekben egészen más szelek kezdenek el fújni, lehet, hogy azon gondolkodsz,  talán meg kellene állapodnod, vagy ha ez már megtörtént, akkor talán egy kis trónörökös jövetele sem lenne ellenedre.

Rák:

Előfordulhat, hogy változtatnod kell a terveiden, mert nem alakul minden úgy, ahogy szeretnéd. De ez nem baj, mert a végül kiderül, hogy így sokkal jobban jártál, mint ahogy azt eredetileg képzelted. Hivatalos ügyek intézésére nem a legalkalmasabb a hét, még minden bizonytalan.

Oroszlán:

Jó lenne, ha a pénzügyeid rendeződnének, de ezen a héten erre kevés az esély. Egy baráti kapcsolat sokat lendít azon, hogy meg tudj beszélni egy fontos ügyet, vagy végre valahára megköss egy üzletet. Esetleg elmenj végre oda, ahova nagyon vágysz. A munkában, a kollégákkal nem alakulnak úgy az ügyek, ahogy szeretnéd.

Szűz:

Akinek annyi barátja van, mint neked, az szerencsésnek mondhatja magát, hiszen olyan előnyöket élvezhetsz, amelyet mások nem. Ezt a barátságot ápolni fogod, rajta leszel, hogy viszonozni tudd a szívességet, mert tisztában vagy vele, hogy milyen könnyen megszakadhat egy ilyen gyümölcsöző kapcsolat

Mérleg:

Vehetsz egy nagy lélegzetet, mert a sors a segítségedre siet a munkakeresésben. Talán nagyon furcsán jön létre, és olyan dolgokat is bevállalsz miatta, amelyekről jobb, ha senki sem szerez tudomást, de a helyedre kerülsz. Külföldi utazás, vagy külfölddel kapcsolatos egyéb ügyekben valami túl szép, hogy igaz lehessen.

Skorpió:

Nehéz helyzetbe kerülhetsz, és ezt senki másnak nem köszönheted, csak és kizárólag saját magadnak. Az önfejűségednek, a hajhatatlanságodnak, amivel másnak bánatot okoztál, amit nem lehet elfelejteni. Mindez a munkában is kellemetlenségeket idéz elő.

Nyilas:

Olyanok barátaid vannak, akik miatt mások teljesen jogosan féltékenykedhetnek, de ezt vedd bóknak ahelyett, hogy megijednél, esetleg elveszíted őket. A munkában visszaköszön egy régi probléma, amelyről már úgy gondoltad, hogy megoldottad. Most kiderül, hogy mégsem, és kezdheted az egészet elölről.

Bak:

Ha vizsgázol, vagy állásinterjúra mész, óriási mázlid van, mert lehet, hogy nem készültél fel úgy, ahogy kellett volna, mégis sikerül. A szerencsét megtapasztalhatod abban is, hogy népszerűbb leszel, mint valaha, és olyan valaki kerül a vonzáskörödbe, akire esetleg már korábban ki szeretted volna vetni a hálódat, de nem sikerült.

Vízöntő:

Bonyolult lesz ez a hét, semmi sem megy olyan simán, és könnyedén, mint ahogy gondoltad. Viszont a munkában szerencsésen alakulnak a dolgok, vagy a hétköznapokban is olyan segítséget kapsz, hogy az ügyes-bajos dolgaidat meg tudd oldani. Ajándékkal is meglephetnek, aminek nagyon örülsz.

Halak:

Romantikus szerelmi kapcsolat van a láthatáron, amely sajnos nem lesz egyszerű, talán azért, mert titkolni kell. Ingatlanügyben megoldandó feladatok várnak rád, de az is lehet, hogy a családban alakulnak ki vitás helyzetek. Ha tartós kapcsolatban élsz, akkor a partnereddel a veszekedhettek.

Fotó: Thinkstock

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!