Telefonáló nő

Sokan rosszul szólnak bele a telefonba – ezt mondd, amikor ismeretlen szám hív

Van, aki határozott „Igen?”-nel kapja fel a telefont, más a jól bevált „Halló?” mellett marad. Jelentéktelen apróságnak tűnik, pedig már az első megszólalásunkkal rengeteget elárulunk magunkról a telefonban.

Ha ismeretlen számról érkezik a hívás, semmi szükség arra, hogy rögtön névvel és teljes bemutatkozással indíts. Egy egyszerű „Halló?” vagy „Jó napot!” tökéletesen elegendő lehet, ha nem a munkahelyi mobilodon hívnak – hívja fel a figyelmet az nlc.hu cikke

Az „Igen?” sem számít önmagában udvariatlannak, a hangsúly azonban sokat jelent. Ugyanaz az egyetlen szó hangozhat kedvesen és érdeklődően, de úgy is, mintha azt üzennénk: „Na, mit akarsz?”

A telefonban különösen fontos a hangszín, hiszen a másik fél nem látja az arckifejezésünket vagy a gesztusainkat.

Ami személyesen egy mosollyal teljesen barátságos lenne, az a vonal másik végén könnyen türelmetlennek tűnhet.

Munkahelyi vagy hivatalos hívásnál már más a helyzet. Ott továbbra is célszerű köszönni és egyértelműen bemutatkozni, különösen akkor, ha te kezdeményezed a hívást. Ha ismeretlen szám hív munkaszituációban az „Igen?” vagy a bizonytalan „Halló?” helyett próbáld egyszerűen így: „Jó napot kívánok!” Ez udvarias, semleges, és közben nem árulsz el magadról feleslegesen személyes információt. Ezután a hívó dolga, hogy bemutatkozzon és elmondja, miért keres.

Telefon etikett: ne ronts ajtóstul a házba

A régi vezetékes telefonok világában teljesen természetes volt, hogy egyszerűen tárcsáztunk. Ha a másik fél otthon volt, felvette, ha nem, hát nem. Az okostelefonok korában viszont a hívás sokkal közvetlenebbül tör be a másik ember életébe.

Kapcsolódó: Ezt mondja el személyiségünkről, hogy telefonálunk vagy üzenetet küldünk

A telefon ott van velünk a munkahelyen, a buszon, vacsora közben, az edzőteremben és az ágy mellett is. Éppen ezért egyre többen – különösen a fiatalabb generáció tagjai – érzik úgy, hogy egy váratlan telefonhívás kissé olyan, mintha valaki bejelentés nélkül becsöngetne hozzájuk.

A Guardian által megkérdezett etikett-szakértők szerint emiatt teljesen elfogadott, sőt sok esetben kifejezetten figyelmes gesztus előre írni egy rövid üzenetet: „Ráérsz egy gyors hívásra?” vagy „Felhívhatlak öt perc múlva?” Persze nem kell minden baráti telefonbeszélgetéshez időpontot foglalni. Ha rendszeresen beszéltek telefonon, pontosan tudod, hogy a másikat mikor nem zavarod, és hívhatod nyugodtan.

Telefonáló nő

Bocsánat, nem zavarlak? – akár így is indíthatunk egy telefonbeszélgetést (Forrás: Canva)

A „beszélhetünk?” kisebb pánikot okozhat

Van egy mondat, amit érdemes óvatosan használni, ez a „Beszélnünk kell.” Valószínűleg kevés olyan ember van, akinek ettől nem ugrik azonnal egyet a pulzusa, akár írásban látja, akár szóban hallja. Ha egyszerűen csak szeretnél telefonon egyeztetni valamiről, sokkal barátságosabb konkrétan fogalmazni: „Ráérsz délután beszélni a hétvégi programról?” Így a másik fél nem tölti a következő két órát azzal, hogy fejben végigveszi, vajon mi baj történhetett.

Nem veszi fel a telefont? Nem feltétlenül ignorál

Régen egy kicsöngő telefon szinte követelte, hogy felvegyük. Ma már ez korántsem ennyire egyértelmű. Lehet, hogy valaki éppen dolgozik, vezet, gyereket altat, beszélget valakivel, vagy egyszerűen nincs kedve abban a pillanatban telefonálni. A modern telefonetikett egyik legfontosabb szabálya éppen ezért az lehetne: attól, hogy valaki elérhető, még nem biztos, hogy rendelkezésre is áll.

Ha nem sürgős az ügy, egy nem fogadott hívás után hasznos egy rövid üzenetet írni, miért kerested az illetőt és mennyire sürgős választ vársz. Három egymást követő hívás tíz másodpercen belül viszont már csak akkor indokolt, ha valóban baj van.

Hogy hívják a telefonozás egyik legidegesítőbb formáját?

Ismerős a helyzet: találkozol valakivel, beszélgettek, aztán egyszer csak előkerül a telefonja. Megnéz egy értesítést, válaszol egy üzenetre, majd még gyorsan rápillant egy applikációjára – miközben te ott ülsz vele szemben. Ennek a jelenségnek phubbing a neve, amely az angol phone és snubbing, vagyis nagyjából a „telefon” és a „semmibe vétel” szavak összevonásából született.

A probléma ilyenkor nem pusztán az, hogy néhány percig a képernyőt nézzük. Hanem, hogy a másik számára könnyen azt az üzenetet közvetíthetjük, hogy bármi, ami éppen felvillan a telefonunkon, érdekesebb nála. A legegyszerűbb megoldás sokszor az, ha találkozáskor egyszerűen félretesszük a telefont – vagy ha valóban fontos üzenetet várunk, előre szólunk róla a másiknak.

Mit mond az etikett?

Valójában nincs egyetlen tökéletes mondat, amellyel kötelező lenne felvenni a telefont. A „Halló?”, „Igen?”, „Szia!” vagy „Jó napot!” – mind működhet, ha illik a helyzethez és nem éreztetjük a másikkal, hogy már azzal is zavar minket, hogy felhívott. Érdemes mosolyogva megszólalnunk, ezáltal automatikusan kedvesebbnek érződik majd a hangunk.

Egy szabály azonban valószínűleg nem fog kimenni a divatból: mielőtt telefonálunk, üzenetet küldünk vagy felvesszük a csörgő mobilt, érdemes egy pillanatra arra gondolni, milyen helyzetben lehet a másik. Mert végül nem az dönti el, hogy jól használjuk-e a telefonunkat, hogy miként szólunk bele. Hanem az, hogy közben figyelünk-e egymásra.

Kapcsolódó: Összeszorul a gyomrod, ha telefonálnod kell? A szorongás 5 oka és következménye

Kiemelt kép: Canva

Ajánlott videó