- A kirekesztettség érzése az egyik legerősebb társas fájdalom, amit átélhetünk.
- Az agyunk hajlamos a legrosszabb forgatókönyveket gyártani, ha bizonytalanságot érzékel.
- Egy egyszerű kérdés segíthet eldönteni, hogy valódi problémáról vagy pillanatnyi félelemről van-e szó.
Valószínűleg mindannyian átéltük már. Görgetjük az Instagramot, és egyszer csak szembejön egy fotó: a barátaink együtt vacsoráztak, kirándultak vagy ünnepeltek. Mi pedig nem voltunk ott. Gyomorszorító érzés, miközben hangosan dörömböl a kérdés az agyunkban: miért nem hívtak? Történt valami? Már nem vagyok fontos nekik? Egy pszichológus szerint ilyenkor van egyetlen kérdés, amely segíthet megkülönböztetni a valóságot az agyunk által gyártott félelmektől.
Miért fáj ennyire, ha kimaradunk valamiből?
Nyugtalanító, amikor azt érezzük, mások nélkülünk élik az életüket. Még felnőttként is nehéz helyzet feldolgozni ezt a barátságokban, nemhogy gyerekként. Pedig logikusan tudjuk, hogy egyetlen kihagyott vacsora vagy hétvégi program nem jelenti azt, hogy vége egy barátságnak. Mégis könnyen elindul bennünk a katasztrofizáló gondolatspirál.
Ez is érdekelhet: mennyire vagy jó barát? – Teszteld!
A pszichológusok szerint ennek evolúciós oka van. Az ember alapvetően közösségi lény, és a csoportból való kirekesztés egykor valódi túlélési kockázatot jelentett. Emiatt az agyunk ma is rendkívül érzékenyen reagál minden olyan helyzetre, amely az elutasítás legkisebb jelét hordozza. Egyetlen közös fotó vagy kimaradt meghívás is aktiválhatja ezt az ősi riasztórendszert.
Az agyunk szeret történeteket gyártani
Amikor bizonytalanságot érzünk, az elménk sem marad tétlen, elkezdi kitölteni az információs hézagokat, és általában nem a legkedvezőbb forgatókönyvvel.
Az eszünkkel tudjuk, hogy lehet, hogy a program teljesen spontán szerveződött, vagy éppen tudták, hogy dolgozunk. Lehet, hogy csak néhány ember fért el az autóban. Az agyunk azonban gyakran inkább ezt mondja:
Biztos már nem vagyok olyan fontos nekik.
Vagy még rosszabbat:
Valószínűleg nélkülem jobban érzik magukat.
Pedig ezek sokszor nem tények, hanem félelmek.
A kérdés, amit ilyenkor fel kell tenni magunknak
A szakértő szerint ilyenkor nem az a legfontosabb kérdés, hogy miért maradtunk ki.
Hanem ez: Ez egy visszatérő minta, vagy csak egyetlen alkalom?
Próbáljunk meg hátralépni egy lépést, és ne csak az aktuális helyzetet nézni. Tényleg rendszeresen kihagynak a közös programokból? Vagy ez az első alkalom hosszú idő után?
Érdemes akár végiggörgetni az üzeneteinket vagy a közös fotókat. Mit látunk? Egy olyan baráti társaságot, amely gyakran keres minket, számít ránk és bevon az életébe? Vagy valóban kirajzolódik egy mintázat, amelyben rendszeresen a perifériára szorulunk? A válasz általában megnyugtató.
Mi van akkor, ha tényleg rendszeresen kimaradunk?
Ha őszintén végiggondolva azt látjuk, hogy nem egyszeri esetről van szó, akkor érdemes lehet beszélni róla. Persze nem vádlóan vagy sértődötten, hanem egyszerűen és őszintén. Például így:
„Láttam a hétvégi programotokat, és egy kicsit rosszul esett, hogy nem tudtam róla. Szívesen csatlakoznék legközelebb.”
Vagy:
„Mostanában többször éreztem magam kívülállónak. Lehet, hogy nincs mögötte semmi szándékosság, de szerettem volna elmondani, hogyan érzem magam.”
Az egészséges kapcsolatokban ugyanis van helye az ilyen beszélgetéseknek.
Kihagytak egy programból a barátaink? Tegyünk fel egy fontos kérdést! (Forrás: Unsplash)
A reakció fontosabb, mint maga a helyzet
A pszichológusok szerint sokat elárul egy kapcsolat minőségéről az, hogyan reagálnak a másik érzéseire. Az igazán jó barátok nem nevetik ki a bizonytalanságainkat, és nem éreztetik velünk, hogy túlérzékenyek vagyunk. Inkább megpróbálják megérteni, mi bánt bennünket.
És ha valaki rendszeresen megkérdőjelezi az érzéseink jogosságát, vagy folyamatosan kívülállónak érezzük magunkat mellette, az önmagában is fontos információ lehet.
Nem minden kimaradás jelent kirekesztést
A felnőtt barátságok egyik legnehezebb leckéje talán az, hogy nem lehetünk ott mindenhol. A munka, a család, a távolság és az eltérő időbeosztások miatt természetes, hogy néha külön utakon járunk. Ettől még nem leszünk kevésbé szerethetőek, és nem leszünk kevésbé fontosak.
Ezért amikor legközelebb összeszorul a gyomrunk egy közös fotó láttán egy olyan programon, amin nem voltunk ott, érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni magunknak azt az egy kérdést, ami tényleg rámutat a lényegre: ez egy valódi minta, vagy csak egyetlen eset, amit mi gondoltunk túl?
Kapcsolódó: Miért tűnnek el a barátaink a negyvenes éveinkben?
Fotó: Unsplash
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!