–SZPONZORÁLT TARTALOM–
Nézni mások munkáját meglepően szórakoztató – főleg, ha a végén nekünk csak az elégedett sóhaj jut. A néhány perces videók azonban gyakran többet hagynak maguk után egy látványos átalakulásnál: kedvet egy rég halogatott feladathoz, ötletet egy új rutinhoz, vagy éppen egy bevásárlólistát a következő háztartási körhöz.
A motiváló takarítós videók mellett gyakran a tematikus kuponnapok jó alkalmat kínálnak arra, hogy ezt a frissen érkezett lendületet kihasználva kedvezőbben szerezzük be a bevált tisztítószereket, mosószereket és takarítóeszközöket – vagy kipróbáljunk néhány új háztartási kedvencet.
A Rossmann szakértőjének segítségével utánajártunk, hogyan ültethetjük át a gyakorlatba a háztartási videók doppingolta takarítási kedvet.
Kezdjük azzal, hogy miért olyan megnyugtató számunkra másokat takarítás közben nézni?
Nem véletlen, hogy a takarítós videók ennyire népszerűek. Az agyunk szereti a rendet, és már az is elégedettségérzetet adhat, ha látjuk, hogy egy kaotikus tér fokozatosan rendezetté válik. Ez a folyamat lezártságot és kontrollérzetet közvetít, ami a rohanó hétköznapokban különösen megnyugtató. Ráadásul a látványos előtte-utána képek azt az érzést keltik bennünk, hogy a rend elérhető, és sokszor már ettől kedvet kapunk ahhoz is, hogy a saját otthonunkban rendet tegyünk.
Mi történik ilyenkor az agyunkban?
A lassú, ismétlődő mozdulatok, a vízcsobogás vagy a törlőkendő hangja egyes nézőknél az ASMR-hez (autonóm szenzoros meridiánválasz angol rövidítése – szerk.) hasonló reakciót is kiválthat. Egy laboratóriumi kutatásban az ASMR-t átélő résztvevők szívverése videónézés közben percenként átlagosan 3,41 ütéssel csökkent, miközben kellemesebb érzelmekről számoltak be. Ez arra utal, hogy az ilyen audiovizuális ingerek egyszerre kelthetnek nyugodt és kellemesen lekötött állapotot – bár nem mindenki reagál rájuk ugyanígy.
Miért érzünk gyakran nagyobb motivációt a saját otthonunk rendbetételére egy jól sikerült takarítós videó után?
A motiváció ragadós. Amikor azt látjuk, hogy valaki viszonylag egyszerű lépésekben látványos eredményt ér el, sokkal könnyebben hisszük el, hogy nekünk is sikerülhet. Ahelyett, hogy az egész lakás rendbetétele lebegne a szemünk előtt, már csak az első lépésre koncentrálunk: letörölni egy polcot, kimosni egy kupac ruhát, kitakarítani a fürdőszobát vagy rendet rakni a konyhában.
Érdemes ezt a lendületet kihasználni, és előre gondolkodni: ha kéznél vannak a megfelelő tisztítószerek és eszközök, sokkal könnyebb azonnal nekiállni a takarításnak. A kuponnapok például jó alkalmat kínálnak arra, hogy egyszerre töltsük fel a háztartási készletet a mindennapokban használt tisztítószerekkel és takarítóeszközökkel, így amikor megjön az ihlet, semmi sem áll az útjába.
Mitől lesz egy takarítási rutin hosszú távon is fenntartható?
A hosszú távon működő rutin titka nem a tökéletesség, hanem a következetesség. Sokkal könnyebb rendszeresen takarítani, ha nem egy egész hétvégét szánunk rá, hanem naponta vagy hetente néhány kisebb feladatot végzünk el. Ebben sokat segít, ha olyan tisztítószereket és eszközöket használunk, amelyek valóban megkönnyítik a munkát: hatékonyak, kellemes illatúak, egyszerű velük dolgozni, és nem jelentenek indokolatlanul nagy kiadást.
Amennyiben olyan eszközöket és tisztítószereket használunk, amiket szeretünk, kevésbé érezzük tehernek a takarítást. Éppen ezért sokan időzítik a nagyobb háztartási bevásárlást a drogériás kuponnapokra, amikor a mindennap szükséges termékeket – a tisztítószerektől kezdve a mosószereken át egészen a takarítóeszközökig – kedvezményesen lehet beszerezni.
Egyre többen választanak kedvező árú vagy saját márkás háztartási termékeket. Mire érdemes figyelni a tisztítószerek kiválasztásakor?
Az ár önmagában ma már egyáltalán nem jelzi egy termék minőségét. A drogériák saját márkás termékei az elmúlt években rengeteget fejlődtek, így sok esetben kiváló ár-érték arányt kínálnak a mindennapi használathoz. Érdemes mindig azt nézni, hogy az adott tisztítószer milyen feladatra készült, mennyire praktikus a használata, és megfelel-e a saját igényeinknek.
Valóban lehet-e jó alternatíva egy saját márkás termék a mindennapi takarításban?
Egy jól megválasztott saját márkás univerzális tisztítószer, tisztítókendő vagy takarítóeszköz ugyanúgy helyet kaphat a háztartásban, mint egy ismert márka terméke.
A Rossmann Kuponnapok ráadásul jó lehetőséget adnak arra, hogy kedvezményesen próbáljunk ki saját márkás termékeket is – például a Domol vagy a Flink & Sauber kínálatából –, miközben a népszerű márkákra is számos kupon érhető el. Így mindenki könnyebben megtalálhatja azokat a megoldásokat, amelyek hosszú távon is beválnak a saját otthonában.
Keresd a kuponfüzetet 2026. július 27-től üzleteinkben, az Online Drogériában és az applikációban, valamint a Meglepetés 08.04-i és a Nők Lapja 08.05-i magazinokban.
Válogasd ki a kedvenceidet és készülj a beváltásra a Kuponnapok idején!
Beváltási időszak: 2026.08.10 – 08.16.
További információ:
https://kuponnapok.rossmann.hu
Szakértő: Buza Laura, a Rossmann Marketingkommunikációs és PR-vezetője


