egy 40 éves nő a kezével v formát mutat

3 csillagjegy, akire általában igaz: utolsóból első lesz

Vannak emberek, akiknek sikerére húszévesen még senki sem fogadott volna nagyobb tétekkel. Csendesen ültek a hátsó sorokban, nem tolták magukat előre, nem ők voltak a társaság középpontja. Aztán valahogy mégis ők jutottak a legmesszebbre. Mutatjuk, mely 3 csillagjegyre igaz ez leginkább.

Egyesek más ritmusban járják be az utat, mint a többség: később találják meg a számításaikat, sokáig bizonytalanok magukkal és a világgal kapcsolatban és nehezen hoznak nagy döntéseket.

A késői érés nem hiba, és nem is maradnak le semmiről azok, akik évtizedek elmúltával érnek révbe. A pszichológia régóta tudja, hogy az identitáskeresés és az önismeret fejlődése nem lineáris. Van, akinek ehhez húsz év kell, másnak negyven. Az ún. „late bloomerek”, vagyis a későn virágzók, olyan személyiségek, akik jellemzően mélyebben dolgozzák fel az élményeiket. 

A későn virágzók: utolsókból elsők lesznek

A következő 3 csillagjegy szülöttei kevésbé hagyják magukat sodorni a külső elvárások által, és pontosan ezért – amikor végre megtalálják a helyüket – olyan stabilitással állnak ott, amit a gyors sikerhez szokott emberek ritkán tudnak felépíteni. A világ tele van olyanokkal, akik harminc előtt már mindent elértek, és negyvenre kiégtek. A későn érők nem égnek ki. Ők lubickolnak a nehezen elért sikerben, kiélvezik minden pillanatát.

Ha megnézzük az asztrológia rendszerét, 3 csillagjegyre különösen igazak a fentiek. Mindhárom egy sajátos, belülről vezérelt logikát követ, elképzeléseik, törekvéseik eredménye csak hosszú távon válik láthatóvá.

Kattints és lapozz a 3 csillagjegyért, aki későn ér révbe!

4 fotó

Ez is érdekelhet: 3 csillagjegy, aki feleslegesen sokat rágódik (és ezzel tönkreteszi magát)

Ajánlott videó